Nemzeti Kulturális Alap
A művészet által válok önmagammá
„Ha össze kellene foglalnom műveim célját, akkor talán leginkább megállásra, csendre és elmélyedésre hívnak” – mondta Kelemen Bíborka képzőművész a Kultúra.hu-nak, akinek munkáival szeptember 24-én, a Nemzeti Kulturális Alap 25 év, 25 nap, 25 esemény című rendezvénysorozatán találkozhatunk az NKA Fesztiválhajón. A 25 éves alkotó művészettörténetet tanult, jelenleg képgrafika szakon alkot.
Az a bizonyos pozitív borzongás
Szerbiában, Zentán született, az Újvidéki Egyetem Művészeti Akadémia festő szakán végzett, ösztöndíjjal fél évet a Pécsi Tudományegyetemen töltött. Klájó Adrián képzőművész 2014 óta aktív alkotóként dolgozik, több önálló tárlatot és csoportos kiállítást tudhat maga mögött, most pedig a Nemzeti Kulturális Alap negyedévszázados fennállását ünneplő 25 év, 25 nap, 25 esemény című rendezvénysorozaton állít ki az NKA Fesztiválhajó szeptember 24-ei tárlatán.
Generációk találkozása
Gálaesttel vette kezdetét a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) megalakulásának 25. évfordulója alkalmából elindított ünnepi rendezvénysorozat szeptember 23-án a Müpában. A 25 év, 25 nap, 25 esemény című fesztiválon az NKA tevékenységével ismerkedhetnek meg az ország számos pontján szeptember 23. és október 17. között.
Gondolatébresztő művek a hajón
Budapesti városnézéssel egybekötött kiállítás nyílik a 25. életévüket betöltő művészek alkotásaiból szeptember 24-én. A kiállító művészek között van Gerber Márton László grafikus is, aki a tárlatról szólva elmondta: „örülök, hogy a tárlat megvalósulásának köszönhetően lehetőség nyílik korosztályombéli pályatársak megismerésére”.
Különleges grafikák a hajón
Budapesti városnézéssel egybekötött kiállítás nyílik a 25. életévüket betöltő művészek alkotásaiból szeptember 24-én. A kiállító művészek között van Ágoston Kristóf grafikus is, aki rendkívül hasznosnak tartja ezt a lehetőséget. Ahogy ő fogalmazott: „ez az egyedi rendezvény több érdeklődő figyelmét is ráirányíthatja a művészetre”.
Ismét DesignPécs!
A Design Hét Budapest rendezvény részeként október 3. és 7. között rendezik meg a baranyai megyeszékhelyen a DesignPécs programsorozat főbb eseményeit, amelyek bemutatják a régió kiemelkedő kreatívipari vállalkozásait, képviselőit, valamint művészeti és tervezői műhelyeit. Milyen programokkal várják az érdeklődőket? Cikkünkből kiderül!
Fesztivállal ünnepel az NKA
„Kultúra? Alap” – hangzik a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) szlogenje, amellyel, ahogy Lőrinczy György alelnök is elmondta, a fiatalok kíváncsiságát szeretnék felkelteni a minőségi kultúra iránt. Az alapításának 25. évét ünneplő NKA szeptember 23-tól október 17-ig várja az érdeklődőket országszerte a 25 év, 25 nap, 25 esemény című rendezvénysorozatára.
Huszonöt év képzőművészeti munkái
25 ÉV 50 KÉPZŐMŰVÉSZ 99 ALKOTÁS címmel nyílt kiállítás a szentendrei MANK Galériában szeptember 12-én. A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Képzőművészeti Kollégiuma és a MANK Nonprofit Kft. közös tárlata szeptember 30-ig látogatható. Az alkotások három kiállításon mutatkoznak be: Szentendrén 14 alkotó munkásságát ismerheti meg a közönség.
Százmilliók a könnyűzenére
A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Bizottsága az üres adathordozók után szedett jogdíjak NKA-nak jutó negyedéből 738 millió forintot javasolt a Hangfoglaló Program pályázatainak lebonyolítására, amelyet Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, az alap elnöke jóváhagyott. Ezzel a program működése alatt mintegy 3,5 milliárd forintot adhat a magyar könnyűzenének.