Sziget Fesztivál

Mit kínál az idei Nagyszínpad?

Az utóbbi évek legerősebb Sziget-lineupja a Nagyszínpadon tetőzik, nem is csoda, hogy az augusztus 12-e és 13-a már nagyon közel áll a teltházhoz, és a többi napokra is rohamosan fogynak a jegyek. Nézzük sorban, napok szerint, kik azok, akik idén a Sziget központi helyszíne elé szippantják a rajongókat, persze a teljesség igénye nélkül!

Moziztál már fesztiválon?

A fesztivál szóról – majdnem – mindenkinek a Sziget jut eszébe. Arról pedig a szabadság, a világ másik tájáról „idetévedt”, vidám turisták hada, no, meg a szívben is dübörgő zene. A Sziget Fesztivál többek között az imént leírtakkal várja azokat, akik nem bánják, ha poros lesz a cipőjük, de valami olyat is kínál, amelyet kevesen próbálnak ki egy fesztiválon. Pedig bizony a Szigeten mozi is van. Idén ne hagyjátok ki!

Katasztrófafilm a levegőben

Bár világsztárok felhozatalában idén sem szűkölködik a Sziget, érdemes időnként fejest ugrani az egyéb programok örvényébe is. Minden évben az egyik legnagyobb látványosság a Nagy Utcaszínház, mely idén az angol Wired Aerial Theatre As the World Tipped című lenyűgöző előadása lesz: egy katasztrófafilm a levegőben.

Ismerd meg újra a Néprajzi Múzemot!

Javában tart az építkezés a Hősök terénél: a Liget Budapest Projekt keretében készül a Néprajzi Múzeum új főépülete, továbbá egy raktárral is gazdagodik az intézmény. A gyűjteményt addig sem őrzik lakat alatt: a június 16-ai Liget Budapest – ArtParkon, a Művészetek Völgye és a Sziget fesztiválokon a múzeum új törekvéseit is megismerhetik a látogatók.

A szabadság szigete idén is vár!

Idén a korábbinál több nemzetközi sztár ad koncertet a Sziget fesztiválon, miután a befektetőkkel közösen 12 százalékkal, 8,6 milliárd forintra tudták növelni a költségvetést, és csak a nagyszínpados fellépőkre egymilliárddal többet költhetnek – mondta Kádár Tamás főszervező a Sziget április 19-ei budapesti sajtótájékoztatóján.

Ismét Nagy-Szín-Pad!

Ötödik alkalommal indul a koncertező előadók legrangosabb hazai versenye, a Nagy-Szín-Pad! A 2018-as, meglehetősen színes mezőnyben az Amigod, Antonia Vai, az Apey & the Pea, a Belau, a ByeAlex és a Slepp, a JETLAG, az NB és a Soulwave indul a szinte felsorolhatatlan számú díjért. A nyolc résztvevő meghívást kap a legnagyobb hazai fesztiválokra, a győztes a Sziget, a VOLT, a Strand és a Campus nagyszínpadán is fellép.

Újabb negyedszázad kezdődik

Százhárom országból jöttek látogatók, hollywoodi filmsztárok sora érkezett a fesztiválra. Egy 11 hónapos hongkongi csecsemő is itt szórakozott szüleivel, köszöntötték minden idők 8 milliomodik látogatóját, és két nap is ki kellett tenni a „megtelt” táblát. A 25. Szigeten 452 ezer látogató szórakozott békében, boldogságban, szeretetben. A fesztivál egy időre bezárja kapuit, jövőre pedig megújulva várja a látogatókat.