Vígszínház

Bulla Elma, „a pozsonyi magyar lány”

„Gyújtsátok meg a tüzet, hát azt képzelitek, hogy jobban félek tőle, mint a patkánynak való élettől, a börtön odújában? A hangok igazat mondtak… igen, megmondták nekem, hogy ti mind bolondok vagytok.” A 110 évvel ezelőtt, 1913. augusztus 26-án született Bulla Elmára emlékezünk.

You’ll Never Walk Alone: Hány lépésben lehet eljutni Molnár Ferenctől Szoboszlai Dominikig?

Hány lépésben lehet eljutni a Szent István körúttól az Anfield Roadig, Molnár Ferenctől Szoboszlai Dominikig? A Nem vagy egyedül című dal nyomába eredtünk.

Ajtay Andor, az előkelő idegen

Százhúsz éve, 1903. július 25-én született Ajtay Andor Kossuth-díjas színész, rendező, akiben már kezdőként felfedezték a karakterszerepek alakítóját. Eleganciája és bölcsessége színpadon és azon kívül is legendássá tette őt.

Kísérletek a trónfosztásra – a Vígszínház K utazásai című előadásáról

Téren és időn át repítenek bennünket. A képzelet, a hallucináció és a valóságosnak tűnő élethelyzetek vékony szegélyén járunk. A legfontosabb szereplő soha nem vész el. Folyton felbukkan, akár a plafon repedései közül lassan, de magabiztosan szivárgó víz.

Megtartotta évadzáró ülését a Vígszínház társulata

Sikeres évadot zárt a Vígszínház: a teátrum három játszóhelyének összlátogatottsága közel 97 százalékos volt, mintegy 340 ezer néző váltott jegyet az évad 543 előadására. Az évadzáró ülésen díjazták mások mellett Presser Gábort és Geszti Pétert is.

Állati jó irodalom

Madárcsicsergés és majomkacagás, papagájrepkedés és elefánttrappolás: a vadon zajaival hangzottak el az Irodalom Éjszakájának felolvasásai. Három estére vette át a hatalmat a kortárs irodalom a budapesti állatkertben, a szokatlan környezet ellenére gyorsan otthonra leltek a felolvasott szövegek.

A Művész Színháztól a Vígszínházig – Bárdy György

Az ötvenes években nem sok autó járt a városban, de a Váci utcában néha elsuhant egy nyitott tetejű, fehér zománcú sport Wartburg, volánjánál napbarnította, markáns arcú, elegáns úrral, aki után megfordultak a nők, és ha nem jártak is színházba, tudták: Bárdy György az, a Vígszínház színésze.

Elhunyt Szegedi Erika színművész

Elhunyt Szegedi Erika színésznő, aki csaknem 50 éven át volt a Vígszínház tagja – közölte a Vígszínház a Facebook-oldalán pénteken este.

Mindig egyensúlyt keresve – Páskándi Géza portréja

A börtön meg a száműzetés megkeményítette, de nem törte meg, inkább türelmessé tette ítéleteiben, világlátásban, s nem ölte ki belőle az élet szeretetét. A megpróbáltatások az igazság keresésére és megvallására késztették egész későbbi munkáiban, prózájában, esszéiben, drámáiban.

Igó Éva kapta idén az Iglódi István-emlékgyűrűt

Meglepetéssel zárult a Vígszínház Kabaré című előadása tegnap a Vígszínházban. A tapsrend közben Iglódiné Fábry Zsuzsa és Rudolf Péter ünnepélyesen bejelentette, hogy idén Igó Éva Jászai Mari-díjas színművésznő, érdemes és kiváló művész kapja az Iglódi István-emlékgyűrűt.

Makai Zsolt világosító kapta idén a Vígszínház Várkonyi Zoltán-emlékdíját

A Várkonyi-díjjal azok munkáját ismeri el a Vígszínház társulata, akiknek tevékenysége ugyan láthatatlan a közönség számára, elengedhetetlen a színház életében. A Várkonyi-díj 2023-as győztese Makai Zsolt világosító, fényszabályzó-kezelő, aki közel 38 éve tagja a Vígszínház társulatának.

A képzeletbeli analitikus díványomra kiterítem a szövegemet – Interjú a 70 éves Hegedűs D. Gézával

„Nekem adod a szendvicsed felét?” Hegedűs D. Gézától ez volt az első mondat, amit életemben hallottam. Tízéves lehettem és a szegedi szabadtérin ámulattal néztem az egyik produkció próbáját, amelyben ő alakította a főszerepet.

Évadot hirdetett a Vígszínház

Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátéka Mohácsi János, a Pinokkió zenés változata Keresztes Tamás, az Ármány és szerelem David Doiasvili rendezésében lesz látható. Kincses Réka Székely Csaba új darabját, Hegedűs D. Géza az Amadeust, Horváth Csaba Goldoni A hazug című vígjátékát viszi színre.

Lampionos hajófelvonulástól a májusfaállításig – Tíz város különleges majálisa

Május 1. miatt meghosszabbodik a hétvége, érdemes lehet hosszabb utazást is betervezni. Mutatunk néhány úti célt, ahol nem csupán hétfőn, de már vasárnap, sőt akár szombaton is izgalmas, érdekes programok várnak.

Születésnapot ünnepel a Vígszínház

A hagyományokhoz híven május 1-jén a társulat a közönséggel együtt ünnepli a Vígszínház születésnapját.

Budapesten, Miskolcon és Gyulán vendégszerepel a Kolozsvári Állami Magyar Színház

Áprilisban két előadással is vendégszerepel a Kolozsvári Állami Magyar Színház a 10. Színházi Olimpián: a MITEM keretében látható Ifjú barbárok a Nemzeti Színházba, a Macbett a Vígszínházba érkezik.