kiállítás

„Kulturális migránsok” a Nemzeti Múzeumban

A 20. századi képzőművészet tizenegy mesterének képeit alkotta újra Sam Havadtoy; a sorozatból Hommàge – Kulturális migránsok címmel csütörtöktől látható kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban.

Nemcsak róluk, hanem rólad és rólam is – a Mai Manó Ház Mint Te és Én című kiállításáról

A Mint Te és Én a Mai Manó Házban a kortárs magyar fotóművészet témáit, technikai kísérleteit és műfaji sajátosságait mutatja be 31 fiatal alkotó hetven munkájával. Kérdés, hogy az egyéni hangok alkotnak-e valamiféle szövetet, hogy a fotográfusok személyes megéléseinek van-e koherenciája.

A kínai teakultúráról láthatunk kiállítást a Néprajzi Múzeumban

A kínai teakultúrát mutatja be a Néprajzi Múzeumban pénteken nyílt időszaki tematikus kiállítás, amelyen a teázás történetét, a teafajtákat, a tea szertartását és a hozzá kapcsolódó eszközöket is megismerhetik az érdeklődők.

Kizökkent idők a köröndön

Ismét a Kodály köröndön állít ki a Standby Projekt – legújabb kiállítását Baksai József Munkácsy-díjas festőművész és Horváth Dániel festőművész válogatta. A csoportos tárlat egy ad hoc galériában kap helyet, a művek reprói a téren is megtekinthetőek lesznek.

„Láng van szívemben” – Petőfi körút 200

„Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy segédszerkesztő, ki diszes hivatalába beleunván, utazni ment. Nem titok, hát kimondom, hogy ez a segédszerkesztő én voltam" – kezdte 1845-ös Úti jegyzeteit Petőfi Sándor. A nevezetes utazás emlékét kívánja feleleveníteni a Petőfi körút 200 kiállításlánc.

Miért őrülünk meg még ma is Csontvárytól?

A felújított Szépművészeti Múzeum grandiózus tereiben sétálva érezni, mennyire méltó helyre kerültek a pécsi Csontváry Múzeumból ezek a monumentális festmények. A festő elégedetten mosolyogna. De mit tud ő, amitől a képei láttán tátva marad a szánk?

„Mindenképpen becsületes” – A Helyzetjelentések – Cseh Tamás 80 című kiállításról

A Petőfi Irodalmi Múzeum kiállítása egészen közel hozza az embert: kételyeit, esendőségét, útkeresését és nagyra hivatottságát. A bontakozását és kiteljesedését valami addig kipróbálatlannak: egyszerre köz- és magánéletinek. Az itt és mostba rögzültségnek és végtelen meghaladásának.

„Haza akartuk hozni Capát” – Ma nyílik a világ első állandó Robert Capa-kiállítása

Az idén tízéves Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ különleges hely, ahol André Kertész- és Robert Capa-képek mellett színvonalas kortárs kiállításokat láthatunk. Kőrösi Orsolya ügyvezető igazgató az újonnan nyíló tárlatról, az intézmény tíz évéről és a kortárs hazai fotóművészekről is beszélt.

Fusz Mátyás nyerte a Leopold Bloom-díjat idén

Fusz Mátyás kapta szombaton a hetedik Leopold Bloom Képzőművészeti Díjat. A döntősök alkotásaiból rendezett kiállítás június 4. és július 2. között látogatható a Kiscelli Múzeum Templomterében.

A Közösségi Régészeti Program eredményeit bemutató kiállítás nyílik Balácán

A megújult MNM Villa Romana Balácában június 10-én nyílik a Kincset érő közösség – A Magyar Nemzeti Múzeum Közösségi Régészeti Programjának eredményei című kiállítás, a sikeres budapesti Kincset érő közösség tárlat új helyszínhez adaptált folytatása.

Gulácsy, Na’Conxypan hercege

A Nemzeti Galéria Gulácsy-kiállítása az alkotó karakterének különlegességét, valóságon túliságát és besorolhatatlanságát hangsúlyozza. Olyan művész alakját rajzolja meg, akit Bálint Lajos így jellemzett: ,,csupa regényes álmodozás, klasszikus emlékekkel átszőtt miszticizmus".

Szombattól látogatható a Munkácsy Most kiállítás Szarvason

Szarvasra hét olyan kép érkezik Pákh Imre műgyűjtő Munkácsy-kollekciójából, amelyeket eddig nem lehetett látni máshol.

„Vigyázat! Törékeny!” – Popovics Viktória művészettörténész a nőművészetről és a Ludwig Múzeum készülő kiállításáról

A nőművészet fogalma nem női művészetet vagy női művészeket takar csupán. Popovics Viktória főként közép- és kelet-európai vonatkozásban foglalkozik a témával, az anyaság, a gondoskodás aspektusaival. Ez utóbbi lesz témája a Ludwig Múzeum ősszel nyíló, több szempontból is rendhagyó kiállításának.

Harminc fiatal fotográfus mintegy 100 műve látható a Mai Manó Ház kiállításán

Harminc fiatal fotográfus mintegy 100 korszakalkotó művén keresztül a kortárs magyar fotóművészet témáit, technikai kísérleteit, műfaji sajátosságait mutatja be a Mai Manó Ház Mint Te és Én – Fiatal magyar fotográfia című kiállítása.

Haláltánc – Reigl Judit utolsó munkái a Szépművészeti kiállításán

Reigl Judit eddig nem látható, utolsó grafikai sorozatának bemutatásával tiszteleg a száz éve született, világhírű magyar képzőművész előtt a Szépművészeti Múzeum Haláltánc címmel péntektől látható kiállítása.

Ünnep- és hétköznapok a Skanzenben

A hosszú hétvégére ünnepi rendezvénysorozattal készül a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum. Bár pünkösdkor főleg a táncos-zenés és játékos programok vonják magukra a figyelmet, a tájegységek állandó kiállításaira is érdemes néhány pillantást vetni.