kultpol

Bejelentették a 15. Média Építészeti Díja finalistáit

Az egyik legjelentősebb magyarországi építészeti elismerés díjait november 8-án adják át Budapesten.

Dél-Kínában mutatták be a Liget Budapest projektet

A dél-kínai Kuangtung Műszaki Egyetemen mutatták be október 16-án a Liget Budapest Projektet mint Európa legnagyobb kulturális tematikájú városfejlesztési beruházást.

Megújul a filmalap Filmszakmai Döntőbizottsága

A filmtörvény szerint az öttagú testület elnöke a filmalap vezérigazgatója, további tagjai pedig a vezérigazgató által megbízott mozgóképszakmai tapasztalattal rendelkező szakértők.

Amit megőriztünk 1989-ből, avagy a magyar buhera remekei

December végéig még bevihetjük a Nemzeti Múzeumba azokat a tárgyakat, amelyeket a rendszerváltozás évéből őrzünk.

Több mint 1,4 milliárd forintból újul meg a Szombathelyi Képtár

Nemcsak az épület újul meg, új műtárgyvilágítási rendszert szerelnek fel, a látogatói élményt pedig digitális eszközök fokozzák majd.

Az Ariel Színház nyerte a FuxFesztet

A legjobb előadás díját és a gyerekzsűri díját nyerte el az Ariel Színház Volt egyszer egy című előadása a nagyváradi FuxFeszten, az Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiválján.

Megújult a Múzeumkert játszótere

A tematikus játszótér jeleneteket villant fel A Pál utcai fiúk című regényből, illetve kialakítása kapcsolódik a magyar történelemhez és a Nemzeti Múzeum történetéhez.

Nemzetközi projekt indult a régió rómaiak utáni népességének feltérképezésére

A győztes projekt olyan kategóriában született, amely még az EU-ban legrangosabbnak számító alapkutatási pályázatok között is kiemelkedő.

A Szent István-bazilikában búcsúztatták Sára Sándort

Tisztelői, pályatársai jelenlétében vettek búcsút Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendezőtől október 11-én.

Domborművet kapott Horváth Zsuzsa cigányprímás és Ökrös Oszkár cimbalomművész

A két új domborművet október 11-én adták át a Muzsikus Cigányok Emlékhelyén.

Átadták a klipszemle díjait

A Carson Coma zenekar kapta a fődíjat a 4. Magyar Klipszemle díjátadóján, amelyet csütörtök este rendeztek meg a budapesti Akvárium klubban.

Fehér Boldizsár kapta az idei Margó-díjat

Fehér Boldizsár vehette át Vak majom című regényéért a legjobb első prózakötetnek járó Margó-díjat az irodalmi fesztivál csütörtöki megnyitóján a Várkert Bazárban.

Új állandó tárlat nyílt a Duna Múzeumban

A fiatalok érdeklődését is felkeltő, az élményeken keresztüli ismeretszerzést támogató új állandó kiállítás nyílt meg VÍZeum névvel csütörtökön az esztergomi Duna Múzeumban.

Önálló társulata lesz a Váci Dunakanyar Színháznak

A 2020/2021-es évadtól a színház így már nem befogadószínházként, hanem önálló társulattal működik.

Restaurálták a székelyföldi gidófalvi református templom falképeit

A háromszéki Gidófalva 13-14. században épült református templomában néhány éve kerültek felszínre a középkori falképtöredékek.

Jövőre újra Budapesten lesz a Womex

Öt év után jövőre ismét Budapest ad otthont a világzenei expónak. A Womexet 2020-ban a 29. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál részeként szervezik meg.