Vígszínház

Rudolf Péter: „Mindenki egyformán fontos"

Kilenc bemutatót tervez a következő évadra a Vígszínház – jelentette be Rudolf Péter, aki július elsején vette át az intézmény vezetését. „Az átadás-átvétel professzionálisan zajlott, a korábbi vezetés biztonságos anyagi körülményeket teremtett.”

Kultúra a fotelből – Fesztbaum Béla ajánlja

„Remélem, hogy a végén, ha áldozatokkal is, de pozitív irányba indulhatunk el." Fesztbaum Bélát, a Vígszínház színművészét kérdeztük.

Premierek a Vígszínházban és a Pesti Színházban

A Nyugat császára című művet Rudolf Péter állította színpadra a Pesti Színházban, a Vígszínházban pedig Zsótér Sándor rendezésében látható Molnár Ferenc egyik darabja. Előbbi premierjét pénteken, utóbbiét szombaton tartják.

Nagy nehezen bevallottam magamnak: színésznő szeretnék lenni

A Vígszínház színésznőjével, Waskovics Andreával beszélgettünk.

II. Richárd a Pesti Színházban

A II. Richárd című darab bemutatójával folytatódik december 21-én, szombaton a Vígszínház Shakespeare-sorozata, Vecsei H. Miklós főszereplésével.

Zeneiskolát támogat a Vígszínház fiúzenekara

A GRUND – vígszínházi fiúzenekar egy VIII. kerületi zeneiskolát támogat egy albummal.

Jótékonysági est a Vígszínházban

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat a hagyományoknak megfelelően idén ismét megtartja jótékonysági estjét a Vígszínházban, ahol A nagy Gatsby című darab látható december 16-án.

Egymillió néző A padláson

December 9-én köszöntik a Vígszínházban A padlás című musical egymilliomodik nézőjét. A darab ezredik előadása tavasszal lesz.

Mágnás Miska a Vígszínházban

Csaknem húsz év után mutat be ismét operettet a Vígszínház október 26-án.

56-os hősről szól Orosz Ákos monodrámája

Gérecz Attila költő történetét adja elő október 23-án a Vígszínház Házi Színpadán Orosz Ákos.

Kolozsváron lesz az Európai Színházi Unió 18. fesztiválja

Az UTE FEST seregszemlére november 19. és 30. között kerül sor.

A Vígszínház Európában is tájékozódási pont lett

Interjú Eszenyi Enikővel a nemzetközi mércével mérve is kiemelkedő teátrummá érett intézményről, illetve a falai között folyó szakmai munkáról.

Csillogó magány, zavarba ejtő kérdések

F. Scott Fitzgerald remekművével, A nagy Gatsby című regénnyel a POKET zsebkönyvek csomagolása is megújult és műanyagmentesre váltott.

A Honderű a Pesti Színházban, A nagy Gatsby a Vígben

A nagy Gatsby ősbemutatójával indul az új évad a Vígszínházban, míg a Pesti Színház első premierje pedig a Honderű lesz.