Romengo

A legjobb cigánytáncost keresik a Magyar Zene Házában

A legjobb cigánytáncost keresik július 2-án a Magyar Zene Házába szervezett Gojma-díj döntőjén. Az elismerést a Romano Drom egykori alapítója, a húsz éve elhunyt legendás táncos és énekes, Kovács Antal Gojma emlékére alapította a családja.

Lakatos Mónika és Rostás Mazsi szabolcs-szatmár-beregi turnéra megy

Lakatos Mónika Kossuth- és Womex-díjas énekes, illetve Rostás Mihály Mazsi gitáros ötvenállomásos Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei turnéra indul áprilisban.

A cigányzene sokszínűségét mutatja be a Budapest GipsyFest

A  fesztivál április 3. és 5. között két helyszínen, az A38 Hajón és a Gödör Klubban zajlik.

Romengo: Ma magad elé húzod a táskád, ha cigányt látsz a buszon, holnap egy jó koncert jut az eszedbe

Stábunk az oláh cigány kultúra zenei örökségéből táplálkozó Romengo együttes két alapító tagját kísérte el az ország északkeleti szegletébe.

Koncerttel ünnepli húszéves születésnapját a Romengo

A hazai cigány folklór zenekaraival együtt ünnepli húszéves születésnapját a Romengo december 6-án az A38 hajón.

Szabó Balázs: Ez a dal egyszerre férfi és nő, magyar és lovári

November 20-án jelenik meg a Szabó Balázs Bandája hatodik nagylemeze, a Keringés, melynek világába az Öröklét című dallal tekinthetünk be.

Lakatos Mónikával és a cigány folklór legjobbjaival ünnepel a Romengo

A hazai cigány folklór legjobb előadóival és a Kossuth- és Womex-díjas Lakatos Mónikával hallhatóak a húszéves Romengo dalai december 6-án az A38 hajón.

A Honeybeasttel és roma folkkal köszönti az őszt Pécs

A szeptember 18. és 22. közötti Pécsi Napokon nemcsak sztárfellépők – mint a Wellhello, a Honeybeast és a Brains –, de gasztro- és kézműves kitelepülők is várják a vendégeket.

Világnyelv a lovári, és mindenütt értik a cigányok a muszáj szót

A cigány kultúra folyamatosan változó, élő szövet. Nem gyűjtjük az autentikus dalokat, mert együtt élünk velük, így mi is gyűjthetőek vagyunk – mondta Lakatos Mónika Kossuth- és WOMEX-életműdíjas roma énekesnő.

Három koncert népszerűsíti a cigány dalt a Benczúr Házban

A Benczúr Ház ad otthont augusztus 8-án a 3. Nemzetközi Cigány Dal Napja budapesti eseményeinek. A programsorozatot tavasszal és nyár elején három koncert népszerűsíti.

Szabadság, szerelem – Petőfi 200

Petőfi Sándor születésének kétszázadik évfordulója alkalmából zenés irodalmi előadás készült a költőről Ugron Zsolna József Attila-díjas író szövegkönyvével, a Kossuth-díjas Káel Csaba rendezésében, amelyet május 17-én mutatnak be a Müpában.

Hat magyar és egy magyar–lengyel lemez a WMCE éves összesítésében

Hat magyar és egy magyar–lengyel lemez szerepel a rangos nemzetközi világzenei lemezlista, a World Music Charts Europe (WMCE) legjobb 200 idei albuma között.

Lakatos Mónika: „Mind a kettő nyelv az enyém!” – podcast

Álomnagyi. Vagy ahogy az unokái hívják, mámi. Ha kell, hajnalig mesét sző nekik, énekel, táncol velük vagy az ágy alatt kuporogva bújócskázik. A zene az ő igazi nyelve. Vajon magyarul vagy cigányul szólal meg benne? És mi lenne, ha kedvenc zenekarával, az AC/DC-vel léphetne színpadra? A Mi lenne, ha… podcast e heti vendége Lakatos Mónika, a Romengo együttes Kossuth-díjas énekese.

„A cigányzene bárhol, bármikor megállja a helyét” – Interjú Rostás Mihály ’Mazsival’

„Nekünk, magyarországi oláhcigány zenekaroknak a fő célunk az, hogy a saját zenénket a saját stílusunkban, a saját hagyományainkra épülve adjuk elő” – mondja Rostás Mihály ’Mazsi’, a Romengo együttes tagja, menedzsere, a cigány dal napjának ötletgazdája. Ez utóbbiról és a cigányzene elfogadottságáról is beszélgettünk vele.

A Romengo az első fél év legjobbjai között a világzenei toplistán

A Romengo Folk utca című lemeze a 4. helyre került az első fél év legjobb lemezei sorában a rangos világzenei toplistán, a World Music Charts Europe-on. A WMCE július havi listáján két magyar előadó, a Meszecsinka és Branka is szerepel az első húszban.

A Romengo továbbra is az európai világzenei toplista elején

Továbbra is előkelő helyen szerepel a Romengo és Lakatos Mónika lemeze a nemzetközi világzenei toplistán. Folk utca című albumuk a negyedik a World Music Charts Europe (WMCE) legfrissebb, márciusi kiadásán, amelyre a Cimbaliband és a Babra is felkerült.