Müpa

Gyerekekre hangolt produkciók a Müpában

A gyermekközönség kedvenc sztárcsapatai mellett Csorba Lóci, Lábas Viki, Vitáris Iván mesehősök bőrébe bújva, a Búgócsiga Zenede, Rutkai Bori Bandája, Laposa Julcsi és zenekara, sőt még a Mörk együttese is gyerekekre hangolt produkciójával érkezik a Müpa óriási, ingyenes gyermeknapi rendezvényére, a Cifra Palota XXL-re.

A Pannon Filharmonikusok sikeres sorozata a Müpában

A pécsi zenekarnak telt házas koncertsorozata van Budapesten a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben a Müpa megnyitása óta. Péntek esténként öt alkalommal találkozhat a közönség muzsikájukkal.

Először Magyarországon korunk egyik legjelentősebb karmestere, Christian Thielemann

Május 26-án a Drezdai Staatskapelle hangversenyén a Magyarországon első ízben fellépő sztárkarmester, Christian Thielemann vezényletével Mendelssohn Skót szimfóniája és Zemlinsky Magyarországon szinte ismeretlen Lírikus szimfóniája hangzik el Julia Kleiter és Adrian Eröd közreműködésével.

Új évadával vár mindenkit a Müpa

A Müpa a következő évadban is a világ vezető zenekaraival, karmestereivel és szólistáival várja az érdeklődőket.

Michel Legrand dalai csendülnek fel a Müpában

Oláh Kálmán tizenegy Michel Legrand-dal feldolgozásával meséli el, mit jelentenek számára a francia mester melódiái. A sajátos hangzást Miklósa Erikára és Tóth Verára álmodta meg.

A Ring-ciklussal tér vissza a Budapesti Wagner-napok

A Ring-ciklussal tér vissza a Budapesti Wagner-napok június 9. és 22. között a budapesti Müpába.

Bródy, a Gryllus fivérek és Harcsa Veronika egy estén a Müpában

Jubileumi koncertsorozattal ünnepli a Műegyetemi Zenekar a fennállásának 125. évfordulóját. A – pandémia miatt idén májusra halasztott – koncerteken Orff Carmina Buranája mellett közkedvelt popdalok szimfonikus átiratai csendülnek fel.

Beats From My Heart: Tálas Áron a legfrissebb albumát mutatja be a Müpában

Május 1-jén igazi örömzenélésre számíthat a közönség a Müpában: rendhagyó lemezbemutató koncertjén Tálas Áron kiváló zenésztársakkal szólaltatja meg 2020-ban felvett, Beats From My Heart című albumának zenei anyagát, amelyet eredetileg egyszemélyes zenekarként rögzített otthoni stúdiójában.

Dvořák-remekművek a MÁV Szimfonikusok következő hangversenyein

A MÁV Szimfonikus Zenekar következő koncertjein, április 21-én a Müpában és április 29-én a Zeneakadémián Antonín Dvořák művei kerülnek fókuszba.

A londoni jazzszíntér szaxofonos üstököse, Nubya Garcia először a Müpában

Az előadóművész április 19-én a Müpában ad koncertet.

Fütyülök rá – Fülbemászó refrén péntekenként a PFZ-vel

A dalokból, versekből ismerős fogalmat a zenének kölcsönözve, Refrén címmel hirdette meg a következő évadát a Pannon Filharmonikusok (PFZ) a Müpában.

Bartók Tavasz: a MET sztárja, Anthony Roth Costanzo Budapesten

A New York-i Metropolitanben, az Akhnaten címszerepében briliáns alakítást nyújtó, idén negyvenéves kontratenor április 7-én a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek programjaként áll színpadra a javarészt Händel-művekből összeállított, nagyszabású áriaestjével a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében.

A világ legelismertebb művészei a Müpa 2022/23-as évadában

A Müpa munkájának közösségteremtő erejét hangsúlyozta Káel Csaba vezérigazgató a 2022/23-as évad programjának ismertetésén. Bejelentette: Boldoczki Gábor trombitaművész és Varga Judit zeneszerző lesz a szezon művésze.

Színházi előadásban elevenedik meg az Aranyakkord bolhapiaca

A Kiss Tibi vezette Aranyakkord korábban megjelent zenés dalgyűjteménye, a Dalok a bolhapiacról most színházi darabként elevenedik meg a Győri Balett művészei és Pál Kálmán, a Karzat Színház vezetőjének segítségével. A premier május 11-én, a Müpában lesz, de Szentendrén is elcsíphető az előbemutató.

Nyár a Müpában: íme a Hey, June! várva várt koncertjei

Bár a pandémiás időszakban a Müpa nyárindító koncertsorozata, a Hey, June! az online térbe kényszerült, 2022 júniusában a könnyűzenével együtt a nézők is visszatérhetnek a termekbe. Június 3. és 23. között öt hazai zenekar veszi be a színpadot: a Mayberian Sanskülotts, a Mmamt, a Galaxisok, Mike Gotthard és Szebényi Dániel mellett az Anna and the Barbies is fellép.

Érzelmi hullámvasutazásra hív Dánielfy Gergő és az Utazók új lemezének bemutatója

Januárban jelent meg Dánielfy Gergő és az Utazók harmadik nagylemeze, amelyről az egyik legromantikusabb dal, Az utolsó tánc videóklipje stílusosan pont Bálint-napon debütált. Március 6-án végre az egész albumot hallhatja a közönség, mégpedig nem is akármilyen formában: vonósok, fúvósok, énekesek és színművészek csatlakoznak a zenekarhoz a színpadon, az új dalok mellett pedig az előző két album kedvencei is előkerülnek majd a Müpában.