programajánló
Roma hősök megrázó történetei
Elkezdődött a VI. Roma Hősök Nemzetközi Színházi Fesztivál. A nemzetközi találkozón színházi előadásokkal, workshopokkal és beszélgetésekkel készülnek november 27. és december 3. között az Eötvös10 Művelődési Házban.
Varázslatos Advent a Zeneakadémián
Második alkalommal szervezi meg az Octopus Experience jótékonysági koncertjét a Zeneakadémián. December másodikán többek között a Virtuózokból ismert Simic Aleksander gordonkaművész is fellép majd.
Vers, zene, kultúra összeér – Hangzó Helikon Fesztivál Kápolnásnyéken
Október 14-én a Helikon hegye Kápolnásnyékre költözik, hogy a helyieknek verseket, zenét, kultúrát és művészetet vigyen. Reggel tíz és este tíz óra között változatos programokkal, koncertekkel, játékokkal és előadásokkal várják az érdeklődőket.
125 művel tiszteleg Barabás Miklós előtt a Magyar Nemzeti Galéria új kiállítása
A 19. századi magyar képzőművészet egyik legmeghatározóbb alakjának életművét idézi meg Barabás Miklós – A rajz mestere címmel a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) péntektől látható kiállítása.
10 film, amit meg kell néznünk a Budapesti Klasszikus Film Maratonon
A Nemzeti Filmintézet idén hatodik alkalommal rendezi meg filmfesztiválját, a Budapesti Klasszikus Film Maratont.
Hamarosan kezdődik az Ars Sacra Fesztivál
A tizenhetedik őszi összművészeti fesztivál ízelítőt nyújt kultúránk szakrális kincseiből, nagy magyar művészek, nagyreményű fiatal tehetségek, híres alkotóink, szerzőink, költőink lélekemelő műveivel.
Fókuszban a lótusz – tematikus napot tart a vácrátóti botanikus kert
Fókuszban a lótusz címmel az indiai lótuszt bemutató, tematikus napot tart szombaton a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert.
Star Wars-napot rendeznek Pécsen
Ilyen tematikájú eseményt a fővároson kívül még nem rendeztek a Dunántúlon.
Kiállítás, gyerekprogramok és koncertek lesznek a Lánchíd fesztiválon
Történeti kiállítással, gyerekprogramokkal és koncertekkel várják az érdeklődőket a Lánchíd fesztivál szervezői szeptember 16-án a Clark Ádám téren, a főváros alapításának 150. évfordulójához kapcsolódva.
Szent István-napi események országszerte
A Szent István-napi rendezvénysorozat részeként országszerte színes programok várják az érdeklődőket. Mutatjuk a legizgalmasabbakat!
20 helyszínen, több mint 300 fellépővel rendezik Pécsett a Zeneszüret Fesztivált
A Filharmónia Magyarország Zeneszüret Fesztiváljának legfontosabb hivatása kimozdítani a koncerttermek falai közül a zenét és közel vinni azt az emberekhez. Utcákon, tereken és egyéb különleges helyszíneken csendülnek majd fel könnyed dallamok, lesz operagála és érkezik José Cura is.
Az Operaház jelmezeiből nyílik kiállítás Székesfehérváron
Velich Rita jelmeztervező és Velich Dóra Teo képzőművész A szellem misztériuma című kiállításával nyílik az Aranybulla Művészeti Napok programsorozata a székesfehérvári Öreghegyi Közösségi Házban.
Idén is a Sóletfesztivál lesz a Zsinagógák Hete nyitóeseménye
Ismét a Sóletfesztivállal indul a Zsinagógák Hete, amely augusztus 27-től szeptember 10-ig változatos kulturális és szórakoztató programokkal várja a közönséget Budapesten és vidéki helyszíneken.
Így éltek az örmények Erdélyben
Ismét különleges programmal várja a látogatókat a szentendrei Skanzen. Augusztus 12-én Örmények Erdélyben címmel az örmény kultúra és gasztronómia kerül fókuszba a Skanzen Erdély tájegységében.
Koncertek, Pilvax-brunch és irodalmi programok a Művészetek Völgyében
Petőfi örökségét és a magyar zenei élet legnagyobb sztárjait viszi Kapolcsra a Petőfi Kulturális Ügynökség.
Utcai like-vadászok lepik el Egert
Idén július 26. és 30. között várja a látogatókat az ötnapos Utcazenészek Versenye Eger belvárosában. A programhoz további három fesztivál kapcsolódik: a Képzőművészeti Utcafesztivál, az ÉTER Plusz Tehetségkutató Fesztivál és a VINO Kóstoló Borünnep.