tánc
„Előadás után 32 gyerek kért segítséget”
Fesztivál a fesztiválban mottóval zajlott a Magyar Táncfesztivál, amelynek idén 17. alkalommal nyújtott otthont Győr. Velekei László, a Győri Balett igazgatója egy különleges darab kulisszái mögé invitált, és elárulta, miért foglalkoztatja őt ilyen mélységben a gyermekbántalmazás témája.
A hazai breaktánckultúra felélesztését tűzte ki célul a magyar szövetség
Magyar Breaktánc-szövetség (MBRSZ) az olimpiai szereplést is kihasználva szeretné feléleszteni a sportág hazai kultúráját, ennek egyik első lépéseként augusztusban fesztivált szervez a Lupa-tóhoz.
Hétfőtől ismét a tánc fővárosa lesz Győr
Ismét a tánc fővárosa lesz Győr, ahol június 13. és 19. között egyszerre három tánc tematikájú fesztivált rendeznek: a 17. Magyar Táncfesztivált, a 7. Gyermek Táncfesztivált és az első Győri Balett Mini Fesztivált – mondta Kiss János fesztiváligazgató az MTI-nek.
Egymásnak rendelve – Beszélgetés Fitos Dezsővel és Kocsis Enikővel
Generációkkal szerettették meg a néptáncot, idén pedig 65 év hiátus után az ő vezetésükkel, a tanítványaikból jöhetett létre új magyar hivatásos néptáncegyüttes. Vezetnek csoportot kisebbeknek és nagyobbaknak, dolgoznak színházban és bábszínházban, próbálnak a Fonóban és fellépnek Presser Gábor koncertjén. Azt mondják, mindketten másban jók, de – talán pont ezért – csak együtt teljesek a magánéletben és a szakmában is.
Egyensúlyban címmel mutatja be új estjét a Magyar Nemzeti Balett
Először láthatja színházi körülmények között a magyar közönség az elismert francia koreográfus, Thierry Malandain Don Juan és a Seregi-díjas Venekei Marianna Tűzmadarak című koreográfiáit a Magyar Nemzeti Balett Egyensúlyban című modern estjén.
Szívből tanítani – 45 éves a Primavera Balettegyüttes
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei művészeti élet egyik kiemelkedő intézménye az idén 45 éves, kétszeres Nívódíjas és Kiváló Együttes címmel kitüntetett Primavera Balettegyüttes, az ország egyetlen amatőr klasszikus balettegyüttese. Vezetőjét, Feketéné Kun Ildikó koreográfust, balettmestert kérdeztük.
A tánc örök játék
A Kapás utca 55. szám alatti épület az amatőr táncművészet temploma. Hatvan éve Budai Táncklub néven alakult ott intézmény, már előtte is a minőségi táncoktatásról volt híres, azóta pedig főleg. Erre a küldetésére különösen büszke a klub, melyről jelenlegi vezetője, Puskás Judit táncművész az évforduló kapcsán mesélt.
Visszatér a Ketten 2.0 a Trafóba
Első alkalommal látható Mészáros Máté formabontó előadása a Közép-Európa Táncszínház művészeivel.
Kíváncsian várva a folytatást – Beszélgetés Sipos Noémivel, a Háromszék Táncegyüttes aligazgatójával
A Hagyományok Házában beszélgettünk Sipos Noémivel a Háromszék Táncegyüttes turnéjáról, aktuális repertoárjáról és a legközelebbi tervekről.
Egy szerelem kínjai – Ismét a Trafóban az izraeli L-E-V táncosai
Életigenlő lendülettel érkezik a Trafóba Sharon Eyal és Gai Behar Love című sorozatának harmadik darabja, amely The Brutal Journey of the Heart (A szív gyötrelmes vándorútja) címet viseli.
A különbségek tökéletes harmóniája – beszélgetés Hód Adrienn-nel és Molnár Csabával
A Trafóban két este láthatták a nézők a Hodworks és a Theater Bremenben működő Unusual Symptoms Harmonia című előadását, amelyben normatív és nem normatív testű táncosok egyenrangú partnerként vannak jelen a színpadon. Az alkotás folyamatáról és tanulságairól kérdeztük Hód Adrienn koreográfust és társalkotóját, Molnár Csabát.
A János vitéz tánckölteményben
Élőzenés táncköltemény formájában viszi színpadra a János vitézt a Varidance és a Bartók Színház társulata.
Folklórfeszt – „A szellemi és kulturális örökség átadásának helye a család”
Latin-Amerikában nincs kulturális intézményhálózat, egy brazil gyerek számára mégsem kérdés, hogy tud-e szambázni. Magyarországon mintaszerű a struktúra, de a szellemi és kulturális örökség nálunk mégsem közösségi tudás – mondja Szigetvári József, a Folklórfesztiválok Magyarországi Szövetsége alelnöke. Interjúnk.
Fogócskától a művészi táncig a Káva Kulturális Műhelyben
A Káva Kulturális Műhely ismét várja az érdeklődőket Határes(e)tek workshop sorozatának következő alkalmára, mely november 25-én lesz. A téma ezúttal a kreatív mozgás lesz – a fogócskától a művészi táncig.
Táncfilmet forgat Bunker címmel Kristóf György felvidéki rendező
Bunker címmel táncfilmet készít Kristóf György felvidéki rendező Anton Lachky világhírű szlovák koreográfussal. A disztópikus történet forgatása a hétvégén fejeződik be.
Európai körutazás a tánc nyelvén: Erdélytől Örményországon át Spanyolországig a Liszt-ünnepen
Az első Liszt-ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál a nevéhez méltóan a kontinens különböző szegleteit hozza el a magyar fővárosba október 8. és október 24. között. A tánc- és mozgásművészet legkülönfélébb műfajai invitálják kulturális utazásra a nézőket: flamenco, néptánc, balett és fizikai színház várja a közönséget. Ezek közül ajánlunk most ötöt.