turné
2018 mérlege az Operában
21 bemutatót, összesen mintegy 400 előadást (359 nagytermi és 24 kamaraelőadást, számos további zenekari és énekkari hangversenyt) tartottak az Erkel Színházban és további 27 belföldi, valamint 32 külföldi helyszínen a Magyar Állami Operaház együttesei. Az intézmény előadásában és közreműködésével megvalósult produkciókat több mint 398 ezer néző láthatta, miközben az Andrássy úti dalszínház felújítása miatt az elmúlt év tekintélyes részét turnézással töltő társulat így is számos világsztárral dolgozott együtt, és jelentős sikereket ért el határainkon belül és kívül.
Szerelmi bájital Szentegyházán – Interjú Ókovács Szilveszterrel
Az operaházi társulatot az átépítésekkel járó nehézségek összekovácsolták, a felújítás megmutatta egy jól ismert épület elfeledett arcát, a határon túli magyarság pedig soha nem látott előadásokat kapott. Ókovács Szilveszterrel, a Magyar Állami Operaház főigazgatójával 2018 megható pillanatairól, bosszúságairól, az Eiffel Műhelyház feladatairól és a metaforikus szemléletről is beszélgettünk. INTERJÚ.
Tenki Réka a Mörk zenekar klipjében
Vadonatúj EP-vel jelentkezik a négytagú Mörk zenekar október 31-én. A The Death of Mörk című, kissé komorabb hangvételű lemezt 2019 áprilisában a The Resurrection of Mörk című, fesztelenebb hangulatú EP egészíti ki: a kettő 2019 tavaszán áll össze egy nagylemezzé. A zenekar legújabb, Doubt című videóklipjében Tenki Réka és Keresztes Tamás színművészek szerepelnek.
Budapestre jön Giorgio Moroder
A legendás zenei producer, Giorgio Moroder bejelentette legelső élő európai turnéját! A sokak által a diszkó keresztapjaként vagy az elektronikus tánczene megalapítójaként ünnepelt 78 éves, többszörös Oscar- és Grammy-díjas Moroder 15 várost érintő európai turnéra indul 2019 tavaszán, köztük érintve a magyar fővárost is 2019. május 15-én.
Tánc az élet szépségeiről
Magyarországon turnézik az orosz Beriozka – vagy ahogyan hazánkban ismeretes, „Nyírfácska” – Állami Akadémiai Táncművészeti Együttes. A világhírű orosz együttes november 17. és december 5. között tizenhét magyarországi városban mutatja be az orosz táncművészet csodáját: a „nyírfatánccal” egyszerre egy új stílust teremtettek, és most különleges tánclépéseikkel, fantasztikus koreográfiáikkal ejtik ámulatba a magyar közönséget.
Operát az Operából!
Hét hónap alatt 52 előadást, köztük 10 megyeszékhelyen négyestés bérletet kínál a Magyar Állami Operaház szeptember 8-án kezdődő, Operát az Operából! elnevezésű programsorozatában. A 2018/2019-es „Puccini Itáliája”-évad tematikájába illeszkedő és 2019. április 24-éig tartó turné nyitóestjén az Opera Zenekar ad koncertet.
Ismét Dead Can Dance-koncert!
Hét év után ismét Dead Can Dance-koncert lesz a Papp László Budapest Sportarénában: a világzene egyik kultikus csapata jövőre, 2019. június 19-én lép fel A Celebration – Life & Works 1980–2019 című turnéja keretében. A csapatnak idén novemberben jelenik meg új, kilencedik stúdiólemeze Dionysus címmel.
Mire készül a Nemzeti Színház?
A Csíksomlyói passió című nagyszabású produkcióból tízállomásos turnét tervez a Nemzeti Színház, amely a jövő évadban bátor, kompromisszumok nélküli programmal várja a közönséget – erről Vidnyánszky Attila igazgató beszélt az M1-en. A direktor így fogalmazott: „számomra ez a legfontosabb színházi történet, ami eddig az életemben zajlott”.
A King Crimson a Müpában
„Habár bizonytalan időket élünk, a King Crimson európai turnéra indul 2018-ban” – olvasható a progresszív rockegyüttes kiadójának honlapján. A brit zenekar Uncertain Times című turnéja nyár elejétől egészen ősz végéig tart, és Poznańtól Párizsig, mintegy 40 állomáson – köztük Budapesten – lesz hallható. A Müpában június 29-én lépnek fel.
Puccini Itáliája az Operában
Tizenhat bemutató és 60 repertoárdarab szerepel a Magyar Állami Operaház 2018/2019-es új évadának kínálatában, amely ezúttal Puccini Itáliáját helyezi középpontba. A következő évad egyben misszió is, ugyanis Budapesttel együtt összesen 90 városban játszik majd az Opera társulata – mondta el Ókovács Szilveszter, az intézmény főigazgatója a március 22-ei évadismertető sajtótájékoztatón.