Örkény Színház

Jelenetek a bábuk életéből – Bemutató az Örkény Stúdióban

Ingmar Bergman filmjének színházi adaptációjára készül az Örkény Színház: a Jelenetek a bábuk életéből című előadás március 24-én és 25-én debütál a stúdióban, a Dollár Papa Gyermekei társulat vezetője, Ördög Tamás rendezésében.

Az ajtó: Olvasópróba-demó

Az év első Olvasópróba-demójára várják az érdeklődőket február 20-án, 15 órától az Örkény Színházba.

Performansz hegedűre, csellóra és koponyára

EP33Haydn – Performansz hegedűre, csellóra és koponyára címmel különleges előadás látható október 7-én és 8-án a Márai Sándor Kulturális Központban a Budapesti Őszi Fesztivál keretében.

Megkezdődtek az új évad próbái az Örkény Színházban

Kilenc bemutatót tart az Örkény Színház az induló új évadban: ötöt a nagyszínpadon, négyet az Örkény Stúdióban.

A Kertész utcai Shaxpeare-mosó kapja a legjobb előadás díját a színikritikusoktól

A Kertész utcai Shaxpeare-mosó című produkció kapja a legjobb előadás díját a Színházi Kritikusok Céhe tagjainak szavazatai alapján. A Színikritikusok díja átadó gáláját szeptember 12-én tartják a Bethlen Téri Színházban

Kilenc bemutatót tervez az új évadban az Örkény Színház

Kilenc bemutatót tervez a 2021/2022-es évadban a fővárosi Örkény István Színház, ahol a jövő szezonban Bodó Viktor, Kovács D. Dániel, Tarnóczi Jakab, Ördög Tamás, Schwechtje Mihály és Kelemen Kristóf rendezését is láthatja a közönség.

Örkény közeli – Hozott szalonnával

Dokumentumfilm-premier az Örkény Színház elmúlt évéről az Örkény Streamen.

Jövő héten nyitnak a színházak? Nagy még a bizonytalanság

Orbán Viktor pénteki bejelentése alapján négymillió beoltottnál megnyitnak a szolgáltatások a védettségi igazolvánnyal rendelkezők előtt, azaz április 28-a környékén újra mehetünk színházba. De mit gondolnak erről a társulatok?

„A történetek áthallásosak” – Interjú Kelemen Kristóffal

A magyar kultúra napján a közönség is hallhatta Kelemen Kristóf A nemzet özvegye című drámájának első felvonását. Az ősbemutatót a járvány miatt kénytelen volt elhalasztani az Örkény Színház, ám a darabról szóló beszélgetésre sort kerítettünk. A valósághoz való viszony elmosódásáról, az állambiztonsági levéltár aktáinak böngészéséről és az államszocializmus köztük maradt „romjairól” is szó esett.

Heti menü – melegen ajánljuk (01.28.–02.03.)

Kulturális programajánlónk a hétre.

Heti menü – melegen ajánljuk (12. 24–30.)

Kulturális programajánlónk a hétre.

Heti menü – melegen ajánljuk (12.17–23.)

Kulturális programajánlónk a hétre.

Újra lehet verset kérni az Örkény Színház művészeitől

Az ünnepek közeledtével felújítja Vers csak neked című akcióját az Örkény István Színház. A jelentkezési lehetőség december 3-án délután nyílik meg a színház honlapján.

Örkény Színház: 12 produkció látható streamelve decemberben

Tizenkét produkciót láthat streamelve decemberben az Örkény István Színház közönsége. Az évet rendhagyó szilveszteri műsorral zárja a társulat.

Heti menü – melegen ajánljuk (11.12–18.)

Kulturális online programajánlónk a hétre.

Koronavírus: bezár az Örkény István Színház

A koronavírus-járványra való tekintettel az Örkény Színház döntést hozott további működésének formájáról. Előadásaikat csak online közvetítik.