Müpa
Oláh Kálmán ad koncertet a Jazzlegendák sorozatban
Az idén ötvenéves Oláh Kálmán zongoraművész és komponista ad koncertet október 27-én a Müpában Budapesten.
„Az életműdíj hírét viszi kultúránknak”
„A Womextől kapott életműdíj azért fontos igazán számomra, mert a cigány és a magyar kultúrát olyan emberekhez is eljuttatja, akik erről korábban még csak nem is hallottak” – ezt Lakatos Mónika mondta az MTI-nek adott interjúban. Az énekesnő október 24-én, szombaton, a Müpában veszi át a rangos világzenei elismerést.
Képek a Recirquel új előadásából
A Vági Bence rendezte Solus Amor az emberi lét különféle dimenzióit kutató trilógia záródarabja, amely a társulat által megteremtett műfaj, a cirque danse nyelvén szólal meg. A darab bemutatója tegnap volt a Müpában.
Ők kapták az UMZF 2020 zeneszerzőverseny díjait
Kihirdették a BMC és Müpa szervezésében idén hatodik alkalommal megrendezett Új Magyar Zenei Fórum zeneszerzőverseny eredményét a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon.
Árnyképrajzolótól a Vak majomig: irodalmi csemegék a Müpában
Az irodalomnak számtalan arca van, és rengeteg formában képes hatni ránk. A Müpa éppen erre világít rá népszerű Literárium és Vers-estek című sorozataival: ilyenkor az irodalom lelép a könyvek lapjairól és élő, mozgalmas eseménnyé válik – egyedi ötletekkel, időnként szokatlan megközelítéssel.
Jelentős számú pályamű érkezett a Müpa Zeneműpályázatának első fordulójába
Jelentős számú pályamű érkezett a Müpa Zeneműpályázatának első fordulójába, a fővárosi intézmény 15., jubileumi évadja alkalmából meghirdetett tender ezzel nem zárult le, a zsűrik további négy zeneművészeti kategóriában november 11-ig várják a pályázók munkáit.
A Concerto Budapest koncertfilmje nyerte az Arany Oroszlán-díjat
A film a Concerto Budapest és a Kremerata Baltica együttműködésében létrehozott, 2019. december 4-én a Müpában rendezett koncertjéből készült.
Balázs Elemér Group és Gadó Gábor Quintet a Müpában
Szeptember 30-án az egyik legnépszerűbb magyar jazz-zenekar, a Balázs Elemér Group lép fel, míg október 7-én a Gadó Gábor Quintet ad koncertet első alkalommal a Müpában.
Fazil Say helyett Bogányi Gergely ad szólóestet a Müpában
Fazil Say helyett Bogányi Gergely ad szólóestet a Müpában szeptember 29-én, a műsorban Chopin és Liszt művei hangzanak el.
Európai Hidak – Fókuszban az Egyesült Királyság
A Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa klasszikus, barokk- és kortárs zenével, filmekkel és irodalommal várja a brit kultúra rajongóit szeptember 15. és 28. között az Európai Hidak fesztiválon.
Háromestés New Orleans Swingfesztivállal nyit újra a Müpa
Öt hónap után pénteken nyit újra a Müpa.
Ősszel indul a magyar filmek videótára
Júliusban – rendhagyó módon – autósmozival nyitott újra a Müpa, így bár a közönség még nem vehette birtokba a koncerttermet, a fellépők már élőben játszanak. Év végéig 17 magyar film forgatása indul el, ősztől pedig elérhető lesz a magyar filmek speciális Video on Demand csatornája. Káel Csabát, a Müpa vezérigazgatóját, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztost kérdeztük.
Bartók Béla művészetéhez kapcsolódva hirdetnek zeneszerzőversenyt
Idén Bartók Béla művészetéhez kapcsolódva hirdeti meg az Új Magyar Zenei Fórum zeneszerzőversenyt a Budapest Music Center (BMC) és a Müpa, a pályaműveket augusztus 15-ig várják.
Zeneműpályázatot hirdet a Müpa
A Müpa a 15., jubileumi évada alkalmából pályázatot hirdet új zeneművek megírására.
Heti 5 perc komolyan
A 250 éve született Beethoven emblematikus műveit bemutató videósorozattal jelentkezik a Müpa.
Nyárköszöntés, szezonzárás, szieszta és fieszta: Hey, June! fesztivál
A Hey, June! 2005 óta minden évben a legnépszerűbb hazai előadókat vonultatja fel, akik mindig kifejezetten erre az alkalomra megálmodott műsorral készülnek. Június 3. és 17. között változatós műsor várja a „látogatókat”.