#művészetekvölgye
Irodalom
Művészet
Film
Színpad
Zene
Képző
Popkult
Petőfi Kulturális Program
Mi, magyarok
Kaszás Attila-díj
Program
Ezen a napon történt
Keressen minket social
felületeinken is
színház
Taps nélkül is tudtam, jó voltam-e vagy sem
Nemcsak a kávét, a színházat is szereti John Malkovich
Aki senkihez sem hasonlít
Színpadra viszik Visky András Kitelepítés című regényét
Saját weboldalt, színes programsorozatot és egy új sétányt kap Budapest a 150. születésnapjára
Angliai zárdából a filmcsillagok közé – Vivien Leigh
„A legjobb, ha rám az előadások alatt nincs szükség” – A színházi élet rejtett hőse, a súgó
Örök színésznőnk, Tolnay Klári
Együttműködési megállapodást kötött a Honvédelmi Minisztérium és a Déryné Kft.
„Nagyon szeretem a mesterségemet” – Beszélgetés Dino Benjamin színész-rendezővel
Tudni illik, hogy mi illik – Így élt Feleki Kamill
Negyven éve nyílt meg a Hevesi Sándor Színház Zalaegerszegen
Formabontó stúdióelőadásoknak és önálló esteknek nyitott termet a Karinthy Színház
50 millió forint támogatás a határon túli magyar színházaknak és táncegyütteseknek
Thealter plusz kisfesztivált rendeznek Szegeden
„A nagy sztorik mindig nagy sztorik maradnak” – a Vígszínház évadnyitó sajtótájékoztatót tartott
„Folyamatosan bontottam a formát” – Hajdu Szabolcs a film, a színház és a szilánkokra töredezett világ között
Idén is fesztivállal kezdődik a Kolibri Színház új évada
„Mindegyik előadás szívügyünk” – Mátyássy Szabolcs a vidéki életről és első debreceni évadjáról
Thuróczy Szabolccsal, Csákányi Eszterrel és a beregszásziakkal is találkozhatunk Zsámbékon
Ajtay Andor, az előkelő idegen