Szamosi Szabolcs
Az egyik bajnok lenyomja, a másik meg leüti Debrecenben
A cím nem kocsmai verekedőkre, hanem hangszerekre utal, hiszen az orgonán addig szól egy síp, amíg a művész nyomva tartja a vonatkozó billentyűt, a zongorista viszont leüti azt, hogy rezegjen a megfelelő húr. Október 2-án, csütörtökön Szamosi Szabolcs orgonaművész és Balázs János zongoraművész mutatja be Orgona versus zongora című koncertjével, miként szól a kettő együtt.
Taroltak a németek a budapesti csellóversenyen
Fergeteges gálakoncerttel ért véget a Budapesti Nemzetközi Csellóverseny szeptember 14-én este a Zeneakadémián. Az estén – ahogyan a döntőben is – a Nemzeti Filharmonikus Zenekar játszott, Vashegyi György vezényletével. A koncerten jelentették be a győzteseket és a díjazottakat.
Kulturális programok helyszíne lesz pünkösdkor a kecskeméti városháza díszudvara
Harmadik alkalommal nyitja meg kapuit a kecskeméti városháza az itt élők és az átutazók előtt június 3-a és 10-e között; a programok ingyenesen látogathatók.
Kapa és Pepe pajszerrel tör be az Orgonák Éjszakájára
Kapa és Pepe, azaz Mucsi Zoltán és Scherer Péter együtt settenkednek az idei Orgonák éjszakája reklámfilmjében. A négybalkezes rablópár a tőlük megszokott módon hívja fel a figyelmet arra, hogy június 7-én az ország és több határainkon túli helyszín orgonamuzsikától lesz hangos.
Fassang László: elengedhetetlen, hogy a hangszer felújítása az eredeti konstrukcióban történjen
Akadnak orgonisták, akik szerint védeni kell a műemléki hangszer minden elemét, mások azonban megbízhatóbb, modernebb elemekkel újítanák fel a csaknem százéves hangszert. Cikkünk Fassang László állásfoglalásával frissült.
December 31-én történt
Az ezen a napon született Ruttkai Éva még nem volt hároméves, amikor először szerepelt színpadon a Lakner-féle gyermekszínházban egymondatos szerepével: „Parancsolj velem, Tündérkirálynő!” Pályaválasztása azonban Hevesi Sándor rendezőnek köszönhető, aki így dicsérte őt: „Kislány, ha nem bízod el magad, belőled nagyon jó színésznő lesz.”
A nagy művészeket mind alázatosság jellemezte, ez fontos vízválasztó
Szamosi Szabolcs az orgona szakavatott „szelídítőjeként” valósággal berobbantotta a KaposFestet elegáns, érzékeny játékával.
Átadták az állami zenei ösztöndíjakat
Idén Fischer Annie zenei előadó-művészeti ösztöndíjban és Kodály Zoltán zenei alkotói ösztöndíjban hat-hat, Lakatos Ablakos Dezső jazz-előadó-művészeti ösztöndíjban pedig három fiatal részesült.
Ilyen gazdag régizenei évad még nem volt Magyarországon
Három fesztivált, három bérletsorozatot és több, együttműködésben megvalósuló programot is kínál a Haydneum – Magyar Régizenei Központ a 2024/2025-ös évadban.
Különleges orgonakoncertekre várják az érdeklődőket Pécsen
Hollywoodi filmzenék, átdolgozott népdalok és jazzes improvizációk is hallhatók lesznek az Orgonák Éjszakáján és az OrgonaPont sorozat hangversenyein Pécsen és környékén augusztusban.
Közel hozni a zenét a nehéz helyzetekben is
Április 26-án a gyulai Almásy-kastélyban rendez a Filharmónia Magyarország jótékonysági koncertet, melyen a klasszikus zenei élet művészei működnek közre. A hangverseny teljes bevételét a Magyar Máltai Szeretetszolgálaton keresztül a hazánkba érkező ukrán menekülteknek ajánlják fel. Interjú Szamosi Szabolcs orgonaművésszel, a Filharmónia Magyarország Nkft. ügyvezetőjével.
Szamosi Szabolcs: „A pályázattal többéves építkezés kezdődik”
Vonósnégyesek jelentkezését várja a Filharmónia Magyarország. Egyéves ösztöndíjprogramja részeként szakmai kurzusokra, koncertekre ad lehetőséget és támogatást. A cél az, hogy a közönséggel is megszerettessék a ritkábban játszott műveket – fogalmazott Szamosi Szabolcs, a szervezet ügyvezetője.
Augusztusban az orgonáé a főszerep
Augusztusban ismét megtöltik a templomokat, koncerttermeket a hangszerek királynőjeként is emlegetett orgona muzsikájával. Több mint ötven helyszínen lesznek koncertek, az Orgonák éjszakájára pedig számos családi programmal is készülnek. Szamosi Szabolcs orgonaművészt, a Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatóját kérdeztük.
Szamosi Szabolcs: Nagy öröm, hogy sokan követik nyomon a térzenei programokat
„Köszönjük, Magyarország!” címmel hirdetett felhívást az Emberi Erőforrások Minisztériuma a független előadóművészek támogatására. A Kultúráért Felelős Államtitkárság szakmai szervezetei segítenek a pályázat lebonyolításában. A 7.TV műsorvezetője Szamosi Szabolccsal, a Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatójával beszélgetett – számolt be a behir.hu.
Pécsett is szólt a térzene
Klasszikus zenével töltötték meg a pécsi Széchenyi teret szombaton, fúvósok adtak koncertet.