program
Olasz gyerekkönyv-illusztrátorok és a roma képzőművészet generációi a Deák17-ben
A Deák17 Gyermek- és Ifjúsági Művészeti Galériában két új ingyenesen látogatható kiállítás nyílik. A Generazioni című kiállítással az elmúlt évtizedek legjobb olasz gyerekkönyv-illusztrációinak mesés világába csöppenhetünk, a Kapuőr című tárlattal pedig a hazai roma képzőművészet jelenét és jövőjét ismerhetjük meg közelebbről.
Bonobo, az elektronikus zene sztárja a Sportarénában mutatja be új lemezét
Fragments című új lemezét bemutató turnéja keretében Budapesten is koncertet ad Bonobo. Az elektronikus zene brit sztárja a Sportarénában lép fel november 29-én.
Séta a Salgótarjáni utcai zsidó temetőben
A Nemzeti Örökség Intézete (Nöri) szeptember 4-én vezetett sétákkal vár minden érdeklődőt a Salgótarjáni utcai zsidó temetőben.
Középkori hagyományőrző programok a II. Királyfeszten
Középkori harci játékok, régizenei koncertek, hagyományőrző programok, bábszínház és állatsimogató is várja az érdeklődőket a II. Királyfeszten, szeptember 10–11. között a rákosmezei Királydombon.
Filmes, zenés est Darvas Ferenccel és fiaival
Darvas Ferenc zongorista, számos színpadi mű és film zeneszerzője ad zenés estet A tanítványok címmel az Uránia Nemzeti Filmszínházban szeptember 3-án. Közreműködik Darvas Benedek és Darvas Kristóf.
Egy hétig Budapest lesz a kortárs ékszerek fővárosa
Idén szeptemberben ismét a kortárs ékszereké lesz a főváros. Szeptember 12–18. között nyolcadik alkalommal rendezik meg a korábban Ékszerek éjszakája néven megismert Kortárs Ékszerhét Budapestet (BJW) a FISE – Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület közreműködésével.
Petőfi, a csodapofa – podcast
Reformer Széchenyiek, rajzokon megelevenedő Petőfi-anekdoták és a lánglelkű költő nyomdokain elinduló írópalánták. Ezúttal is tartalmas időtöltést ígér a Talpig magyar friss epizódja. Podcast ajánló.
Hetedik alkalommal rendez Megyenapot a Békés Megyei Önkormányzat
Hetedik alkalommal, idén újra eredeti formában, azaz színpadi programokkal kiegészülve rendezi meg a Békés Megyei Önkormányzat a Megyenapot szeptember 3-án Békéscsaba főterén.
Első ízben Muzsikál az erdő a Kárpátok bércein
Első alkalommal rendezik meg szeptember 2. és 4. között Brassó, Kovászna és Hargita megyében a Muzsikál az erdő a Kárpátok bércein elnevezésű programot.
Több mint hatvan program a Szolnok napja rendezvénysorozaton
Húsz helyszínen több mint hatvan családi program, sport-, katonai és kulturális bemutató, kiállítás, koncert várja az érdeklődőket vasárnaptól hat napon át a Szolnok napja elnevezésű rendezvényen.
Szeptemberben ismét eSzínház Fesztivál
Szeptember 16–25. között második alkalommal rendezik meg az ország egyetlen online színházi találkozóját, az eSzínház Fesztivált, amelyen 19 produkció látható.
Meghosszabbították az Art deco Budapest kiállítást
Eddig közel hetvenezer látogatót vonzott a Magyar Nemzeti Galéria Art deco Budapest. Plakátok, tárgyak, terek (1925–1938) című kiállítása. A nagy érdeklődésre való tekintettel a kiállítás egy hónappal tovább, szeptember 25-ig látogatható.
Új ingyenes utazókiállítást kínál a Kertész Imre Intézet
Ingyenesen letölthető és utaztatható formában is elérhető már a Kertész Imre Intézet legújabb, időszaki kiállítása, amely Nobel-díjas írónk életútját mutatja be főbb műveinek máig érvényes üzenetein keresztül. A tablókiállítás a Kertész Imre Intézet honlapján ingyenes regisztrációt követően roll-up, valamint kinyomtatható formátumban is hozzáférhető.
Régen szólt már ilyen jól kísérleti jazz magyar nyelven
Magyarország egyik legkülönlegesebb jazz-pop-funk kollektívája, a Subtones nemrég adta ki második lemezét, Lángolj címmel. Az idei A Dal mezőnyéből ismerős supergroup némileg szakított korábbi hangzásával, kritikánkban pedig utánajárunk, jó döntés volt-e a stílusváltás.
Decemberig látogatható a Bajor Gizi Színészmúzeum Latinovits-kiállítása
Az „Embernek röpülni boldogság” – Latinovits Zoltán (1931–1976) című időszaki tárlat 2022. december 4-ig látogatható.
Anna Netrebko romantikus ária- és dalestet ad az Operaházban
A világhírű sztárszoprán első operaházi koncertjén Debussy, Dvořák, Rahmanyinov, Rimszkij-Korszakov és Richard Strauss dalai mellett többek közt Csajkovszkij, Leoncavallo és Offenbach operájából is ad elő részleteket. A szeptember 25-i zongorás esten az elismert művészt Pavel Nebolsin kíséri, mellettük a műsorban Elena Maximova mezzoszoprán és Kurt Mitterfellner hegedűművész közreműködik.