Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem

Felkészül a kórus

Megkezdte felkészülését a Nemzeti Ifjúsági Kórus Kecskeméten, amelyet a július 23-ai héten egy öt koncertből álló fellépéssorozat követ. A kórus felkészítését vezető egyik karnagy, Erdei Péter kiemelte, hogy az együttes nagyon sokszínű, hiszen nagyon különböző az a zenei háttér, amellyel a fiatalok Kecskemétre érkeztek.

Kik lesznek a kórus tagjai?

Mintegy kétszeres túljelentkezés mellett választották ki a Nemzeti Ifjúsági Kórus tagjait. A Kodály-emlékév alkalmából a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Intézete szervezi meg a kórust, amelynek tagjai júliusban találkoznak először és egyhetes felkészülés után öt koncerten mutatkoznak be a közönségnek. A kórus fővédnöke Kodály Zoltánné Péczely Sarolta.

Liszt-kéziratok kerültek elő!

Elveszettnek hitt Liszt-kéziratok kerültek elő egy hagyatékból. A különleges kottákat, amelyeket a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem állami támogatással vásárolt meg, március 10-én mutatták be ünnepélyes keretek között Budapesten. A történelmi jelentőségű, egyedülálló nemzeti értékeket a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont őrzi majd.

Pályakezdők és sztárok találkozása

Nagyon nehéz egy klasszikus zenei karriert beindítani, és megtalálni egy fiatal művész helyét a világhírességek között. Ebben is próbál segítséget nyújtani a Zeneakadémia programjaival, melyben kiemelt szerepet kapnak az egyetem tehetségei is a világsztárok mellett. Mivel készültek a következő, 2017/18-as évadra? A zeneakadémiai bérleteiről Csonka András programigazgató mesélt nekünk.

Irodalom zongorával az Astoriában

Egyedülálló programsorozat keretében tálal kulturális csemegéket és válogatott finomságokat az idén 102 éves Danubius Hotel Astoria étterme. A Café Astoria CoolTúra szériája októberben indult, és már az első műsoros esteken felfigyelt rá a nagyérdemű. Az étterem újra várja a gasztronómia és kultúra rajongóit november 26-án, ezúttal Lackfi János költővel, Oláh Kálmán zongoraművésszel és ízes falatokkal.

Brahms-maratonnal indul az év

Johannes Brahms kerül a középpontba jövőre a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) és a Müpa egész napos zenei maratonján. A nagy német zeneszerző négy szimfóniája mellett zongoradarabjai, valamint kamara- és kórusművei is elhangzanak 2017. január 22-én, a magyar kultúra napján. A Müpa és a BFZ 2008 óta rendezi meg maratoni hangversenysorozatát.