VeszprémFest
Beth Hart és a Pink Martini is pótolja a hiányzását a VeszprémFesten
Juanes, Beth Hart, a Kraftwerk és a Pink Martini is fellép a jövő évi VeszprémFesten, amelyet július 15–18. között rendeznek meg Veszprémben – jelentette be Mészáros Zoltán, a rendezvény főszervezője.
Világsztárok, napfelkelték és bulik határtalan nyara
Lüktető élmények várnak július elején a fesztiválozókra a Kárpát-medencében. A következő hét nap alatt Szlovákiától Romániáig, Szlovéniától Magyarországig tíz helyszínen várja a bulizni, szórakozni és kultúrát fogyasztani vágyókat a Mol – Új Európa Alapítvány Határtalan nyár rendezvénysorozata. Ebből válogattunk egy tucatnyit.
Tátrai Tibor és barátai helyettesítik az amerikai bluesénekesnőt
Beth Hart egészségügyi okokból lemondta nyári európai turnéját, így július 10-ei veszprémi koncertje is elmarad – közölték a VeszprémFest szervezői szombaton. Azt is jelezték: az amerikai bluesénekesnővel megegyeztek arról, hogy jövőre eljön Veszprémbe, idén Tátrai Tibor és barátai lépnek fel helyette.
Jövőre erőteljes bluesfelhozatal is színesíti a VeszprémFest programját
A Train, Joe Bonamassa, Beth Hart, a Pink Martini és a Clean Bandit lép fel jövőre július 8. és 12. között a VeszprémFesten – hangzott el a rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón. A mára Közép-Európa-szerte ismertté vált fesztivált immáron huszonegyedik éve rendezik meg a királynék városában.
José Cura Veszprémben koncertezik
Újabb fellépőt jelentett be a VeszprémFest: július 17-én az argentin tenor, José Cura ad koncertet. Az operasztár csak itt hallható, különleges műsorában gitár- és zongorakísérettel előadott argentin népdalok és szimfonikus zenekarral megszólaló áriák egyaránt helyet kapnak.
Snétberger Ferenc triplázik a VeszprémFesten
Július 16. és 20. között Gregory Porter, a Toto, Paloma Faith, a Milky Chance, valamint a Caravan Palace koncertezik a História Kertben felállított nagyszínpadon, Snétberger Ferenc pedig három nap három különböző műsort ad elő a Jezsuita Templomkertben.
Norah Jones, Anna Netrebko és Mariza is fellép a huszadik VeszprémFesten
Alvaro Soler, Mariza, Anna Netrebko, Yusif Eyvazov, Joss Stone, valamint Norah Jones lép fel július 12. és 16. közt a huszadik VeszprémFest nagyszínpadán – jelentette be a fesztivál ügyvezető igazgatója csütörtökön.
Július közepén rendezik meg a 2022-es VeszprémFestet
Július 11. és 16. között rendezik meg a tizenkilencedik VeszprémFestet.
Cziffra 100 – Három koncert a VeszprémFesten
A Jezsuita Templomkert – eső estén a Hangvilla – ad otthont a VeszprémFest három, a Cziffra György-emlékévvel közösen megrendezett koncertjének, amelynek fókuszában az improvizáció, a zene szabadsága áll.
Teljes a VeszprémFest idei programja
A Cotton Club Singers, a Concerto Budapest és az LGT-slágereket játszó Zenevonat is fellép az augusztus 17. és 21. között megrendezendő fesztiválon.
Augusztus közepén rendezik meg a VeszprémFestet
Az eredetileg meghirdetetthez képest később, augusztus közepén rendezik meg az idei VeszprémFestet, Tom Jones mellett egyelőre öt magyar előadó nevét hozták nyilvánosságra a szervezők.
Egy tó, tengernyi program
A május 18-ai nyitóhétvégével hivatalosan is elrajtolt a 6. MOL Nagyon Balaton, mely májustól októberig átfogó, nagyfesztiválokat, kulturális programokat, világsztárokat és több száz hazai zenészt felvonultató programdömpinggel várja idén a közönséget. Margaret Island, Lovasi András, Falusi Mariann, Antonia Vai, Punnani Massif – csak néhány név azok közül, akikkel idén találkozhatunk a Balaton környékén!
Zenés piknik vár Paloznakon
Aki a nyár leghangulatosabb eseményét keresi, semmiképpen se hagyja ki az augusztus 2. és 4. között zajló 7. Paloznaki Jazzpikniket! Ezen a fesztiválon a fűben ülős, napsütéses délutáni koncertektől a klubhangulaton át a „nagykoncert”-élményig minden megvan. A rendezvényről Sánta Dániel, a piknik projektmenedzsere, a Soul Surge zenekar dobosa mesélt nekünk.