Müpa

Müpa: fontos fejlesztések, eredmények 2020-ban

A nehézségek ellenére a Müpa számtalan digitális fejlesztést, új programokat valósított meg a 2020-as évben – mondta el Káel Csaba vezérigazgató. Az idén is a munka folytatása a céljuk, koncertjeik továbbra is élőben, ingyenesen követhetők az intézmény online platformjain.

Így ünnepli fennállásának 60. évfordulóját a Pécsi Balett

Az ünnepi programsorozat részeként március végén jubileumi gálaesten mutatnák be Pécsen Az iszonyat balladája című darabot, amely egy teljesen új koncepcióval, Zachár Lóránd koreográfiájával készül.

Ismét megszólal A teremtés a Müpában

Az újév első napjának felemelő hagyománya Joseph Haydn monumentális oratóriuma, A teremtés előadása a Müpában. A hagyomány megteremtőjét, Fischer Ádámot a késedelmes vírusteszt miatt ezúttal nélkülöznie kell a közönségnek.

Heti menü – melegen ajánljuk (12. 31.–01. 06.)

Kulturális programajánlónk a hétre.

Rangos reklámszakmai díjakkal ismerték el a Müpát

A Müpa számtalan különleges kommunikációs megoldással teszi láthatóvá márkáját, e kampányokat pedig a nézők mellett a kreatívipar és a reklámszakma is elismeréssel fogadja. Ezt mutatja, hogy a Müpa munkáját több fontos díjjal jutalmazták idén decemberben.

Két kategóriában is díjat kapott Thomas Kornél a Müpa Zeneműpályázatán

Két kategóriában is díjat kapott Thomas Kornél a Müpa Zeneműpályázatán; a karmester-zeneszerzőt szóló- és kamarazenei, valamint kamarazenekari és kamaraszimfonikus művek csoportjában is elismeréssel jutalmazták.

Heti menü – melegen ajánljuk (12. 24–30.)

Kulturális programajánlónk a hétre.

Téli mesevilágot varázsol az otthonokba a Recirquel

Ünnepi meglepetésként december 27-én online is bemutatja nagysikerű Kristály című produkcióját a Recirquel.

Több mint félszáz díjnyertes alkotás a Müpa Zeneműpályázatán

Közzétette a Müpa 15., jubileumi évada alkalmából meghirdetett zeneműpályázatán díjat nyert zeneszerzők és művek listáját. Az intézmény tervei között szerepel a több mint félszáz díjnyertes mű közül számos alkotás bemutatása.

Heti menü – melegen ajánljuk (12.10–16.)

Kulturális programajánlónk a hétre.

Láttad már a Müpa karácsonyi kisfilmjét?

A Müpa kisfilmje az intézmény virtuális adventi kalendáriumában debütált advent második hétvégéjén, és egy titokzatos helyszínre kalauzolja a nézőket, megmutatva a zene varázslatos erejét.

Tizenhat órányi zene a Müpa új exkluzív Wagner-kiadványában

Tizenhat órányi zenét rejt a Müpa új exkluzív Wagner-kiadványa, a négy DVD-t tartalmazó gyűjteményben A nibelung gyűrűje hallható.

SzínpadON címmel indít programsorozatot a Hagyományok Háza

SzínpadON címmel online programsorozatot indít a Hagyományok Háza pénteken; a sorozat nyitóelőadása a Liszt-mozaikok című tánckoncert lesz a Magyar Állami Népi Együttes előadásában.

Lezárult a Müpa zeneműpályázata

A Müpa 15., jubileumi évada alkalmából meghirdetett zeneműpályázatára összesen 258 pályamunka érkezett be. A második forduló 177 pályaművének jeligéi már megtalálhatók az intézmény honlapján. A nyertes művek alkotóit december 15-én hirdetik ki.

Élőben közvetítik a keddi koncertet a Müpából

Beethoven II. és V. szimfóniája hangzik el a Nemzeti Filharmonikus Zenekar előadásában Philippe Herreweghe vezényletével.

Kocsis Zoltánra emlékezik a Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Kocsis Zoltánra emlékezik koncertjével a Nemzeti Filharmonikus Zenekar november 6-án a budapesti Müpában.