program

Összefogás – Az első élő közös kulturális találkozás hétvégéje

Június 4. és 6. között Magyarország tizennégy zenei fesztiválhelyszínén tizennégy koncertet nézhetünk meg.

TáncKépek Kőszegen és Győrben

Folytatja országjáró útját a TáncKépek című kiállítás a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. szervezésében.

Újra koncertektől lesz hangos a Budapest Park

Hosszú kihagyás után hétvégén újra koncert lesz a nagyszínpadon a Budapest Parkban, amely május utolsó hétvégéjén nyitotta meg ismét kapuit.

Ipoly Feszt: 174 program vár 12 településen

Az Ipoly-vidék és a Börzsöny tizenkét magyarországi, illetve felvidéki településen összesen 174 ingyenes koncerttel, kézműves-, hagyományőrző és gasztronómiai programmal, természetjáró túrákkal várja a közönséget a 2. Ipoly Feszt június 18. és 20. között.

A nagybőgő – monodrámával tér vissza a színpadra Klem Viktor

Július 18-án újból látható lesz Patrick Süskind méltán híres monodrámája, A nagybőgő, Klem Viktor főszereplésében. A darabot a Tamási Nóra Produkció viszi színre az Aranytíz Kultúrházban.

Gallery Weekend Budapest 2021: kortárs művészettel az önkifejezésért

„A kortárs művészet engem fejez ki" mottóval érkezik a 2021-es Gallery Weekend Budapest.

Két határon túli előadás vendégszerepel a Maladype programsorozatában

A Maladype Színház Crossroads/Keresztutak című programsorozatánban júniusban két határon túli magyar társulat vendégjátékát láthatjuk Budapesten.

Al McKay csapata lép fel a Level 42 helyett a Paloznaki Jazzpiknik

Az Al McKay’s Earth, Wind and Fire Experience ad koncertet július 29-én a 9. Paloznaki Jazzpiknik nyitóestéjén. Az eredeti programban szereplő Level 42 idei turnészerepléseinek nagy részét lemondta, így a magyarországi fellépést is.

Nyílt nap lesz az Országházban a nemzeti összetartozás napján 

Június 4-én nyílt nap lesz az Országházban: az érdeklődők 10 és 17 óra között megtekinthetik a díszlépcsőházat, a kupolacsarnokot és a Szent Koronát.

Gödör Camp fesztivál Tapolcán

A szabadtéri, család-, gyerek- és kutyabarát összművészeti fesztiválnak a Káli-medence és Tapolca szomszédságában található Diszeli Kúria ad otthont augusztus 14-től 19-ig.

Mit kezdjünk az ipari örökséggel?

Online konferenciát szervez az ipari területek újrahasznosításának lehetőségeiről június 4-én az Ipari örökség 4.0 és a Torula Művésztér.

Konferencia a művészet és a vírus viszonyáról

A művészet közege III. Alkotáselmélet – Elméletalkotás a vírus idején címmel szervez konferenciát kedden a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI) a Pesti Vigadóban.

Martonvásár újranyit – Beethovennel a szabadban

A Nemzeti Filharmonikusok előadásában július három hétvégéjén szombat esténként újra felcsendülnek a német zeneszerző művei. Éveken keresztül Beethoven mellett a természetet, a nyarat és a felszabadult zenélés örömét ünnepeltük ezeken a hangversenyeken. Idén ez kicsit másképp lesz.

Magyar fotósok és formatervezők a romániai dizájnhéten

A kilencedik alkalommal megszervezett Romanian Design Week a román formatervezői szakma legfontosabb eseményének számít.

Senior programot indít a Budapesti Filharmóniai Társaság

Június 4-én, a pedagógusnap alkalmából a Budapesti Nyugdíjas Pedagógus Otthonban indul az 1853-ban Erkel Ferenc által alapított Budapesti Filharmóniai Társaság 20 állomásos sorozata, melyet a Magyar Zeneterápiás Egyesülettel közösen hoztak létre.

Harag György Cseresznyéskertjével folytatódik a Színház Tele Vízióval

A romániai TVR Nemzeti Tévészínház archívumából és új előadásaiból összeállított válogatásban három további vetítést láthatunk még mozivásznon és online: június 16-án a bukaresti Bulandra Színház Jurij Kordonszkij rendezte Ványa bácsiját, június 23-án Mihail Sebastian Vakációsdi című darabjának online ismétlését, június 30-án pedig Albert Camus Caliguláját.