premier

A BBC-n volt az Ivan & The Parazol új dalának premierje

A BBC Radio 1 mutatta be elsőként a magyar rockzenekar legújabb dalát. A brit közszolgálati csatorna Radio 1’s Future Alternative nevű műsorában augusztus 27-én reggel hangzott el a Breeze című felvétel.

Elváltnak lenni sokkal jobb, mint nem – Megérkezett Szilágyi Zsófia új filmjének előzetese

A 81. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon mutatkozik be az Egy nap című alkotással debütáló Szilágyi Zsófia második nagyjátékfilmje, a Január 2.

A koffeinfüggőséghez hasonlítom a szerelmi függőséget

Megjelent B. Nagy Réka Koffein című dala, amely bár eltér az eddig tőle megszokottaktól, csupán finom felvezetője annak, amire ezt követően számíthat a közönsége.

Foglalkoztat a szorongás és az önbizalomhiány témája

Megjelent Böbe Böbe-baba című kislemezének utolsó, Reggel című dala, ami társadalomkritikát és személyes megéléseket egyaránt megfogalmaz.

Csodák világa, menedék…

Ezzel a szlogennel hirdette meg 2024/25-ös évadát a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház. Színes repertoárral, 13 premierrel, négy ősbemutatóval és vadonatúj alkotókkal készül az új idényre a 128 éves teátrum.

David Doiasvili rendezésében mutatják be az Ármány és szerelmet a Vígszínházban

Friedrich Schiller örök érvényű drámáját, az Ármány és szerelmet újszerű, univerzális üzeneteket hordozó formában mutatják be a Vígszínházban március 9-én.

Egy hónap múlva mozikban a Petőfi-film

A Most vagy soha! romantikus kalandfilm a magyar történelem kulcsfontosságú napjáról, március 15-ről és egyik hőséről, Petőfi Sándorról. Huszonnégy óra története, ami alatt a márciusi ifjak megpróbálták megváltoztatni a világot. Lóth Balázs filmje március 14-től látható a mozikban.

Brit alkotók állítják színpadra Shakespeare Periklészét Temesváron

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház William Shakespeare Periklész című művének bemutatójára készül. Az alkotói közösség vezetője Philip Parr, Shakespeare műveinek nagy ismerője, a York-i Nemzetközi Shakespeare Fesztivál művészeti igazgatója.

Két új Bartók-premierre készül a Magyar Nemzeti Balett

Venekei Marianna A csodálatos mandarin és Várnagy Kristóf Táncszvit című koreográfiái is bemutatkoznak Velekei László tavaly színre vitt A fából faragott királyfi című alkotása mellett a Magyar Nemzeti Balett új Bartók TáncTriptichon elnevezésű estjén, aminek premierjét 2024. február 3-án tartja a Magyar Állami Operaház. Az Opera Zenekart az előadások alkalmával Vajda Gergely vezényli.

Bevisz az erdőbe

Mindjárt negyedszázada, hogy a fiatal frankfurti rendezőre rácsodálkozott a világ operaszerető közönsége. Claus Guth világjáró útját a szakma legfontosabb díjai és a legnevesebb operaházak meghívásai szegélyezik. Korszakváltó Don Giovannija márciustól az Opera repertoárját gazdagítja. Jászay Tamás írása.

Eötvös Péter első magyar nyelvű operája már elérhető az OperaVision oldalán

A 80. születésnapját ünneplő, világhírű magyar operaszerző, Eötvös Péter első magyar nyelvű operája, a Valuska január 19-től hat hónapon át ingyenesen látható az OperaVision internetes platformján.

Arika, az elkápráztatóművész a Vojtina Bábszínházban

Milyen érzések, hiányérzetek állnak a gyermeki hazugság mögött? Mit érdemes megtenni a népszerűségért? Erről is szól a Vojtina Bábszínház új darabja, amelyet Kertész Erzsi Göröngyös Úti Iskola – Lássatok csodát! című művéből írt Nagy Orsolya.

Az identitás útvesztői: Amphitryon Szatmáron

Az Amphitryon fő kérdése az identitás, illetve annak elvesztése. De a ki vagy te és ki vagyok én kérdésén túl szól arról, hogy milyennek látjuk a másikat, és mit teszünk, ha kiderül, hogy a valóság nem egyezik az elvárásunkkal. És szól a fentről és a lentről, hatalomról és kiszolgáltatottságról is. A Bocsárdi László rendezte darab bemutatóján jártunk Szantmárnémetiben.

Lányok, fiúk, sírás és nevetés

Dennis Kelly Lányok, fiúk című monodrámáját Lovas Rozi játssza, az előadás a következő évben, nőnapon debütál.

A balekok meséje – Bemutatják a Fekete Pétert a Centrál Színházban

December 8-án mutatja be a Centrál Színház a Fekete Péter című magyar operettet. A darab különlegessége, hogy Básti Juli és Alföldi Róbert most először játszik egy színpadon.

Újragondolt Meseautó Kecskeméten

Bemutatták a Szente Vajk és Galambos Attila által újragondolt Meseautó című musicalt péntek este a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban.