Ókovács Szilveszter

Állampolgársági eskütételnek adott otthont a Magyar Állami Operaház

Mindvégig hittünk és hiszünk a nemzet határok feletti összetartozásában – mondta vasárnap Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára a Magyar Állami Operaházban tartott állampolgársági eskütételen, amelyet egybekötöttek a Határtalan Opera rendezvénnyel.

Ingyenesen nézhető az Operaház Hunyadi László című előadása

Július 21-én 19 órától hat hónapon át ingyenesen megtekinthető az OperaVision internetes platformján Erkel Ferenc egyik legnépszerűbb operája Brickner Szabolcs, Kolonits Klára, Pataky Dániel, Miklósa Erika és Bretz Gábor főszereplésével, Ókovács Szilveszter rendezésében.

Ókovács: „Vállalt célom a fiatalítás”

Bárcsak minden vágy úgy teljesülne, mint Marton Éváé, aki a napokban mondta lapunknak adott interjújában: szeretné, ha az Operaháznak lenne operastúdiója. Mint Ókovács Szilveszter, a dalszínház régi-új főigazgatója elárulta, ez biztosan lesz, és még más is. Hogy mikor, az már csak pénzkérdés.

Rost Andrea nem folytatja tovább az Operában, ifj. Harangozó Gyula lemondott tisztségeiről

Kesselyák Gergely távozását követően további két művész is lemond az Operaházban történtekre hivatkozva szerepeiről, tisztségeiről.

Távozik a Magyar Állami Operaházból Kesselyák Gergely karmester

Koncepcióváltásra hivatkozva azonnali hatállyal felmondta Kesselyák Gergely határozatlan idejű első karmesteri szerződését Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház régi-új főigazgatója – írta június 8-án sajtóértesülései alapján az Index.

Ókovács Szilveszter marad az Operaház főigazgatója

Ókovács Szilveszter marad a Magyar Állami Operaház főigazgatója, adta hírül Csák János miniszter Facebook-oldalán.

Megnyitották az Operaház Simándy-épületét a Hajós utcában

Lekerült az állványzat a Magyar Állami Operaház Hajós utcai üzemházának homlokzatáról. Az újjászületőben lévő épület Magyarország egyik legjelentősebb operaénekese, Simándy József előtt tisztelegve Simándy-épület néven nyílt meg.

Közülük kerülhet ki az Operaház új főigazgatója

Célegyenesbe érkezett a Magyar Állami Operaház főigazgatói pályázata, a finisben három versenyző maradt állva: Kesselyák Gergely, Miklósa Erika és Vadász Dániel, írja az Index. A végső döntést Csák János kulturális és innovációs miniszter hozza meg 2023. május 27-ig.

Bőven akad jelentkező az Operaház vezetésére

Március 28-án jár le az Operaház vezetésére kiírt pályázat határideje.

Ókovács Szilveszter méltatlannak tartja az értékelést

A Magyar Állami Operaház főigazgatói posztjára pályázatot írt ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium, mivel Ókovács Szilveszter megbízatása 2023. február 14-én lejárt. A témával az index.hu is több ízben foglalkozott.

Velekei László koreográfiájával mutatja be A fából faragott királyfit a Magyar Nemzeti Balett

A Magyar Állami Operaház február 11-én mutatja be Velekei László koreográfiájával A fából faragott királyfi című táncjátékot. Az est második felében a 2018-ban Kasper Holten rendezésében színre vitt Bartók-opera, A kékszakállú herceg vára látható.

A Tosca bemutatójára készül az Operaház

A napóleoni háborúk hajnalán a spanyol és nápolyi erők által megszállt Római Köztársaságot az 1950-es évek kommunista diktatúrájának fojtogató légköre váltja fel a Magyar Állami Operaház új bemutatójában. Ókovács Szilveszter főigazgató második rendezését Kesselyák Gergely vezényletével, kettős szereposztásban, Boross Csilla és Ádám Zsuzsanna címszereplésével mutatja be 2022. szeptember 24-én és 28-án az Andrássy úti dalszínház.

Mítosz, nem történelem – Kritika a Hunyadi Lászlóról

A Hunyadi László ősváltozata csendült fel a restaurált Operaház első premierjén. A rendezést Ókovács Szilveszter vállalta magára, meg is mutatta, mit tud az új színpad. Kritika.

Operavita: interjú Ókovács Szilveszterrel, az Operaház főigazgatójával

Az Opera január végéig ad lehetőséget az énekeseknek az intézménnyel kötött szerződéseik felbontására, utána viszont próbanapokon nem enged el senkit. Ókovács Szilveszter szerint „megint elállnak az útból”. Felelősséget kell-e vállalnia a fővárosi intézmény vezetőjének a vidéki operajátszásért, és kell-e egyeztetni velük egy őket érintő stratégiai tervezetről? Ezekről a kérdésekről is szót ejtettünk.

Operavita – Vidéki operatársulatok vezetői válaszoltak Ókovács Szilveszternek

Vidéki operatársulatok vezetői nyílt levelet küldtek Vidék kontra főváros? Főváros és vidék! címmel Ókovács Szilveszter A szomszéd tehene, avagy vidék kontra főváros című, az Origón megjelent írására. A levelet változtatás nélkül közöljük.

Ellehetetlenül a vidéki operajátszás? – a zeneigazgatók Ókovács Szilveszterrel egyeztetnének

A Magyar Állami Operaház február elsejétől megszünteti a „kikérők” rendszerét, azaz az Operában próbáló énekesek nem dolgozhatnak párhuzamosan vidéki intézményekben. A vidéki nemzeti színházak zeneigazgatói szerint ezzel ellehetetlenül a Budapesten kívüli operajátszás.