Seregi Zoltán
Pozsgai Zsolt: A hit és a reális lét fedi egymást
Látni a láthatatlant címmel ősbemutatót tart a Békéscsabai Jókai Színház. A darabot Pozsgai Zsolt írta Kazantzakisz Akinek meg kell halnia regényéből.
Új tagokkal és közös célokkal erősödött a Magyar Teátrumi Társaság
A szaporodó színészképzésekről, a művészeti fesztiválok támogatásáról és a művészeti életpályamodell kérdéséről is szó esett a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) őszi közgyűlésén, amelyet november 10-én rendeztek a Nemzeti Táncszínházban.
Közös Kígyómarással indul az évad Békéscsabán
Szabó Magda Kígyómarás című színművével indítja a 2024/2025-ös évadot a Békéscsabai Jókai Színház. Pataki András rendezésében szeptember 13-án mutatják be az Újszínházzal közös darabot a Sík Ferenc Kamaraszínházban.
Június 7-én történt
Gitározott egy Kockás fülű nyúl nevű rockzenekarban, hangmérnöknek tanult, gyártásvezetői diplomát szerzett – első teljesen önálló filmjéért pedig Oscar-díjat kapott. Ma ünnepli születésnapját Deák Kristóf, a legjobb élőszereplős rövidfilmnek járó aranyszobrocskával kitüntetett Mindenki rendezője.
Az öltöztető című vígjátékot mutatják be a Békéscsabai Jókai Színházban
Varsányi Anna vígjátékát, Az öltöztetőt mutatja be a Békéscsabai Jókai Színház Stúdiószínháza Tarsoly Krisztina rendezésében, Nagy Erika, Kiss Viktória és Lénárt László előadásában február 2-án.
A hetvenéves Seregi Zoltánt köszöntötték Békéscsabán
A hetvenéves Seregi Zoltánt, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatóját köszöntötték a Színitanházban Békéscsabán.
Június 7-én történt
Ezen a napon közlekedett utoljára Budapesten lóvasút a városi forgalomban 1898-ban, született Deák Kristóf filmrendező 1982-ben, hunyt el Kő Pál Kossuth-díjas szobrászművész 2020-ban.
Tizenkét bemutatót tervez a 2023/2024-es évadban a Békéscsabai Jókai Színház
Négy-négy felnőtt nagyszínpadi- és gyerekdarabot, és két-két kamara- és stúdiószínházas előadást tervez a 2023/2024-es évadban a Békéscsabai Jókai Színház – közölte Seregi Zoltán igazgató.
Az Oscar női változatát viszi színre a Jókai Színház
A Sylvester Stallone főszereplésével készült népszerű vígjáték, az Oscar női változatát viszi színre a Békéscsabai Jókai Színház. A Lady Oscar című kamaradarabot Radó Denise rendezi. A történet a '30-as évek maffiavilágából napjaink divatvilágába került át.
Szeptemberben nyit a szentesi Tóth József Színház és Vigadó
Szeptemberben megnyitja kapuit a több mint kétmilliárd forintból felújított szentesi Tóth József Színház és Vigadó. A szakmai irányítást és az üzemeltetést a Békéscsabai Jókai Színház látja el.
„A rajtvonalnál toporgunk, és a startpisztolyra várunk"
Nem divatos színházfelfogásról, társulatépítésről és a színház esedékes felújításáról is beszélgettünk Seregi Zoltán rendezővel, a békéscsabai Jókai Színház igazgatójával.
Újabb öt évig Seregi Zoltán vezetheti a Békéscsabai Jókai Színházat
Január 1-jétől újabb öt évig Seregi Zoltán vezetheti a Békéscsabai Jókai Színházat a város közgyűlésének csütörtöki döntése értelmében.
hogy valahol otthon legyünk benne
Ősbemutatóval köszönti Békéscsaba újratelepítésének 300. évfordulóját a Jókai Színház január 18-án. Szente Béla A szárnyad árnyékában címmel írt az alkalomra történelmi játékot. Az évad egyik kiemelkedő produkciójának ígérkező darabról a teátrum Seregi Zoltán igazgatót, a mű rendezőjét kérdezte.