rocktörténet

Rocktörténeti tábort tart Dr. Rock Szegeden

Rocktörténeti tábor kezdődik augusztus 9-én Szegeden, a találkozón főként a magyar rock hat évtizedéről esik szó, különös tekintettel a szegedi zenészekre.

Egymásnak ellentmondó beatkorszakok a Kádár-korban

Korszakok a beatkorszakban címmel látott napvilágot a Beatkorszak Projekt legújabb kötete, amely tovább tagolja az 1957 és 1992 közti időszakot.

A Syrius mindenese ma lenne nyolcvanéves

Huszonöt éve nincs köztünk, pedig még csak ma ünnepelné nyolcvanadik születésnapját a Syrius alapítója-szaxofonosa, Baronits Zsolt.

Játszd le lemezen a hozzátartozód hamvait!

Persze ma is vannak meghökkentően innovatív megoldások, például a brit And Vinyly cég mindent vinylbe présel, folyadékot, virágot, vagy privát szériák esetében akár a hozzátartozók hamvait is.

Bob Dylan szembesít minket a csábítás kígyójával

Azt mondja Bob Dylan, hogy „az életben a legjobb dolgok ingyen vannak”. Ez majdnem igaz, ugyanakkor A modern dal filozófiája című könyvét meg kell vásárolnunk, azt nem adják csak a két szép szemünkért, viszont cserébe kapunk egy remek esszékötetet a nagybetűs életről, amit hívhatunk popnak is.

Előre szóltak, hogy az elektromos rezgés veszélyt jelent a fiatalokra

Fenyő Miklós mint a break és a hiphop honi Keresztelő Szent Jánosa városképileg is értelmezhető hatást produkált.

Sokat ad, ha valaki a kezembe nyom egy narancsot

Kenderesi Gabival, a Kampec Dolores énekesnőjével önazonosságról, színpadi jelenlétről és gyógyító szövegekről beszélgettünk.

Játék az ördöggel, játék a múlttal – Révész Sándor memoárjáról

Némi csúszással ugyan, de megjelent Révész Sándor hetvenedik születésnapjára az Ezt én választottam című életrajzi kötet. Mivel a Piramis egykori énekese ritkán ad interjút, és mindig is titokzatosság lengte körül, komoly várakozás előzte meg a publikálást, ami jól látszott a közösségi felületeken.

Rossz vér, nehéz sors, briliáns hang

„Együtt, együtt, mindig együtt” – énekli Deák Bill Gyula idén negyvenéves első szólólemezén. Pár hónappal később boltokba került a korszakos Vadászat is, majd Bill és Hobo útjai szétváltak. Csak a sor folytatása bizonyult igaznak, az, hogy „nyomjuk a bluest, és majd lesz valahogy”.

Ujj Zsuzsi: Robbanni és robbantani kell ahhoz, hogy megértsenek

Ujj Zsuzsival és a Csókolommal gimisként ért az első élményem, amikor Szentesen a Kispál előzenekaraként léptek fel. Fogalmam sem volt, hogy kik ők, de arra világosan emlékszem, hogy teljesen lenyűgözött Zsuzsi előadásmódja, a szövegek és az egész hangulat…

Felbuktatták a pincérnőt, mégis rajongtak értük a lányok

Az Első Emelet negyven éve megjelent debütáló lemezének emblematikus, a zenekart ábrázoló borítója a szocialista Magyarország legdrágább cukrászdájában, a Gerbeaud-ban készült. A Tereh Öcsihez tartozó, trükkösen hosszú műlábban a korszak sokat foglalkoztatott modellje, Marjai Judit esik el éppen.

Könyv jelent meg a rockkoncertek roadjairól

Roadlegendák, legendás roadok címmel jelent meg könyv a hazai pop-rock színtér jól ismert technikusairól, azaz a roadokról. A kiadványt szombaton mutatták be a Rockmúzeumban.

Ez volt a magyar popkultúra szentélye

Negyven éve zárt be és egy évtizede nyitott újra a Várkert Bazár, az egykori Budai Ifjúsági Park. Most inkább eredeti önmagára, a felújított reneszánsz függőkertre emlékeztet, és csak másodsorban jut eszünkbe róla a rock and roll.

A rock and roll történetének nagy forradalmai

A pop folyamatos forradalmak, ellenforradalmak küzdelme, amikor is a forradalmár fegyvere nem az utcakő, hanem az elektromos gitár. Kokárda helyett jelvényt tűzött mindenki a kabátjára, és ugyanúgy meg akarta váltani a világot minden generáció, ahogy a forradalmak lázadó ifjúsága. Persze, aztán mégiscsak elmentek dolgozni, mert apu beajánlotta őket egy biztos helyre, így aztán maradtak az emlékek, amit aztán a népi hősök megénekeltek.

A Tankcsapdában zenekari életünk nagy részét nem a zenélés teszi ki

Vannak lágy, akusztikus gitárral, finom dallamokkal operáló számaink, de olyanok is, ahol hörgés, köpködés, lángtenger, két lábdob és üvöltözés van. Mindkettő mi vagyunk – mondta Lukács Laci, az együttes énekese, aki a hazai rock belterjességéről, a zenekari élet szervezéséről és a debreceniségről is beszélt.

Zorán idén is elhozza a tavaszt

A legendás előadó március 17-én a Budapest Kongresszusi Központba invitálja közönségét, ráadásul mindjárt két koncertre.