Momentán Társulat

Élménypedagógiai fesztivált tartanak a Magyar Zene Házában

MESH néven a gyerekeket a középpontba állító kétnapos élménypedagógiai zenei fesztivált rendeznek november 21-22-én a Magyar Zene Házában.

Maradt még öt-tíz évünk, amíg az emberek vásznon fognak filmeket nézni

Sakk, improvizációs színház, alkotótárs, alkotási folyamat, hibalista – Tóth Barnabás Oscar-shortlistes rendező-forgatókönyvíróval beszélgettünk.

A Momentán Társulat színházba viszi a mesterséges intelligenciát

A mesterséges intelligenciát egyre szélesebb körben használják, így adta magát az improvizációra épülő Momentán Társulat re:Verze című előadásának alkotói számára, hogy éljenek a lehetőséggel. Magyarországon elsők közt építették be a gépi algoritmusok kínálta fejlesztéseket a produkciójukba.

A Stúdió K alapítójának életére improvizál a Momentán Társulat

Fodor Tamás, a Stúdió K alapítója tavaly, nyolcvanadik születésnapjára független Kossuth-díjat kapott. A Momentán Társulattal kicsit másképp láthatunk rá a máig aktív színész-rendező életére: egy improvizációs előadás keretében Fodor élete új megvilágításba kerül.

Tóth Barnabás: A sakk szexi is lehet

Elnyomásról, tartásról és kiszolgáltatottságról szól Stefan Zweig Sakknovellája, a Mesterjátszma című pszichothriller alapja, a Hajduk Károly, Váradi Gergely, Mácsai Pál és Varga-Járó Sára főszereplésével készült filmbe azonban jó néhány csavar is került. Tóth Barnabás rendezővel beszélgettünk.

„Háló nélküli mutatványt adunk elő” – Húszéves a Momentán Társulat

A húszéves Momentán Társulat november 19-én jubileumi estet ad az Akváriumban, tudtuk meg október 10-ei sajtótájékoztatójukon, aztán tűzijátékszerű ízelítőt kaptunk két évtized alatt tökéletesre csiszolt improvizációs technikáikból. És kaptunk még valamit, amire talán az életbölcsesség a legjobb szó.

Hajógyár x A38: Solére

Szeptember 10-én az A38 és a Hajógyár szervezésében Péterfy Bori és a Momentán Társulat vendége a feltörekvő magyar énekesnő, Solére lesz, aki eddigi zenei karrierjéről mesél majd, de elhangzanak új és korábbi dalok is az esten.

Hajógyár x A38: Für Anikó és Hrutka Róbert

Péterfy Bori ezúttal a Für Anikó és Hrutka Róbert alkotta különleges duót csábítja el az A38 Hajó fedélzetére, a Momentán Társulat művészei pedig ismét rögtönzött előadásukkal járulnak hozzá az estéhez.

Hajógyár x A38: Németh Juci – G. Szabó Hunor duó

A Hajógyár május 23-án is megtölti zenével és improvizációval az A38 Hajót, ugyanis Péterfy Bori Németh Jucival, a sokoldalú énekesnővel és párjával, zenésztársával, G. Szabó Hunorral beszélget, míg a Momentán Társulat művészei rögtönzött előadásukkal szórakoztatják majd a közönséget.

Shakespeare, Ibsen és a kortárs angol dráma stílusában improvizál a Momentán Társulat

A Momentán Társulat új improvizációs bemutatója, a Színházrendezők Viadala klasszikus színházi szerzőket, műfajokat idéz meg, hogy könnyedséggel, humorral és játékossággal mutassák be és fordítsák ki a drámaírói stílusjegyeket, tipikus fordulatokat, jellegzetes karaktereket.

„Vadállatbefogónak túl urbánus vagyok” – Beszélgetés Penke Bencével, a Momentán Társulat tagjával

A Momentán Társulat nem visszatérő vendég, hanem visszatérő udvargazda a Művészetek Völgyében: Kapolcson tíz nap alatt 62 programmal várják az érdeklődőket. Penke Bencével, a társulat tagjával beszélgettünk az idei újdonságokról és persze a régiségekről.

A Momentán Társulat ismét saját fesztivállal nyitja a nyarat

A Momentán Társulat összművészeti minifesztivállal nyitja a nyári fesztiválszezont Budapesten június 10. és 12. között. Táncművészeti workshop Grecsó Zoltánnal, fellép többek között Szentesi Éva, Ember Márk, Beliczai Balázs, Kovács András Péter.

Smashed Online a fiatalkori alkoholfogyasztás visszaszorításáért

A Diageo és a Momentán Társulat közös alkoholedukációs programja idén online vonja be az iskolásokat.

Improvizációs színházi hétvégét rendez a Momentán Társulat

Improvizációs színházi előadásokkal, sport- és családi programokkal, workshopokkal és fenntarthatósági vásárral kezdi a nyári fesztiválszezont Budapesten a Momentán Társulat június 11. és 13. között.

Heti menü – melegen ajánljuk (11.12–18.)

Kulturális online programajánlónk a hétre.

Szétcsúszva program, avagy alkoholprevenció másképp

A Momentán Társulat interaktív színházi előadás-sorozatot indít, hogy bemutassa az alkoholfogyasztás veszélyeit a diákoknak.