megemlékezés
Gróf Széchenyi István halálára emlékeznek
A Széchenyi-örökséghelyszín a legnagyobb magyarra emlékezik április 8-án, halála évfordulóján.
„A mélységet és a könnyűséget egyszerre adta oda”– Hegedűs D. Géza Börcsök Enikőről
„Akár partnere, akár nézője voltam filmen, színházban, soha nem kaptam egyetlen hamis hangon, gesztuson. Ösztönös színpadi intelligenciával, érzelmi gazdagsággal és tudással rendelkezett.” Hegedűs D. Géza színművész-rendezőt kértük, hogy meséljen Börcsök Enikőről, akivel évtizedeken át játszottak többnyire házaspárokat a Vígszínház előadásaiban.
Mészöly Miklósra emlékezik 2021-ben az MMA
Mészöly Miklósra emlékezik 2021-ben az MMA abból az alkalomból, hogy a múlt század második felének kiemelkedő írója 100 éve született és 20 éve hunyt el.
In memoriam Konok Tamás
A Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas festőművészre, Konok Tamásra (Budapest, 1930. január 9.–Budapest, 2020. november 20.) emlékeznek pályatársai, barátai a művész 91. születésnapján.
„Talán az egész világmindenséget teljes egységben ismerte” – Emlékezések Kocsis Zoltánra
Négy éve a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Sanghajban adta elő Bartók művét, A csodálatos mandarint. „Amikor a színpadon meghalt a mandarin, szinte ugyanabban a pillanatban Budapesten meghalt Kocsis Zoltán” – mondja Kovács Géza, az együttes volt főigazgatója. E napra, 2016. november 6-ára emlékezve adnak in memoriam koncertet az évfordulón a Müpában, idén negyedik alkalommal.
SZFE – a felsőoktatás autonómiájáért tüntettek Budapesten
A felsőoktatás autonómiájáért, a szellemi szabadságért tartottak vonulásos megemlékezést a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatóinak szervezésében pénteken Budapesten, az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján.
Sziveri János költőre emlékeztek a Kertész Imre Intézetben
Sziveri János a 20. század második felének egyik meghatározó alkotója 1954-ben született és 1990-ben, mindössze 36 évesen hunyt el. Hagyatékát a Kertész Imre Intézet gondozza. A szélherceg címmel megjelent verseskötetét mutatták be tegnap az intézet új székházában.
Gerster Kálmánra emlékeztek születése 170. évfordulóján
Gerster Kálmán születésének 170. évfordulójára emlékezett a Nemzeti Örökség Intézete pénteken. Az építész munkásságnak jelentős alkotásai közé tartozik például a Fiumei úti sírkert két meghatározó építménye, a Deák- és a Kossuth-mauzóleum, valamint a debreceni Kereskedelmi Akadémia, a debreceni Közkórház, a máramarosszigeti vigadó és a gyulafehérvári törvényszék épülete is.
Emlékpadot avatnak Nagy Gáspár emlékére Vas megyében
Emlékestet tartanak és padot avatnak szombaton Nagy Gáspár költő és prózaíró tiszteletére szülőföldjén, a Bérbaltavár és Nagytilaj közötti fákkal övezett úton.
Baka Istvánra emlékeznek halálának 25. évfordulóján
Felolvasóestet, vers- és prózamondó találkozót rendeznek Baka István halálának 25. évfordulóján Szekszárdon.
Koszorúzással és kiállítással emlékeztek Barcsay Jenőre
Születésének 120. évfordulója alkalmából koszorúzással, valamint a Barcsay mester és tanítványai – Balogh László, Deim Pál, Konok Tamás című tárlat megnyitójával emlékeztek csütörtökön Barcsay Jenő kétszeres Kossuth-díjas festőművészre, grafikusra, művészpedagógusra a Fiumei úti sírkertben, Budapesten.
Cserépfalvi Imre élete és öröksége
Jó barátságban volt József Attilával, gondozta Kassák Lajos és Radnóti Miklós szövegeit, s neki köszönhető a Szép Szó című irodalmi folyóirat első évfolyamának megjelenése is. Egy kis borsodi faluból indulva vált a magyar könyvkiadás legendás alakjává a 120 éve született Cserépfalvi Imre.
Síremléket avattak Szervátiusz Tibor emlékére Budapesten
Szűk körű ünnepségen felavatták Szervátiusz Tibor (1930-2018) szobrászművész, a nemzet művésze síremlékét vasárnap Budapesten, a Fiumei úti Nemzeti Sírkert művészparcellájában.
Emlékezés Moholy-Nagy Lászlóra
A 125 évvel ezelőtt, július 20-án született Moholy-Nagy László évfordulója alkalmából az iskolateremtő alkotó nevét viselő Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) rendhagyó audiovizuális kampányt készített.
Gregor Józsefre emlékeznek Szegeden
Gregor József operaénekesre emlékeznek Szegeden születésének 80. évfordulóján, augusztus 8-án.
Emlékezés Lajtha Lászlóra
Lajtha László Kossuth-díjas magyar népzenegyűjtő, zeneszerző és zenepedagógus tiszteletére tartanak ünnepi megemlékezést és koszorúzást június 30-án Budapesten.