népzene

Az egyediség tesz érdekessé

Agócs Gergely népzenész és néprajzkutató nemrég tért vissza legutóbbi, észak-kaukázusi gyűjtőútjáról. Az utazás eredményeiről, a magyar népzene sajátosságairól és a szeptemberi 24-i Atyai ág koncertről beszélgettünk vele.

Megjelent a Rozsdamaró zenekar második lemeze

A lemezen megszólalnak virtigli pásztoremberek, így Árvai Sándor, Palásti János 'Síkár', Pál István és a pásztorhagyományt ismerő és gyakorló Lajkó Levente és Papp László.

Így szólna Bartók 2019-ben

Várnai Danival beszélgettünk első szólóanyaga, a Két út kapcsán.

Titkosrendőr a táncházban

„Nemcsak az zavarta a hatalmat, hogy nem tudták kontrollálni a táncházat, hanem az is, hogy a táncház a nemzettudatot erősítette, ami előbb-utóbb elvezetett a bolsevikok számára rettegett nemzeti függetlenség tudathoz” – mondja Hamar Dániel, a Muzsikás együttes vezetője, bőgőse, aki többek között a 60-as, 70-es évek ellenkultúra-környezetében megszülető táncházmozgalomról is mesélt a nullahategynek.