kritika
A gyász feketén izzó atlasza Az apostol képregény
Petőfi Sándor Az apostol című elbeszélő költeményének képregény-adaptációja egyfajta kései gyásztávirat is egyben, hiszen Futaki Attila, aki a munkát elkezdte, 2024. január másodikán elhunyt.
Didibár és romkocsmák nélkül is újra divatos lehet a Liszt Ferenc tér
Megújult a Liszt Ferenc tér Paulay Ede utca sarkáig tartó szakasza, a további faceliftre még várni kell.
Hamvas a Magyarban, Isten a főtt sonkában, Baudelaire a mártásban
Végül is ketten maradnak, Isten és a bor. Ez A bor filozófiája című Hamvas Béla-esszé mottója. Az ikonikus szöveg ezúttal a Magyar Színházban szólal meg.
A szülők álmai a világ szeme láttára teszik tönkre ezeket a gyerekeket
Jobb helyeken a legtöbb szülő ösztönösen utasítja el, hogy gyereke influenszer legyen, még akkor is, ha ezzel komoly pénzt kereshet. Amerikában iparág épült a gyerekkel készített tartalomgyártásra.
Ebben a darabban az életek szerves része a rejteni vágyott bűn
Újra együtt a család. Ez még akkor is igaz, ha az Anya (Igó Éva) csak az Apa halványuló emlékeiben és önigazoló fantáziáiban él már.
Isten beszédes csendjéről
Az Avilai Szent Teréz megkísértése két Istenre sóvárgó lélek nagy közös utazása, amely vita képét ölti ugyan, mégsem pró és kontra érveivel győz meg.
Ha Kádárnak sem kell, talán Hofi Géza készít belőle kabarét
A Tíz hónap Babilon-ügy olyan előadás, amely magával ragad, és észre sem vesszük, hogy végigizgultuk, -nevettük és -„fájtuk” a nyolcvanperces monodrámát a Gólem Színházban.
Két költő beszélget, vagy Isten és a sátán, és az ember lelke a tét?
Szentmártoni János tavaly megjelent, Eső előtt hazaérni című kötete csupa búcsú, és a bejárt úttal való számvetést határozza meg fő feladataként. De legszebb verseiben simogatóan ragyognak az ősz fényei.
A Fehér Lótuszban töltött nyaralás után csak a traumákat visszük haza
Véget ért a harmadik évad, amelynek erősebb jelenetei úgy villannak be a nézőben, mintha egy képzeletbeli repülőn utazna haza, közben pedig idegesen a telefonján tárolt fotókat pörgetné.
Örkény groteszk diktatúrája ma is aktuális
Szívszorítóan kacagtató előadás lett a Tóték a Thália Színházban. Örkény István drámája csaknem hatvan évvel az ősbemutató után is érvényes.
Otthonos melankólia karcos riffekbe csúszó hálószobapopba csomagolva
Barkóczi Noémi dalai minden eddiginél bátrabban ugranak fejest a hétköznapinak tűnő problémákba, de vajon milyen album született a kikecmergés közben?
Beck Zaza lejövéstörténete nem olyan, amihez hozzászoktunk
A 30Y-ból ismerős Beck Zaza szólóprojektjében kompromisszumoktól mentesen házasítja az indusztriális elektronikát az akusztikus hangszerekkel, zajzenei hatásokkal megspékelve. Vajon ez csak öncélú zajterápia vagy a szerzői hang megtalálásának lenyomata?
Semmi nem ér annyit, hogy patakokban folyjon érte a vér
A Miskolci Nemzeti Színház A kétfejű fenevad című előadásában társadalmi traumák, vallási türelmetlenség, háború, antiszemitizmus kopírozódnak egymásra. Kritika.
A digitális vadnyugat korában a telefonunk hatlövetű fegyver
Vajon lehallgatják a telefonunkat is? – jut eszébe nap mint nap mindenkinek, amikor úgy tűnik, mintha a hirdetők már a gondolatainkban is olvasnának.
Dobostortát, antiszemitizmust és korrupciót kínál Szép Ernő szerelmi sokszöge
Lila ákác és Lila Akác Lokál. A címbéli különbségek is különböző irányú előadásokat jeleznek. A Szép Ernő-klasszikust Kecskeméten és az Orlai Produkciós Irodánál vették elő.
Embertelenül izgalmas cicavízió az Oscar-esélyes Áradás
Aranyos macska, morcos vízidisznó, renegát kígyászkeselyű, gyűjtőszenvedélytől hajtott gyűrűsfarkú maki és az özönvíz. A lett Gints Zilbalodisem alkotása nem gyerekfilm, de a kicsik is bátran megnézhetik!