kiállítás

Logikai játékgyűjtemény a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban

Szentiványi Tibor (1931–2009) logikai játékokból álló gyűjteményét augusztus 17-én adták át a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumnak.

A kék melleken túl – Standovár Júlia kiállítása

A Kék Melleken Túl Standovár Júlia képzőművész első egyéni kiállítása a TOBE Galleryben, mely szeptember 1. és október 2. között látogatható.

A valóság nem hozzáférhető – Esterházy Marcell új munkái

A Factum kiállítás Esterházy Marcell legfrissebb műveiből válogat, amelyek általános politikai és médiaelméleti kérdéseket boncolgatnak.

„És itt minden él” – Új kiállítás Kaposváron

A Kaposfest előestéjén, augusztus 13-án, pénteken megnyitották a Rippl-Rónai és a fiatalok – Kőröshegy – Kaposvár, 1908–1909 című, november 13-ig látogatható kiállítást, amely talán arról szól, hogy „semmi sem egészen úgy volt”, és egy csaknem teljesen elfeledett művészcsoport, a balatoniak, más néven kőröshegyiek emlékét igyekszik feltámasztani.

Most többet tudsz meg Fiuméről, mint amit valaha is tudni akartál

Kilenc érdekesség Magyarország egykori tengeri kikötőjéről.

Az Antal–Lusztig-gyűjtemény monokróm alkotásai Kolozsváron

A debreceni múzeumoknál letéteménybe helyezett legnagyobb magyarországi modern és kortárs magángyűjtemény munkáiból összeállított nemzetközi válogatás látható mától Kolozsváron.

Jegyeket, bérleteket! – Megújult a BKV múzeumának állandó kiállítása

A szentendrei HÉV-végállomáshoz közeledve muzeális járműveket pillant meg az utazó. Itt található a BKV Városi Tömegközlekedési Múzeuma, ahol mintegy 125 év történetét mutatják be. Az ipari műemlék épület egykor HÉV-kocsiszínként és kiszolgáló telephelyként működött.

Elindult az előregisztráció a Szent István-terem látogatói számára

Augusztus 20-án nyitja meg kapuit a Budavári Palota újjászületett Szent István-terme, amely az első napokban a kapcsolódó kiállítással együtt ingyenesen lesz látogatható; az előregisztráció pénteken indult el.

Orcád világossága – Kiállítás a Néprajzi Múzeum emblematikus egyházi tárgyaiból

„Orcád világossága – A görögkatolikus egyház művészete Magyarországon” címmel nyílt meg a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kísérőkiállítása a Pesti Vigadóban. A kiállítás a keleti és nyugati egyház találkozási területén kialakult, önálló kulturális entitást létrehozó görögkatolikus egyház világába vezet be.

Felsőörsi Fotóudvar – Kiállítások, koncertek, könyvbemutatók

Fotókiállítások, koncertek, kertmozi, zenés gyerekprogramok és beszélgetések is várják az érdeklődőket az első Felsőörsi Fotóudvar programsorozaton, amelyet augusztus 8. és 18. között rendeznek a felsőörsi Civilházban és környékén, a Garten Balaton kortárs művészeti hetek részeként.

Grafikai és szoborkiállítás is nyílik a Szentendrei Régi Művésztelepen

Inktober címmel grafikai tárlat, Szobrok a kertben címmel pedig szabadtéri szoborkiállítás várja a látogatókat a Szentendrei Régi Művésztelepen szombattól, a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. rendezésében.

360°– Képzőművészet és színház Alsóörsön

Augusztus 13-án nyílik az első kortárs kiállítás, ezzel megkezdődik a 360°– Képzőművészet és színház Alsóörsön elnevezésű programsorozat.

Kortársékszer- és képzőművészeti kiállítás az ÚjMűhelyben

Kortársékszer- és képzőművészeti kiállítás nyílik augusztus 4-én Cellux – Problem solved címmel a szentendrei ÚjMűhely Galériában. A kortárs művészi ékszer műfaján belül többnyire a konceptuális, illetve a konceptuális és dizájnékszer határán elhelyezkedő tárgyak alkotják a kiállítás anyagát, amelyeket kortárs képzőművészeti alkotások egészítenek ki fotók, installációk, videómunkák, intermediális művészeti alkotások formájában.

Az utópia szépsége – Preraffaelita hatások a magyar művészetben

A Vágyott szépség preraffaelita kiállításhoz kapcsolódik Az utópia szépsége tárlat, amely a preraffaeliták magyarországi hatását tárgyalja.

Ünnepség a hatvanéves esztergomi Babits-emlékmúzeumban

Az esztergomi Babits-ház emlékmúzeummá avatásának 60. évfordulója alkalmából jubileumi ünnepséget rendeznek augusztus 6-án.