magyar film
A Berlinalén kiderült, hogy a legszemélyesebbnek tűnő dolgok a leguniverzálisabbak
Sós Bálint Dániel első, Minden rendben című játékfilmje a Berlinalén mutatkozott be. Az író-rendezővel a kemény témáról, a forgatás kihívásairól és arról beszélgettünk, hogy mi is lenne egy film valódi feladata.
A Kádár-korszak szatíráit vetítik a Kino moziban
A Kino mozi vásznán elevenednek meg a huszadik század második felének kultikus szatírái március 27-től, kéthetente a Filmarchívum frissen felújított kópiáin.
Ez a tíz film volt a hazai nézők kedvence idén télen
A Magyar Filmadatbázis adatai alapján kiemelkedően magas bevételével a Hogyan tudnék élni nélküled? című zenés, romantikus magyar film vezeti a kedvenc téli filmek top tízes listáját, amelyen romantikus és családi filmek dominálnak, de szerepel a kedvencek között akciófilm, erotikus thriller, fantasy és dráma is.
Már Romániában sem tudnak élni a Demjén-slágerek nélkül
A Hogyan tudnék élni nélküled? című musicalfilmet már százezren látták Romániában, ezzel pedig új rekord született.
Portugáliában és Brüsszelben is sikereket értek el a magyar filmek
Budavári Balázs Boldog emberek című alkotása Portugália legrégebb óta megrendezett filmes seregszemléjén, a hétvégén véget ért 45. Fantasporto Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte a legjobb fantasztikus rövidfilmnek járó díjat. Az alkotás egy olyan világban játszódik, amelyben egy szám mutatja meg, mennyire boldogok az emberek. Csáki László Kék Pelikan című animációs dokumentumfilmje Brüsszelben aratott sikert, ahol elnyerte az Anima fesztivál zsűrijének elismerő oklevelét.
Epizódonként egymillióan látták a Hunyadit
Epizódonként egymillió nézőt ültetett a képernyők elé a premierhétvégén, ezzel első lett a heti nézettségi toplistán. A szombaton sugárzott dupla részt több mint egymillióan látták, és a vasárnap esti folytatást is körülbelül egymillió néző követte figyelemmel a TV2 Média Csoport csatornáin – írja a Nemzeti Filmintézet közleménye.
Forgatókönyvírók jelentkezését várja a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál
Március 30-ig jelentkezhetnek írók és forgatókönyvírók a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál III. Balázs Béla-pályázatára.
Vízilabdázik, politológus lesz, és megnyerte a Nagy Magyar Filmtesztet
Rajt-cél győzelemmel, magasan a mezőny fölé emelkedve nyerte meg több mint 22 ezer indulóból Matesz András a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak országos vetélkedőt. A budapesti diák az ELTE-n politikatudományt hallgat, és az OSC vízilabdázója.
Stork Natasa, Dér Asia és Csuja László zsűrizi az ELTE Szemle filmjeit
Az első kiadás sikere után visszatér az ELTE hallgatóinak filmfesztiválja. A második ELTE Szemle április 29. és május 2. között zajlik majd a Stúdió K-ban és a Puskin Moziban.
Sándor Pál kapta az idei Adolph Zukor-díjat
Korábban olyan filmes szakemberek érdemelték ki az elismerést, mint Rófusz Ferenc, Deák Kristóf vagy Koltai Lajos.
Deák Kristóf: Az alkotás egyszerű, csak az ember néha túlagyalja és elgáncsolja magát
A rendező elárulja, hogy melyik idei Oscar-jelölt film áll közel a szívéhez, és izgalmas részleteket oszt meg a jelenleg készülő mozifilmjéről, az Egykutyáról.
Pitchen dől el, ki képviseli Magyarországot a világ legfontosabb animációs szemléjén
Júniusban Magyarország lesz a díszvendég az Annecyi Nemzetközi Animációs Fesztiválon. A hazai animáció 110 éves jubileumát ünnepelve a szakma legfontosabb seregszemléjén fókuszban lesznek a legnagyobb alkotók, műhelyek, élvonalbeli gyártók és nem kevésbé a legifjabb tehetségek. A fesztiválra készülve a Friss Hús – a Nemzeti Filmintézet támogatásával – pitchfórumot szervez az Annecyban bemutatkozó fiatal magyar tehetségek kiválasztására.
Tíz magyar Oscar-siker, amely feltett minket a filmes térképre
A 2025-ös Oscar-gála apropóján hoztunk kilenc magyar vonatkozású filmet, amely elnyerte az aranyszobrot – és egy olyat is, amelyért idén izgulhatunk.
Az emlékév alkalmából ingyen nézhetünk Jókai-filmeket
Február 18. és 23. között Az aranyember 1962-es és 1918-as feldolgozása, továbbá a Szaffi és a Melyiket a kilenc közül? című alkotások ingyenesen nézhetők a Filmión.
Több mint ötven projekttel neveztek a Nemzeti Filmintézet Inkubátor programjára
Ötvenhat filmterv, köztük negyvenöt játékfilmötlet, négy dokumentumfilmterv, illetve hét animációs rövidfilmötlet érkezett a Nemzeti Filmintézet (NFI) Inkubátor programjának felhívására.
Mi köze van Dargay Attilának Jókaihoz?
Melyik Jókai-regényből készült a legtöbb film? Mit gondolt nagy írónk a moziról, amikor először találkozott vele? Cikkünkből kiderül.