Miklósa Erika
Szarka Tamás a Szent István Bazilikában mutatja be új művét
Mise a legüldözöttebb vallásért címmel budapesti ősbemutatót láthat és hallhat a közönség október 17-én a Szent István-bazilikában. A mű Szarka Tamás Kossuth-díjas énekes, zeneszerző alkotása.
Akinél a szenvedély és a bátorság összeér – Miklósa Erikát köszöntjük
„Megcsináltam a karrierem, ám mindvégig sportoló maradtam. Mindegyik előadás olyan, mint egy verseny, amit meg kell nyernem, vagy legalábbis a legjobbat kihozni magamból” – vallja Miklósa Erika. A június 9-én ötvenedik születésnapját ünneplő operaénekes fontosabb szerepeinek felvételeiből válogattunk.
„A zongorázás nekem létszükséglet”
Balázs-Piri Somával beszélgettünk, hogyan változott meg az élete a Virtuózok óta.
Mi vár a Cziffra fesztiválon?
A klasszikus zenei koncertek mellett improvizációs est, hangszerbemutató, bárest és tárlatok is várják a közönséget a Cziffra György Fesztiválon 2019. február 17. és 25. között Budapesten. A rendezvényen mások mellett José Cura tenor, Isabelle Oehmichen zongoraművész, Massimo Mercelli fuvolaművész, valamint Miklósa Erika koloratúrszoprán lép fel.
Koncertek a templomban
Már tizenhatodik alkalommal rendezik meg idén júliusban Székesfehérváron a Harmonia Albensis templomi koncertsorozatot, amelynek középpontjában ezúttal a barokk zene lesz a város barokk emlékéve jegyében. A július 5. és 26. között zajló koncerteken többek között az In Medias Brass rézfúvós kvintett, Miklósa Erika és Ács János karmester is vendégszerepel.
Sztárok a VeszprémFest színpadán
A könnyűzenei sztárok közül Ziggy Marley, Joss Stone, Amy Macdonald és Aloe Blacc, az operaszíntér kiválóságai közül José Cura, Miklósa Erika, Ramón Vargas és Rost Andrea is fellép a jubiláló, 15 éves VeszprémFest nagyszínpadán július 11. és 14. között. A fesztiválon a nemzetközi és a hazai zenei színtér legkiemelkedőbb művészeivel találkozhatunk!
Az Operaház turnéja Japánban
Világhírű szólisták, Edita Gruberová, Miklósa Erika és Rost Andrea társaságában turnézott 2017. október 25. és november 23. között a Magyar Állami Operaház Japánban. Az intézmény művészei a Lammermoori Lucia és A denvér színpadi produkcióit mutatták be. A turné zárásaként az Opera Zenekara adott hangversenyeket az elismert japán zongoraművész, Ingrid Fujiko Hemming közreműködésével.
Advent a Várkert Bazárban
Omega-koncert, Miklósa Erika és a Magyar Virtuózok Kamarazenekar estje, Csipkerózsika-előadás, régi korok karácsonyát idéző kiállítás, népművészeti karácsonyi vásár, street food ínyencségek, műjégpálya és interaktív gyermekjátszó is várják a családokat december 24-ig a Várkert Bazár adventi sorozatában – hangzott el november 23-án a programsorozatról tartott sajtótájékoztatón.
Hamarosan érkezik a West Side Story
A Carmennel nyit szeptember 4-én, majd az évad első premierjeként világhírű musicalt visz színpadra az Erkel Színház. Novák Péter rendezésében, Miklósa Erikával és Boncsér Gergellyel a főszerepben, monumentális díszletekkel mutatják be Leonard Bernstein West Side Story című nagysikerű produkcióját 11-én.