Könyvbemutató
Megjelent a Felhőpárna – Versek léten innen és túl
Megjelent a Felhőpárna – Versek léten innen és túl című kortárs gyerekvers-antológia, melyet a Petőfi Irodalmi Múzeumban mutatnak be december 1-jén 16.00 órától.
Katarzis és kötelesség – Bemutatták Szentmártoni János új könyvét
A Magyar Napló könyvesboltban november 18-án bemutatták Szentmártoni János új könyvét, A katarzis nyomábant. És ahogyan a kötet rendhagyó, az volt az alkalom is. Sokkal líraibb, személyesebb, mint az Írószövetség volt elnökéhez, a Petőfi Kulturális Ügynökség Kárpát-medencei igazgatóságának vezetőjéhez illik. Inkább az alkotót, mint a irodalomszervezőt megszólító, a kétféle szerep örök konfliktusára rákérdező.
„Akik a szívemet elkapták” – Bemutatták Verebes István Voltak című könyvét
„Ez a könyv arról szól, hogy a benne szereplő személyek mennyire fontosak voltak számomra az életem során. Szabados Ambrustól Mensáros Lászlón át Törőcsik Mariig. Áldásos volt velük együtt dolgozni, és nemcsak dolgozni, mert emberileg is sokat kaptam tőlük, ami számomra nagy kincs” – mondta Verebes István.
Képek és háttérképek – Moholy-Nagy László könyvbemutató a Móra-múzeumban
Képek és háttérképek címmel jelent meg Szabó Tamás kötete Moholy-Nagy Lászlóról. A könyv a nagyalföldi, azon belül is a szegedi éveket helyezi középpontba. A kötetet november 24-én, szerdán mutatják be a Móra-múzeumban.
Kis tettek útján – Megjelent Vörös István új verseskötete
„Ha kis tettek nincsenek, nagy sem lesz. Csinálni kell. És úgy gondolom, hogy az irodalom akár a világot is meg tudja változtatni” – mondta Vörös István. Nem ti kussoltok című új kötetének bemutatóján jártunk.
Ahogy Nyugaton látnak minket
Igaz, hogy döntően negatív képet fest rólunk a külföldi sajtó? Mennyit változott hazánk megítélése tőlünk nyugatra az elmúlt bő másfél évszázadban? A Címlapon Magyarország – Hazánk története a nyugati sajtó tükrében 1848–2020 című könyv bemutatóján jártunk.
„Te aljas focista!” – Bemutatták Nádasdy Ádám új könyvét
„A műfordítás számomra művészet” – mondta Nádasdy Ádám új kötete bemutatóján. Hozzátette: mint minden mesterségben, a tapasztalatok átadása itt is nagyon fontos, és csak esetismertetéseken keresztül lehet igazán megtanulni. A csökkenő költőiség című könyvről Barna Imre műfordító beszélgetett vele a Fugában.
Farkas Wellmann Endre új kötetének bemutatója
2021. november 12-én 18 órától mutatja be Farkas Wellmann Endre József Attila-díjas költő Hannibal Lecter levelei Clarice Starling ügynökhöz című verseskötetét Juhász Anna irodalmár a Petőfi Irodalmi Múzeum udvarában található Károlyi étterem nagytermében.
Celler Kiss Tamás könyvbemutatója
Celler Kiss Tamás A mérgezett gyalog című könyvének bemutatója november 3-án, szerdán 17 órától lesz az Írók Boltjában.
„Zokniban füleltem” – Bemutatták Szalay Zoltán fotóalbumát
„Higgyék el, nem bolondultam meg, a képek megszólítják az embert, és beszédbe elegyednek azokkal, akik odafigyelnek rájuk” – mondta Kincses Károly fotómuzeológus, az Azok a nyolcvanas, kilencvenes évek – Szalay Zoltán fotóalbuma című kötet képszerkesztője az Örkény István Könyvesboltban megrendezett könyvbemutatón. Ott jártunk.
A 18. századi arisztokrácia életéről szóló könyvet mutatnak be Gyulán
A 18. századi arisztokrácia életéről szóló könyvet mutatnak be kedden a gyulai Almásy-kastélyban. A könyv két, a Harruckern-családdal kapcsolatban álló személy korabeli naplója alapján készült.
Életem a cirkusz: bemutatták a legendás artista életéről szóló könyvet
Kristóf István nem mindennapi életén keresztül feltárul a modern kori magyar cirkusztörténet.
Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár
A Liszt-ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében, a Müpával közös szervezésben rendezik meg az idén tízéves Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásárt a Várkert Bazárban október 14–17. között.
A székely nyelvjárás elvesztésével eltűnhet a székely gondolkodásmód
A nyelv uniformizálása, a nyelvjárások eltűnése, a székely nyelvi sajátosságok köznyelvivel való helyettesítése nem csupán a beszédet teszi szegényesebbé, hanem magát a gondolkodásmódot is befolyásolja. Erről is szó volt Sántha Attila Székely szótár küssebb s nagyobbacska gyermekeknek és cinkáknak című kötetének bemutatóján a Csíkszeredai Könyvvásáron. Farkas Endre beszámolója a Maszol.ro oldalán jelent meg.
Természet filmen, fotón, írásban – Homoki Nagy István művészete
Homoki Nagy István természetfilmek készítőjeként vált ismertté, Magyarország tájait, élővilágát örökítette meg az ötvenes évektől a hetvenes évek végéig; olyan emblematikus természetfilmekben, mint a Vadvízország vagy a Gyöngyvirágtól lombhullásig. Családja egy ládában őrizte hagyatékát – fotókat, írásokat –, az Orpheusz kiadó két kötetet állított össze belőle. A kamera leáll című, szép kiállítású könyvet a kiadó vezetője, Erős Kinga és a kötetek szerkesztője, Rózsássy Barbara mutatta be az Ünnepi Könyvhéten, szeptember 4-én.