tánc
Harminc ország orientális táncosai érkeznek Budapestre
Több mint egy évtizede a CairoFest! Budapest a világ minden tájáról érkező orientális táncrajongók találkozóhelye. Május 6. és 11. között a Budapest Music Centerben mintegy 30 ország, köztük Egyiptom, az Egyesült Államok, Kína és Kazahsztán táncosai lépnek színpadra.
Hogyan lett az akrobatikus rock and rollból stadionos csápolás?
Az 1950-es évek második felében új táncstílus hódította meg a világot, a lindy hopból és a swingből kinőtt akrobatikus, kidobós rock and roll.
A néptáncosok idén is a pesti flaszteren ropják
Május 3-án rendezik meg a XIV. Táncház Napját, amely a népi kultúrához kötődő értékek, élmények és kapcsolatok ünnepe. A Hagyományok Háza által szervezett egész napos esemény hagyományteremtő szándékkal jött létre, hogy méltó módon mutassa be a külvilágnak az UNESCO által is elismert táncházmozgalom értékeit és közösségformáló erejét – azt a kulturális örökséget, amely immár több mint öt évtizede inspirál fiatalokat világszerte a hagyományos népművészet újraélésére, megőrzésére és továbbadására.
Amerikában versenypopkultúra, Indiában mesterkultusz övezi a mozgásnyelvórákat
Csasznyi Blanka Flóra komoly szerepet játszik a Joe Alegado megalkotta Shifting Roots – the Alegado Movement Language táncos irányzat alakításában és fejlesztésében.
Csodálatos, tehetséges, de túl fiatal vagy
Nagy Gvendolint legalább annyira vonzza a kiszámíthatatlanság és az adrenalin a tánc világában, mint az, ha a koreográfusok rá alkotnak koreográfiát.
Ginger Rogers napfényt vitt a gazdasági válság által sújtott amerikaiak életébe
Harminc éve, 1995. április 25-én halt meg Ginger Rogers Oscar-díjas amerikai színésznő, Fred Astaire elválaszthatatlan társa a filmvásznon. Pályafutása csúcsán Hollywood legkeresettebb és legjobban fizetett sztárja volt.
Ő koreografálta a londoni olimpia megnyitóját, most a Nemzeti Táncszínházba érkezik az előadása
Akram Khan dolgozott Anish Kapoorral és Kylie Minogue-gal, újragondolta A dzsungel könyvét, Juliette Binoche-sal készített darabot a szerelemről, és hamarosan családbarát előadását láthatjuk a Nemzeti Táncszínházban.
A lengyel alkotó magyar táncházas élményeit is beletette a Négy évszakba
Maciej Kuźmiński koreográfus 12 éve járt először Magyarországon, akkor lenyűgözőnek találta táncházainkat és a köréjük szerveződő közösséget. A lengyel születésű, Rotterdamban élő koreográfus ezt az élményét is beledolgozta a Közép-Európa Táncszínház művészeire írt Négy évszak című darabba.
Táncművészeti életpályaprogram létrehozásáról született megállapodás
A Széchenyi István Egyetem, a fenntartásában működő Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium és Kollégium, a Magyar Táncművészeti Egyetem (MTE) és a Győri Balett képviselői egyedülálló táncművészeti életpályaprogram létrehozásáról írtak alá megállapodást április 15-én.
Hét + egy tavaszi fesztivál színház- és táncrajongóknak
Április–májusban indul a fesztiválszezon, és ez alól a színház, a tánc és a cirkusz sem kivétel.
Nem kell betegnek lennünk ahhoz, hogy jobban legyünk!
„A művészetnek ne legyenek korlátai – / Se ütem, se vonal, se szín.” – Karinthy gondolata a művészetről akár a művészetterápia mottója is lehetne. De legalábbis útmutatója. Sorozatunk legújabb részeiben alkotók, tudományos kutatók és művészetterápiás szakemberek mondják el, hogy mi mindenre használhatjuk a művészeteket.
Az emberi testről készül balett Székesfehérváron
A Székesfehérvári Balett Színház Testbeszéd – Beszélő testek & Törés/vonalak címmel mutatja be március 23-án új produkcióját a székesfehérvári Vörösmarty Színház nagyszínpadán.
Rókatánccal várja a családokat Paár Julcsi a Hagyományok Házában
Nemcsak a gyerekeknek, hanem az egész családnak szól Paár Julcsi népdalénekes, zeneterapeuta, előadóművész magával ragadó, népzenei és világzenei elemekből építkező, zenés, táncos, mesés kavalkádja, a Rókatánc, amelyet február 23-án tekinthetnek meg az érdeklődők a Hagyományok Házában.
Bernarda Ballada a Hagyományok Házában
Federico García Lorca talán legjelentősebb drámája, a Bernarda Alba háza alapján készült a Fitos Dezső Társulat Bernarda Ballada című előadása, amelyet február 22-én tekinthetnek meg az érdeklődők a Hagyományok Háza színháztermében.
Divattörténet a színpadon
Körforgásban címmel rendeznek divatszínházi előadást február 14-én a Hagyományok Háza színpadán. Ez a különleges divatbemutató nem csupán a ruhák felvonultatásáról szól, hanem a tradíció és modernitás közötti mélyebb párbeszédet is megeleveníti, bemutatva, hogyan találkozik a hagyomány és a kortárs művészet a divat és a színház világában.
Az egész emberiség kulturális kincse lett a magyar csárdás
Ünnepi esemény keretében, a magyar kultúra napjához kapcsolódva adják át a Paraguayban odaítélt bejegyzési dokumentumot január 23-án a Hagyományok Háza Színháztermében, amellyel hivatalosan is az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára került fel a magyar tánc hagyománya.