fbpx

„Mindig a funkcionalitást tartom szem előtt” – Koós Daniella formatervező

Art&Design 2023. 05. 10.

Hosszú távra tervezett bútorai mellett ékszereit, textiljeit és üvegtárgyait is sallangmentes, letisztult formanyelv jellemzi. Koós Daniellával beszélgettünk.

Idén áprilisban is érkezik a ZeneVarázslat

Program 2023. 03. 31.

Április 19-én kezdődik a VII. ZeneVarázslat Nemzetközi Négykezes Zongoraverseny és Zongorakurzus, amelyre hazai és külhoni magyar növendékeket és tanáraikat várják megmérettetésre.

Kívül csend, bennem dallamok – villáminterjú Várnagy Andrea zongoraművésszel

Zene 2023. 03. 31.

Az Essentia Artis elnevezésű összművészeti programsorozatot először rendezi meg az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete. A sorozat egyik művésze Várnagy Andrea Liszt Ferenc-díjas zongoaművész, a ZeneVarázslat Mozgalom alapítója, aki korábban MMA-ösztöndíjasként vett részt a programban.

Hét regionális központot hozott létre a Magyar Művészeti Akadémia

kultpol 2023. 03. 30.

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) hét regionális központot hozott létre az elmúlt fél év során. A hét közül öt központban az Magyar Tudományos Akadémiával (MTA) működnek együtt – mondta Vashegyi György, az MMA elnöke.

Essentia Artis az MMA-ban

Art&Design 2023. 03. 21.

Nehéz dolguk volt az Essentia Artis kurátorainak, akiknek az MMA művészeti ösztöndíjasainak munkáiból kellett kiállítást rendezniük. Itt ugyanis az összes tagozat díjazottjaitól szerepel egy-egy munka, amelyeket képtelenség koherens tárlattá rendezni.

Újrahasznosítás és természetközeliség – Interjú Fábián Gábor építésszel

Art&Design 2023. 03. 12.

Közösségi összefogással felújított művészeti tér, luxuslombház, mai igényekre szabott parasztház, pincerendszer-hasznosítás. Csak néhány példa Fábián Gábor építész sokszínűen gazdag szakmai pályafutásából.

Megalakult az MMA regionális munkacsoportja Miskolcon

kultpol 2023. 02. 16.

Február 15-én megalakult a Magyar Művészeti Akadémia észak-magyarországi, valamint felvidéki, kárpátaljai és erdélyi területekkel is kapcsolatot tartó miskolci munkacsoportja, melynek vezetőjévé Bodonyi Csaba építészt, az MMA rendes tagját választották titkos szavazás útján.

Újra lehet pályázni az MMA hároméves ösztöndíjára

hírek 2023. 02. 14.

Újra lehet pályázni március végéig a Magyar Művészeti Akadémia hároméves ösztöndíjprogramjára, amelynek szakmai lebonyolítója az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI).

Megújította együttműködését a Magyar Művészeti Akadémia és a Külgazdasági és Külügyminisztérium

kultpol 2023. 02. 08.

Megújította tavaly áprilisban kötött együttműködési megállapodását a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) és a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) a magyar kulturális diplomáciai programok támogatásáról.