roma kultúra

Senki ne mondja meg, hogyan adjuk a talpalávalót!

Meddig lehet elmenni, hogy ne sérüljön a hagyomány? Oláh Józseffel, a Parno Graszt jó kedélyű vezetőjével Genda Noémi beszélgetett a zenekar történetéről, a hagyományos roma kultúra helyzetéről, illetve arról, miért tartja a zenész a Jóisten áldásának, hogy nem nyerték meg 2016-ban A Dalt.

Hogyan formál a tér, amit otthonomnak választottam

Oláh Norbert egyéni és közösségi identitását boncolgatja stilárisan és mediálisan igen változatos műveivel. Terápiás hatásúnak tartja őket. A szorongásait manifesztálják, amelyeket kívülre helyezésükkel képes feloldani, mondja róluk.

Daróczi Ágnes vesztes győzelmei

Kóczé Angéla Hosszú az út előttem című interjúkötete olyan hősként állítja elénk Daróczi Ágnest, aki csaknem fanatikus meggyőződéssel halad a maga útján. Aki annyira hisz az ügyben, és hogy neki ezért az ügyért kell élnie, hogy senki és semmi nem tántoríthatja el. Pedig jócskán akadtak-akadnak jelentkezők.

Angol kém vagy lengyel cigány gróf volt a magas szőke férfi?

Egyik sem. Erdős Kamillnak hívták, ám azért, hogy elfogadják egy olyan korban, amikor a cigány közösségek gyanakodva nézték a nagy bottal járó, fényképező idegent – pláne egy annyira idegen külsejűt, mint őt –, időnként különös, regényes személyazonosságokat költött magának. Tény, hogy nagy feltűnést keltett szőkeségével, zöld szalagos lókupeckalapjával, ezüstgombos botjával, amelyről a végegyházi telepen azt hitték, ha megnyom rajta egy gombot, kinyílik egy ejtőernyő, ő pedig azzal elrepül a kocsmából.

A cigányok Tündérországát megálmodta, Az ember tragédiáját lefordította

A roma anyanyelvünkön kívül soha semmink nem volt, és ha ezt is elhagyjuk, akkor mint népcsoport megszűnünk – mondja a mélyszegénységből költővé, tanárrá, lapszerkesztővé vált Nagy Gusztáv, akivel a hagyományos cigány életmódról, versírásról és az újrainduló Cigány vagyok újságról is beszélgettünk.

Kihangosítani a legkiszolgáltatottabbak hangját

A szomolyai nőkből, egészségügyi dolgozókból és nőket segítő civil szervezetek képviselőiből 2020-ban létrejött Szívhangok Társulat Megeshetne másképp című előadásának középpontjában egy fiatal nő, Ramóna története áll, akinek éppen első kislánya születik meg.

Ferkovics József nyerte az MBH Bank Művészeti Alapítvány roma képzőművészeket támogató pályázatát

Lezárult az MBH Bank Művészeti Alapítvány által meghirdetett pályázat, amelyet a szervezet a roma kortárs művészet elősegítésére írt ki. A benyújtott pályázatok közül a szakmai zsűri Ferkovics József Dunaparton című olajfestményének ítélte oda az első helyezést.

Többszólamú tárlatvezetés a Néprajzi Múzeumban a romani nyelv világnapján

November 5-én, a romani nyelv világnapján a Néprajzi Múzeumban az Istennel talállak testvérem. Cigány történetek című időszaki kiállításban rendhagyó tárlatvezetést tartanak.

„Régóta őrzik a közösségeink ezt a kincset" – Daróczi Ágnes a Valaha madarak voltunk című kötetről

„A nyelv valami csoda folytán ezer év után is él még, pedig nincsen nyoma annak, hogy lett volna Cigányország” – mondja Daróczi Ágnes előadóművész, újságíró, kisebbségkutató., akit Valaha madarak voltunk című kötete kapcsán kérdezett Kalla Éva a Mesecentrum oldalán.

A Romani Design kiállítása a Hagyományok Házában

A világ első roma divatstúdiója, a Romani Design eddigi tizenhárom éves történetét és hitvallását bemutató kiállítás nyílt Romani Design Fashion Art – Aktivizmussal a tradíciókért címmel a Hagyományok Házában.

Erdős Kamill cigánykutató fényképei nyomában

Újra felkeresik azokat a településeket és roma közösségeket a Néprajzi Múzeum kutatói, ahol mintegy hatvan éve Erdős Kamill romológus járt, gyűjtött és fotózott. A több hónapja zajló munka eredményét májusban vándorkiállításon mutatják be.

Olasz gyerekkönyv-illusztrátorok és a roma képzőművészet generációi a Deák17-ben

A Deák17 Gyermek- és Ifjúsági Művészeti Galériában két új ingyenesen látogatható kiállítás nyílik. A Generazioni című kiállítással az elmúlt évtizedek legjobb olasz gyerekkönyv-illusztrációinak mesés világába csöppenhetünk, a Kapuőr című tárlattal pedig a hazai roma képzőművészet jelenét és jövőjét ismerhetjük meg közelebbről.

8+1 dal a cigány dal napjára

Idén először ünnepeljük a cigány dal napját. Akik ma nem jutnak el a Kobuci Kertbe, Nagyecsedre vagy Vajára, azoknak 8+1 dalt ajánlunk.

Kiállítás őrzi az újpesti cigányság történetét

„Az érintettek meglepődtek, hogy a róluk, az ő életükről szóló anyagokat kiemelt térben látják viszont” – meséli a Rácz Gyöngyi Közösségi Központ elnöke az újpesti cigányság történetét bemutató tárlatról. Molnár István Gáborral beszélgettünk.

Budapestre érkezik a Magyar cigány hősök vándorkiállítás

Az Együtt, szabadon – Magyar cigány hősök című vándorkiállítás az 1956-os forradalom és a rendszerváltoztatás idején példaértékű szerepet vállalt magyar cigányság hőseit mutatja be. A tárlat június 23-tól látható Budapesten.

A roma kultúrával, alkotásokkal és közösséggel kapcsolatos nyílt pályázatokat írt ki az NKA Közművelődés Kollégiuma

Hét új nyílt pályázati lehetőség vált elérhetővé, amelyek mindegyike a cigányság kultúrájának megőrzését, hagyományainak ápolását célozzák.