program

Szeptemberig tartó zsidó kulturális fesztivál kezdődik Szegeden

Komoly- és könnyűzenei koncertek, könyvbemutatók és fotókiállítás várja június elejétől szeptember közepéig az érdeklődőket a Szegedi Zsidó Kulturális Fesztiválon.

Összművészeti ünnepi esttel zárul a 10. Színházi Olimpia

Június 24-én nívós zenei kísérettel megvalósuló táncelőadásokkal és Szent Iván éji mulatsággal zárul az idei év legnagyobb színházi eseménye, a 10. Színházi Olimpia. A színpadi produkcióknak és az azokat követő rendhagyó programoknak a Margitszigeti Színház ad majd otthont.

Zenei vásárral és családi nappal zárja a szezont a Budapesti Fesztiválzenekar

A nyár első hétvégéjén a koncerttermekből a szabadba költözik a Budapesti Fesztiválzenekar. Június 3-án 11 órától 19 óráig az Aquincumi Múzeum és Régészeti Park minden szegletében a muzsikáé lesz a főszerep a BFZ zenei vásár és családi napján.

A Kodály Filharmónia Debrecen indítja a Magyar Kulturális Hetet Pozsonyban

A Kodály Filharmónia Debrecen és Somogyi-Tóth Dániel orgonaművész hangversenye indítja június 11-én a Pozsonyban idén már kilencedik alkalommal megrendezendő, Több mint szomszéd – Magyar Kulturális Hét nevet viselő rendezvénysorozatot.

Hajógyár x A38: Böbe

A nyár első Hajógyár x A38 keddjén Böbe érkezik a A38 Hajóra, aki Hegyi Dóri vezetésével betekintést enged egyedi vizuális világába, és legújabb videoklipjéről is mesél majd június 6-án este 7-kor az A38-on.

Meghirdette nyári-őszi programját a Magyar Zene Háza

Már több mint egymillióan látogattak a 16 hónapja megnyílt Magyar Zene Házába, amely idén nyáron és ősszel is több száz programmal várja a közönséget.

Székely Bertalan lovának csontvázát is kiállítják a Képzőn a Múzeumok Éjszakáján

A diplomamunkákat bemutató kiállítások, szakmai előadások mellett a vezetett épületbejárásokon Székely Bertalan lovának csontvázát is meg lehet tekinteni a Magyar Képzőművészeti Egyetemen a Múzeumok Éjszakáján, június 24-én Budapesten.

Veszprémben indul a mozgó koncertbusz, a MusicMobil

A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával jön létre a Music Fashion kiadó legújabb projektje, avagy a MusicMobil. A kisbuszon Veszprém-Balaton régiós kötődésű, feltörekvő zenekarok kapnak lehetőséget arra, hogy maradandó zenei élményt hozzanak az utca emberei számára.

A játszma vége magyarországi bemutatója a Liszt Ünnepen

Kurtág György egyetlen operájának magyarországi bemutatója, Ligeti György darabjait felvonultató zongoramaraton és a fesztivál névadójának töredékben fennmaradt operája – különlegességek az október 11. és 22. között megrendezendő Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál programjaiból.

Magyar filmpremierek a Magyar Mozgókép Fesztiválon

Június 7-én kezdődik a Magyar Mozgókép Fesztivál, amelyen mintegy száz magyar filmet, köztük több premiert is láthat a közönség Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban, összesen kilenc helyszínen.

Istenek, ideák, hősök és a régészet sötét oldala

A magyar régészet napját június 2–3-án rendezik meg. Országszerte 18 intézmény csatlakozott a programsorozathoz, amelynek központi helyszíne a Magyar Nemzeti Múzeum. A régészet napja központi témája: istenek, ideák, hősök.

Csárdáskirálynő Fesztivált rendez a Budapesti Operettszínház

Igazi színházi különlegességet kínál a közönségnek a Budapesti Operettszínház: a 10. Színházi Olimpia keretében francia, litván és magyar Csárdáskirálynő előadások láthatók a Nagymező utcai teátrumban. Az eseménysorozat a Találkozások – Best of Csárdás Nemzetközi Operett Gálával zárul.

Megjelent Beck Zoli, Cseh Tamás, Csengey Dénes és Szűcs Krisztián lemeze

A Másnap Beck Zoli (30Y) és Szűcs Krisztián (Heaven Street Seven) konceptalbuma, amely valójában egy eddig soha meg nem jelent előadást tematizál, ami a Cseh Tamás–Csengey Dénes szerzőpáros hagyatékát dolgozza fel.

Stafétabottal vezénylik a Pannon Filharmonikusokat

A zenekar 2023/2024-es OTT VAN című évadában tucatnyi dirigens lép fel.

14 bemutatóval készül a Szegedi Nemzeti Színház

Két operabemutatóval, nagy zenés produkcióval, ősbemutatóval, klasszikus és kortárs előadásokkal, a tánckar önálló táncjátékával, valamint az előző évad legnépszerűbb darabjainak továbbjátszásával várja a közönséget a Szegedi Nemzeti Színház. A repertoárra visszatérnek a gyerekelőadások.

Hamarosan kezdődik a XIV. Flesch Károly Nemzetközi Hegedűverseny

Huszonöt országból közel hatvan pályakezdő és zeneakadémista hegedűművész látogat el Flesch Károly szülővárosába, Mosonmagyaróvárra június 4-től, hogy megmérettesse magát a rangos zsűri előtt.