popkultúra

Gengszterként kezdték, ma már művészek

Aki szerint Magyarországon Ice-T-nek és 50 Centnek nincs különösebb kulturális beágyazottsága, tehát túlreagálás, hogy itthon könyvek jelentek meg róluk, az nem is tévedhetett volna nagyobbat.

Női előadók miatt adtak el több lemezt az Egyesült Királyságban

A fizikai kiadványok értékesítése 17,4 millióra nőtt, de a Brit Hanglemezgyártók Szövetsége (British Phonographic Industry – BPI )szerint a mesterséges intelligenciára vonatkozó szerzői jogi mentességek veszélyeztetik a zeneipart.

Halász Judit dalai visszahívják a gyermekkort

Halász Judit meghatározó szerepe vitathatatlan a magyar gyerekdalok palettáján. A legnépszerűbb dalaiból válogattunk.

Kilenc idei premier, amit nálunk láthatott először az ország

Idén is számos premier otthona volt a Kultúra.hu popkultúra rovata. Összeállításunkban az előadókkal készített, inspirációkat és kreatív alkotófolyamatokat ismertető interjúkból szemezgetünk.

A döntés képessége felszabadulást vagy nyomasztó terhet jelent

A Hirtelen mélyül című, új albumban cserihanna a felnőtté válás fázisain vezeti végig a hallgatót, hogy eljuttassa őket az érett lét egyik legfelszabadítóbb ráismeréséhez: a döntés szabadságához.

A Random Trip játszóterén nincsenek keretek, csak szabadság van

Immár hagyományosnak számít az idén tizenöt éves Random Trip előszilveszteri koncertje. Az improvizációs zene örömére épülő projekt alapítójával, Delov Jávorral beszélgettünk.

A közös alkotás egy kompromisszumokkal fűszerezett társasjáték

A PKÜ ADVENT X POKET KARÁCSONY eseményen mutatja be a Napokon az új, Bible Sorries című hatodik albumát az Akvárium Klubban. A zenekar zeneszerző-gitárosával, Ratkóczi Hubával beszélgettünk.

Judy Garland rubincipellői 28 millió dolláros rekordáron keltek el

Az összeg rekordot döntött a szórakoztatóipari relikviák között, megelőzve Marilyn Monroe híres fehér ruháját, amelyet korábban 5,52 millió dollárért adtak el.

Piros alma, csokimikulás, Orion űrhajó

A Télapó már jóval december 6-a előtt megjött a kisvárosba. Egyszer csak, mint valami jelenés, ott állt a Páva Áruház kirakatában, körülötte villanyvasút, Rodolfo bűvészdoboz, elemes játék gépfegyver.

Zenénk sokszor az ősi rítusok mélyére nyúlik vissza

Hipnotikus gitárriffek, melengető textúrák, sámáni kántálás, pulzáló ritmikusság. A Palo Canto duóból Tóth Bertalannal beszélgettünk.

A rejtélyes gyilkos a popkultúra múzsája

A Zodiákus-sorozatgyilkosság a populáris kultúra talán leghíresebb megoldatlan bűnügye, pedig a nyomozás az amatőr kriminológusok lelkesedésének köszönhetően szinte mozgalommá vált.

Nem divatot, hanem álmokat követünk

A Random Shooting Day kiállítás szervezői kreatív célra és jótékonykodásra fordítják az eladásra bocsátott képekből befolyt összeget. A projekt megálmodójával, Koczkával beszélgettünk.

A hazaszeretet zsigeri érzés, hála az égnek, hogy dalban meg lehet fogalmazni

Premier! Megjelent az Intim Torna Illegál legújabb dala, ami ízelítőt ad a zenekar készülő, jövőre érkező új lemezéről. Az alapító frontemberrel, Dorogi Péterrel beszélgettünk.

Pressert, Gesztit és Malek Miklóst díjazták a Szerzők

Díjjal ismerte el három, régóta magas színvonalon alkotó művész munkáját a Magyar Könnyűzeneszerzők és Szövegírók Egyesülete (Szerzők). Példakép kategóriában Presser Gábor, életmű kategóriában Malek Miklós, míg újító kategóriában Geszti Péter kapta a különleges betonplakettet.

Béres Bence: Egyre nehezebb hatást kelteni a művészettel

Hivatásról és önértékelésről beszélgettünk a Katona József Színház színészével, Béres Bencével, aki nem dől hátra csak azért, mert kezet fogott az őt rendező Johnny Depp-pel.