képzőművészet

Ők kapták a Nemzet Művésze díjat

A Magyar Művészeti Akadémia november 5-én adta át a Nemzet Művésze díjakat. Az elismeréssel idén hét művészt jutalmaztak: Budai Ilona népdalénekes, Fekete György belsőépítész, Kampis Miklós építész, Kunkovács László fotóművész, Lator László műfordító, Orosz István grafikus és Rófusz Ferenc filmrendező kapta a díjat. Ismerjük meg a díjazottakat!

Sikerrel zárult a CAFe Budapest

Többek között a The King’s Singers teltházas koncertjével, Gyöngyösi Levente művének világpremierjével és a Recirquel Újcirkusz Társulat új előadásával zárult a 27. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál. A 17 nap alatt 140 kortárs zenei, színházi, képzőművészeti program, opera- és táncelőadás várta az érdeklődőket a fővárosban.

Csernus és a Montmartre

Csernus Tibor festői világába, alkotói módszereibe vezeti be a látogatót a Csernus és a Montmartre – Egy műterem titkai című kiállítás, amely október 19-től a Várkert Bazár Testőrpalotájában látható. A tárlat számos dokumentumot, fotót, makettet, újságkivágást is felvonultat a hagyatékból, továbbá betekintést nyújt a festő műtermébe is.

Látogasd meg a képzőművészeket!

Idén 13. alkalommal, október 6-án és 7-én rendezik meg Budapest izgalmas programját, a Nyitott Műtermek Délutánját. A két nap során olyan, az avatatlan szemek elől elzárt területekre juthatnak be az érdeklődők, amelyekről sokszor téves vagy éppen misztikus elképzelések élnek a köztudatban. Idén 13 művész világába pillanthatunk be.

Negyvenezren látták az Impressziókat

Három és fél hónap alatt több mint 40 ezren látták az Impressziók című kiállítást a debreceni Modem Modern és Kortárs Művészeti Központban (Modem) – hangzott el a negyvenezredik látogató köszöntésekor tartott október 4-ei sajtótájékoztatón. A többek között Picasso, Vincent van Gogh, Matisse, Monet, Cézanne és Modigliani munkáit bemutató kiállítás az óriási érdeklődés miatt megváltoztatott nyitvatartással október 7-ig látható.

Az a bizonyos pozitív borzongás

Szerbiában, Zentán született, az Újvidéki Egyetem Művészeti Akadémia festő szakán végzett, ösztöndíjjal fél évet a Pécsi Tudományegyetemen töltött. Klájó Adrián képzőművész 2014 óta aktív alkotóként dolgozik, több önálló tárlatot és csoportos kiállítást tudhat maga mögött, most pedig a Nemzeti Kulturális Alap negyedévszázados fennállását ünneplő 25 év, 25 nap, 25 esemény című rendezvénysorozaton állít ki az NKA Fesztiválhajó szeptember 24-ei tárlatán.

Újra vár a Szépművészeti Múzeum!

A Hősök terén sétálva több mint három éve csak a felét élvezhettük az 1896-os milleneumi kiállításra készült látványnak: a Szépművészeti Múzeum 2015-ben bezárta kapuit, hogy az átfogó rekonstrukció után a legszebb fényében tündökölhessen. A pillanat elérkezett, a múzeum október 30-tól vár a modern tereivel és egy Leonardo da Vinci-tárlattal.

Fesztivállal ünnepel az NKA

„Kultúra? Alap” – hangzik a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) szlogenje, amellyel, ahogy Lőrinczy György alelnök is elmondta, a fiatalok kíváncsiságát szeretnék felkelteni a minőségi kultúra iránt. Az alapításának 25. évét ünneplő NKA szeptember 23-tól október 17-ig várja az érdeklődőket országszerte a 25 év, 25 nap, 25 esemény című rendezvénysorozatára.

Huszonöt év képzőművészeti munkái

25 ÉV 50 KÉPZŐMŰVÉSZ 99 ALKOTÁS címmel nyílt kiállítás a szentendrei MANK Galériában szeptember 12-én. A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Képzőművészeti Kollégiuma és a MANK Nonprofit Kft. közös tárlata szeptember 30-ig látogatható. Az alkotások három kiállításon mutatkoznak be: Szentendrén 14 alkotó munkásságát ismerheti meg a közönség.

A kulcsszó az együttműködés

Az idén 15 éves A38 Hajó működése a következő időszakban is az együttműködésre épül. Ennek kiemelkedő eleme a Sziget fesztivállal, az MTVA-val, más európai klubokkal, a MU Színházzal, Újbuda Önkormányzatával, a CAFe Budapesttel és a Diákhitel Központtal zajló közös munka. Emellett újra elindítják az A38 Akadémiát, melyre szeptember 21-ig lehet jelentkezni.