Ukrajna
A Vörösmarty Színház az ukrán háború menekültjeit segíti előadásaival
Jótékonysági előadással és szállítással igyekszik a székesfehérvári Vörösmarty Színház segíteni az ukrajnai háború miatt bajbajutottakon. Április 9-én és 10-én A padlás című előadás teljes jegybevételét Székesfehérvár adományszámlájára utalják.
Jótékonysági koncertet, színházi előadást és árverést is szerveznek a menekültek megsegítésére
Jótékonysági koncertet, színházi előadást és árverést is szerveznek az ukrajnai háborúból menekülők megsegítésére. A Színházi Szolidaritási Alap a háborús területeken élő és onnan érkező magyar anyanyelvű előadóművészek számára ajánlott fel segítséget, a Hagyományok Háza programokat szervez a menekült gyerekeknek és családjaiknak. A Magyar Írószövetség a kárpátaljai magyarok számára indít segélyezési programot.
Négy intézmény, egy törekvés – Szolidaritási délután a Weöres Sándor Színházban
A Berzsenyi Dániel Megyei Hatókörű Könyvtár, a Mesebolt Bábszínház, a Savaria Szimfonikus Zenekar és a Weöres Sándor Színház a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szombathelyi csoportjával együttműködve március 19-én szolidaritási délutánt szervez az ukrajnai háború menekültjeinek, áldozatainak javára.
Szolidaritásból ukrán filmeket is vetítenek a Szarajevói Filmfesztiválon
A Szarajevói Filmfesztiválon idén az Ukrajnával való szolidaritás jeleként ukrán filmeket is bemutatnak a különböző versenykategóriákban.
Ukrajnai háború – Segélyakciót indít az Artisjus
Songs for Ukraine néven segélyakciót indít az Artisjus az ukrán dalszerzők megsegítésére. A kezdeményezés keretében arra kérik a rádiós-televíziós szerkesztőket és más zeneszolgáltatókat, hogy válogassanak be ukrán dalokat csatornáik zenei kínálatába.
Free Sequence Anthology Vol.2 – Válogatásalbum az ukrajnai menekültek segítésére
Március 9-én jelenik meg a Free Sequence kiadó második válogatásalbuma 22 magyar művésszel. A kiadványból befolyó minden bevételt és támogatást szeretnének a Máltai Szeretetszolgálat részére felajánlani az ukrajnai menekültek javára.
A Music Hungary Szövetség gyűjtőoldalt hozott létre
A Music Hungary Szövetség gyűjtőoldalt hozott létre az ukrajnai háború miatt bajba jutottak segítésére – közölte a magyar zeneipar ernyőszervezete szerdán.
#StopWar – Kiállítás Szentendrén
A Ferenczy Múzeumi Centrum és a PhotoLab kiállítótér elkötelezett a dokumentarista fotográfia iránt, és hisz abban, hogy a fotó a valóság megmutatásának egyik erőteljes eszköze. A szabadság gesztusai című kiállítás a békére és szabadságra való törekvést, valamint az emberi méltóság fontosságát mutatja be humanista fotográfiák által.
Adománygyűjtő pontot nyit a Vígszínház a Ditrói Mór utcában
A Vígszínház a Nyugati pályaudvaron humanitárius tevékenységet végző Magyar Református Szeretetszolgálattal együttműködve március 9-én adománygyűjtő pontot nyit a színház mellett, a Ditrói Mór utca 3. szám alatt lévő külső helyiségében.
Összefogásban az erő – Jótékonysági koncert Simonpusztán
Jótékonysági eseményt szerveznek Simonpusztán a Szőcs Géza Nemzeti Lovaskultúra Központban a menekülni kényszerülők támogatása céljából március 12-én.
A Fővárosi Nagycirkusz kapui nyitva állnak a menekülő artistaművészek előtt
A Fővárosi Nagycirkuszba folyamatosan érkeznek a menekült artisták és családjaik a határon túlról. Az artista szakmai társadalom tudja, a Fővárosi Nagycirkusz mindig nyitva áll a rászoruló művészek előtt: azonnali ellátást, gyorssegélyt, ételt, italt és szállást kapnak az érkezők.