program
Hol találjuk az igazságot a #fakenews korában? – Barcelonai színtársulat a Trafóban
Magyarországra érkezik az Agrupación Señor Serrano innovatív barcelonai színtársulat, amely 2015-ben a Velencei Biennálé Ezüst Oroszlán Díját is elnyerte. Elóadásuk szeptember 29-én a Trafóban látható.
Pénteken a kezdődik a III. Székesfehérvári Zsidó Napok kulturális minifesztivál
Filmvetítésen kívül stand-up-esttel és klasszikus zenei koncerttel is várják az érdeklődőket péntektől vasárnapig a III. Székesfehérvári Zsidó Napokon.
A keszthelyi Herkules – podcast
A Talpig magyarral ezen a hétvégén gőzhajóra szállunk, hogy képzeletben bejárjuk a reformkori Balatont. Vajon hogyan lett Festetics Lászlóból Herkules? Milyennek látta egy angol utazóból lett magyar gazdálkodó, John Paget a magyar tengert? És miért mondta azt Széchenyi, hogy inkább menne a gyarmatokra cukornádat szedni, mint a Balatonra? Podcastajánló.
A gitárzene nagyjait mutatja be a Budapesti Nemzetközi Gitárfesztivál
A gitárzene nagyjait mutatja be ismét a Budapesti Nemzetközi Gitárfesztivál, idén november 4–6. között.
Kertművészeti és kerttörténeti konferenciát tartanak Eszterházán
A 2020-ban indított, immár nemzetközivé vált konferenciasorozat Mőcsényi Mihály professzor (1919–2017), az eddigi egyetlen magyar Sir Geoffrey Jellicoe-díjas tájépítész személyének és Eszterházán folytatott, több évtizedes kerttörténeti kutatásainak emlékére jött létre.
Magyarországi és erdélyi művészek a 4. Bukaresti Magyar Jazznapokon
Magyarországi és erdélyi művészek munkáját ismerheti meg a közönség a 4. Bukaresti Magyar Jazznapokon.
Pressburger XX. százada – Kerekasztal-beszélgetés és filmpremier a Kertész Imre Intézetben
Október 5-én irodalomtörténeti érdekességekkel, kerekasztal-beszélgetéssel emlékeznek Giorgo Pressburger magyar származású olasz író, újságíró, műfordító, rendezőre, a budapesti Olasz Kulturális Intézet egykori igazgatójára, valamint először láthatja a közönség magyar felirattal a Pressburger életéről szóló dokumentumfilmet.
Elnyelt rezgések utóélete – Saját darabját állítja színpadra Andella Mirtill
A fiatal filmrendező első színházi rendezésében, az Elnyelt rezgések utóéletében egy posztapokaliptikus vízióban enged betekintést a magyar néplélekbe, és keresi a választ arra, hogyan lehet reményt találni szubjektív, személyes világvégéink után.
Lajkó Félix fellép a Wine and Violin szalonban
Lajkó Félix hegedűvirtuóz október 15-i koncertje lesz a kiemelt eseménye az idei, immár 11. Wine and Violin Hegedűkészítők Szalonjának a Fonó Budai Zeneházban. A vajdasági hegedűművész a zene nyelvén mesél érzésekről, hangulatokról, betekintést nyújtva belső világába.
Koncertkülönlegességek az Opera zenekara születésnapja és a zene világnapja alkalmából
Egy hét alatt két nagyszabású koncertet ad a Magyar Állami Operaház Zenekara. Szeptember 26-án, az Opera 185 című jubileumi hangversenyen Liszt Ferenc és Kocsár Miklós művei mellett egy Hollós Máté-ősbemutatóra is sor kerül Kocsár Balázs vezényletével, október 1-jén, a zene világnapja alkalmából pedig Mahler monumentális VIII. szimfóniája csendül fel az Opera együttesei és szólistái előadásában, Hamar Zsolt dirigálása mellett.
Gyászúton – vidám sirató két hölgyre, egy zongorára
Javában zajlanak a Gyászúton – vidám sirató két hölgyre, egy zongorára című komédia próbái a Csokonai Fórumban. A kortárs francia szerző magyar színházakban is nagy sikerrel játszott darabja egy családtörténet bizarr feltárása, fekete humorral bőven átszőve.
Mit hívunk lazacnak? – A Trafó Galériába látogat a Cooking Sections művészpáros
Október 1-én a Trafó Galériába látogat a 2021-ban Turner-díjra jelölt Cooking Sections művészpáros.
Teljessé vált a Szemrevaló programja – Az erős nők állnak az idei filmfesztivál fókuszában
Az 11. Szemrevaló Filmfesztivál középpontjában a jogaikért és szabadságukért harcoló, erős nők állnak.
Nemzetközi Katonazenekari Fesztivál lesz Debrecenben
Az eseményen október 6–8. között 400 előadó lép fel.
Négyszáznál is több programmal várnak a hétvégén a kultúrházak
A Kultúrházak éjjel-nappal sorozaton fővárosi, vidéki és határon túli művelődési házak több mint négyszáz kulturális programmal várják péntektől vasárnapig a látogatókat.
130 kiállító, 40 külföldi szerző, 150 program – Kezdődik a könyvfesztivál
Szlovákia irodalma kerül a középpontba a 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, amelyen 130 kiállító, több mint 40 külföldi szerző és 150 program várja a közönséget szeptember 29. és október 2. között a Millenárison, a Nemzeti Táncszínházban és az Európa Ponton.