kiállítás
Winterreise a Budapest Galériában
A kiállítás címe, a Winterreise téli kirándulást jelent. Elutazást, amikor az otthonról, az ismerős környezetből kiszakadunk, és új helyre érkezünk.
Ez van – Szamódy Zsolt Olaf retrospektív fotókiállítása
Ez van címmel nyílik meg Szamódy Zsolt Olaf retrospektív fotókiállítása március 5-én a Fugában.
Ilyen is volt Galánta – Sikeres akvizíció és kiállítás a Galántai Honismereti Múzeumban
A Művészeti Alap támogatásának köszönhetően a Galántai Honismereti Múzeumnak sikerült megvásárolni régi, az egykori Galántát ábrázoló képeslapokat, illetve egy – az Esterházy család hagyatékából származó – teljes fogatos lófelszerelést. Ezek a különleges darabok a múzeum soron következő, Ilyen is volt Galánta című kiállításán lesznek megtekinthetők március 9-től.
Megnyílt a veszprémi Tavaszi Tárlat
Több mint száz művész 152 munkája látható a veszprémi Dubniczay-palotában kedden nyílt képző- és iparművészeti kiállításon, a Tavaszi Tárlaton.
A szabadság gesztusai – Bácsi Róbert László kiállítása Szentendrén
Bácsi Róbert László kiállításával nyílt meg az új, PhotoLab nevű fotóművészeti kiállítóhely Szentendrén, a Ferenczy Múzeumi Centrum (FMC) Vajda Múzeumának alsó szintjén. Az új bemutatóhelyről és A szabadság gesztusai című nyitótárlatról Kopin Katalin művészettörténésszel és Bácsi Róbert László dokumentarista fotográfussal beszélgettünk.
Összegyűrt fény – kiállítás és könyvbemutató
Különleges fotográfiai eljárással készült alkotásokból és mindössze egyetlen példányban megjelent könyvekből nyílik kiállítás a Kapisztrán tér legrégibb épületében, a Mária Magdolna Toronyban.
Derkó 2022
Február 25-én nyílik a képzőművészeti ösztöndíjasok pályázati kiállítása a Műcsarnokban.
Oberfrank Luca alkotásai az ÚjMűhely Galériában
Oberfrank Luca személyes élményekből és benyomásokból inspirálódó műveit tekinthetik meg a szentendrei ÚjMűhely Galériába látogatók, ahol Lélek/Tükör/Kép címmel nyílt a képzőművész privát szférájába betekintést engedő tárlat február 23-án.
Forma vagy nem forma – Kiállítás a Kispont Galériában
Március 4-én, pénteken nyílik Sipos Aliz Menta és Suhajda Gábor első közös kiállítása Forma vagy nem forma címmel a ferencvárosi Kispont Galériában.
Marslakók a Millenárison – Világraszóló magyarokról
Február 15-én megnyílt az Álmok álmodói 20 – Világraszóló magyarok, világformáló találmányok című tudománytörténeti kiállítás.
Kiállítás nyílt Józsa János fazekasmester munkáiból
Józsa János korondi fazekasmester, a Népművészet Mesterének a pandémia alatti bezártságban született alkotásait mutatja be a budapesti Józsa Judit Galéria Józsa János 80 – Csak tiszta forrásból! címmel vasárnap megnyílt kiállítása.
Önvizsgálat és identitáskeresés helyett kifelé figyelés
Február 17-én a Capa Központban megnyílt és március 27-ig ingyenesen látogatható a tavalyi év Pécsi József fotóművészeti ösztöndíjasainak kiállítása: tíz fiatal alkotó munkáit tekinthetjük meg. A megnyitón fény derült az idei ösztöndíjasok kilétére is.
Üveg hat főre
A kortárs hazai üvegművészek középgenerációjához tartozó, komoly hazai és nemzetközi elismertségű hat alkotóművész – Borkovics Péter, Hegyvári Bernadett, László Kyra, Melcher Mihály, Sipos Balázs és Smetana Ágnes – kiállítása nyílik Szentendrén, a Ferenczy Múzeumban február 24-én.
Történelmi, természeti és kulturális örökségünk a Q-ban
A Q Contemporary második emeleti kiállítóterében Örökségünk címmel időszaki kiállítás nyílt a Balázs–Dénes-gyűjtemény legimpozánsabb darabjaiból.
Kézzelfoghatóvá váló festmények – Új időszaki kiállítás a Fekete házban
Új időszaki kiállítás nyílik a szegedi Fekete házban, melynek címe: Tér – Mozgás – Játék. A tárlat Konok Tamás festőművész és Vásárhelyi Tamás biológus közös projektje: a kiállításon megjelenő festményekhez készültek olyan makettek, melyeket a látogatóknak kell kipróbálniuk.
Pincéből a galériába – 27 képzőművész gondolja újra az elfeledett gyűjteményt
Február 25-én nyílik a rendhagyó művészeti együttműködés eredményét bemutató kiállítás a Nagyházi Galéria és Aukciósházban. Egy rég elfeledett, pincében porosodó művészeti gyűjtemény kapott új életet és értéket kortárs képzőművészeknek köszönhetően.