kultpol
A Kolozsvári Magyar Napokon áldják meg a felújított Szent Mihály-templomot
A Kolozsvári Magyar Napokon, augusztus 13-án áldják meg a Kolozsvár főterén álló felújított Szent Mihály-plébániatemplomot – jelentették be csütörtöki sajtótájékoztatójukon a plébánia és a műemlék-felújítás illetékesei.
Íme az első nevek az idei Budapest Showcase Hubról
A BUSH zenei fesztivál és zeneipari konferencia idén ismét megtölti a kelet-európai régió legaktuálisabb előadóival a budapesti klubokat október 19. és 21. között. A Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében megvalósuló hetedik BUSH-on már biztosan ott lesz Ivan Dorn, Daniel Levi, Sofia Zadar, és még további hét előadót jelentett be a fesztivál, amelyre egyúttal a bérletek árusítása is elindult.
Hollósi Frigyes-díjat alapított a Kőszegi Várszínház
A 40. jubileumát ünneplő teátrum elismerését olyan színművészek kaphatják, akik a Kőszegi Várszínház nagyszínpadi bemutatóján kiemelkedő alakítást nyújtottak.
Kétszáz résztvevője lesz az ifjú zeneművészek idei debreceni nyári akadémiájának
Tizenkilenc nemzet kétszáz fiatal tehetsége jelentkezett az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiájára, amelyet az idén július 14. és 23. között rendez meg a Debreceni Egyetem (DE) zeneművészeti kara.
Adamik Lajos első magyarként vette át az Osztrák Állami Műfordítói Díjat
Adamik Lajos első magyarként vette át az Osztrák Állami Műfordítói Díjat vasárnap Bécsben, a Literaturhausban – közölte a Kalligram Kiadó.
Ünnepi gálán adta át Magyarország Szlovákiának a V4 kulturális soros elnökségét
2022. július 1-jén Magyarországtól Szlovákia veszi át egy évre a visegrádi négyek soros elnöki tisztét. Ebből az alkalomból Nagymaroson rendezték meg a V4 magyar elnökség kulturális záróünnepségét. Az ünnepi gálán zenés és cirkuszi produkciókat, valamint a VéNégy Fesztivál és Színházi találkozó workshopján készült szlovák–magyar színházi előadást is bemutattak. „A négy ország közös kulturális öröksége erős közösségé formál bennünket” – emelte ki az eseményen Navracsics Tibor területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős miniszter.
Mit hagyunk magunk után? – Interjú Bonczidai Évával, a Magyar Kultúra főszerkesztőjével
Egy éve jött ki a nyomdából a Magyar Kultúra magazin első száma. A lap főszerkesztőjével, Bonczidai Évával beszélgettünk a lap alakulásáról, az offline média előnyeiről, a jövőbeli olvasóról.
A Vidéki Színházigazgatók Egyesülete megvalósította környezetbarát programját
A Vidéki Színházigazgatók Egyesülete a kulturális államtitkárságtól kapott pályázati támogatással megvalósította környezetbarát programját.
Lemondott a sepsiszentgyörgyi színház vezetéséről Bocsárdi László
Pál-Ferenczi Gyöngyi, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának színésze vezeti az intézményt megbízott igazgatóként, miután Bocsárdi László rendező, eddigi igazgató úgy döntött, visszalép, és aligazgatóként folytatja a munkáját. Ezt Bocsárdi László Antal Árpád polgármester jelenlétében közölte egy kedd délutáni sajtóbeszélgetésen. Átmeneti állapotról van szó, a színházigazgatói tisztségre a megyeszékhely önkormányzata versenyvizsgát ír majd ki.
Átadták a Liszt Művészházat Kápolnásnyéken
Új kulturális színtér született a Velencei-tó kapujában – fogalmazott Latorcai János parlamenti államtitkár Kápolnásnyéken a 116,5 millió forint kormányzati támogatással épült Liszt Művészház átadóján pénteken.
Az UNESCO szerint több mint 150 kulturális helyszínben tett már kárt a háború
Több mint 150 kulturális helyszín semmisült meg részben vagy teljesen a közel négy hónapja tartó ukrajnai háborúban – közölte csütörtökön az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO).
Új feladatok, új megoldások – Miniszterek az új ciklus kihívásairól az MCC-ben
A hivatalba lépett új kormány miniszterei a Mathias Corvinus Collegium (MCC) budapesti, illetve regionális központjaiban ismertetik céljaikat, beszélnek területükkel kapcsolatos feladataikról, jövőképükről.
Erdélyi magyar multimilliomos újítja fel a nagyváradi Rimanóczy szállót
A századfordulón épült, műemléki besorolású ingatlanban négycsillagos hotel működik majd.
Átadták a Magyar Filmakadémia életműdíjait
Átadták a Magyar Filmakadémia Egyesület életműdíjait a Magyar Mozgókép Fesztiválon, a balatonfüredi Kisfaludy Galériában tartott szombati gálaesten.
Első alkalommal rendezik meg a Művészet/Elmélet Konferenciát
Június 14-én először szervezi meg a Művészet/Elmélet Konferencia című tudományos tanácskozást a Magyar Művészeti Akadémia, a Széchenyi István Egyetem és a Győri Balett közösen Győrben. A hagyományteremtő szándékkal indított rendezvény célja, hogy a magyar művészet és a tudomány, valamint a felsőoktatás kapcsolódásait, együttműködésének lehetőségeit vizsgálja.
Kiemelkedő magyar siker a FIABCI Nemzetközi Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázatán
Öt arany- és egy ezüstérmet nyertek a magyar ingatlanfejlesztők tegnap este Párizsban a világ legrangosabb ingatlanfejlesztési versenyén, a FIABCI-n.