olvasás

„Ültess fát és olvass alatta!”

A Mezőkovácsházi Városi Könyvtár őszi kezdeményezésének komoly visszhangja lett, több mint ezer fát ültettek.

Beszélgetés az olvasás népszerűsítéséről

Szeptember 30-án kerekasztalbeszélgetést tartanak a Szabó Ervin Könyvtárban, a fő téma a fiatalok olvasási szokásai lesznek.

Ady a focipályán, fogsor a fán

Nyári könyvajánlónk: érdekes olvasmányok a vízparti nyaraláshoz.

Könyvtárban a mai gyerekek

Dienes Éva, a FSZEK Sárkányos Gyermekkönyvtárának vezetője Kortárs vs. klasszikus, az ismeretterjesztőről (nem) is beszélve című előadásában azokat a köteteket vette sorra, amelyeket szívesen használ egy-egy tematikus könyvtári foglalkozás során.

Szekéren érkeznek a könyvek

Az első könyves szekér négy éve indult el. Az ötletgazda Veress Márton tavaly létrehozta a Könyvszolgálat Kulturális Egyesületet, hogy a Kárpát-medence kétszáz településére olvasnivalót vigyen, és a kevésbé tehetősek egy buszjegy áráért megvehessék kedvenc könyvüket, legyen szó szépirodalomról, tankönyvekről, művészeti vagy idegennyelvű könyvről. A könyves szekér néhány nappal ezelőtt Pécsre gördült be.

Ez az éjjel az olvasásról szól

Országszerte tizenegy helyszínen rendeznek könyvbemutatókat, zenés programokat és interaktív produkciókat szeptember 29-én kora délutántól késő estig az Olvasás éjszakáján. A hatodik alkalommal megszervezett olvasásnépszerűsítő irodalmi és könyves fesztivál hat fővárosi és öt vidéki helyszínen kínál programokat.

Ismerd meg Rose történetét!

Fábián Janka idén nyáron új könyvvel ajándékozott meg minket, olvasókat. A Rose regénye júniusban jelent meg, és ismét a múltba repít: a sok szálon futó, szerteágazó, fordulatos családregény a második világháború alatti és utáni Európa ellentmondásos, drámai történelmét idézi meg. Miért történelmi témájú műveket ír Fábián Janka? Hogyan lett belőle író? Tudj meg többet cikkünkből!

Nyári mesekönyvajánló gyerekeknek

Itt a nyári szünet: a strand, a játék, a felhőtlen szórakozás és az olvasás ideje. Milyen gyerekkönyveket olvassunk óvodás korú csemetéinknek, és milyen műveket adjunk kisiskolásaink kezébe? Cikkünkben összegyűjtöttünk olvasóinknak 10 mesekönyvet, melyek a 2018-as Ünnepi Könyvhétre jelentek meg. Nézd meg, mit írtak a magyar írók a 2-10 éveseknek!

Csatlakozz a Jane Austen-klubhoz!

Titokzatos, ősi épület, elüldözött fiatal lány, izgalom és humor – Jane Austen A klastrom titka című könyvében a gótikus regény paródiáját írta meg, hogy megnevettesse olvasóit. Melyik tragikus sorsú szomszédja ihlethette meg a szerzőt? Mi lehet az oka, hogy az egyik legkorábbi műve csak halála után jelent meg? Jane Austen-könyvklubot indítottunk a Kultúra.hu oldalán! Tarts velünk és ismerd meg a szerzőt és regényeit!