Tudomány
Gyilkosság áldozata lehetett Dánia legelső bevándorlója
Az ötezer évvel ezelőtt élt vittrupi ember csontvázát göteborgi kutatók vetették izotópos vizsgálat alá.
Mikszáth Kálmán kedvenc vendéglőse
Száznyolcvan éve, 1844. március 3-án született Gundel János, az egyik legnevesebb magyar szállodás- és vendéglősdinasztia alapítója. Nála vacsorázott Jókai Mór, Kemény János és Mikszáth Kálmán is – utóbbi tiszteletére alkotta meg a mára elterjedt palóclevest.
Több száz éves hajóroncs sodródott brit partra
A Brit-szigeteknél partra sodródott roncs koráról elsősorban faszerkezete árulkodik.
Újra felélénkült a kínai pandadiplomácia
Tizenhét év után mondott búcsút óriáspanda-párjának a madridi állatkert csütörtökön, miután szaporodási szakaszuk befejeztével visszatérnek származási országukba, Kínába.
Elveszettnek hitt középkori templomra bukkantak a velencei Szent Márk tér alatt
A térburkolat felújítása közben a 7–8. századból származó sírhelyet is találtak.
A meteorológia valójában társasjáték
A légkör nem lineáris, hanem kaotikus rendszer, ezért a mesterséges intelligencia sem tudja a meteorológusoknál pontosabban megjósolni a várható időjárást, mondja Gaál Áron szakértő. Interjú.
Meglepő adat látott napvilágot a fehérgólya-populációról
Mintegy tíz százalékkal növekedett a fehér gólyák száma Magyarországon egy 2023-ban végzett felmérés szerint.
Mindenkinek megvan a maga Mohácsa
A mohácsi vészről azok is tudnak valamennyit, akiket kevéssé érdekel a történelem. De mit is tudunk valójában erről a katasztrófáról? A közelgő ötszázadik évforduló újabb lendületet ad a kutatásoknak. Varga Szabolcs történésszel, a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársával és Bertók Gábor régésszel, a Janus Pannonius Múzeum igazgatójával, a mohácsi csatatérkutatás és az emlékpark tömegsírfeltárásának vezetőjével beszélgettünk.
Több mint másfél millió forintot fizettek ezért a dedikált Kossuth-fotóért
Egészen pontosan 1.660.000 forintért kelt el az Antikvárium.hu aukcióján Kossuth Lajos 1877-ben készült, a „ceglédi százas küldöttségnek” dedikált fekete-fehér portréja. Az árverésen Ady Endre iskolai bizonyítványáért 868.000 forintot fizettek.
A kozmikus világképtől a klasszikus állattenyésztésig
Milyen lehetőségek adódnak a hortobágyi pusztában a megélhetés megteremtésére? Hogyan működik fenntarthatóan, a természettel összhangban egy kisgazdaság, és milyen kihívások elé kell néznie a jövőben a mezőgazdaságnak? Novák Péter A falu bolondja című sorozat első epizódjában ezekre a kérdésekre keresi a választ Rózsa Péter biogazdával, akit virágoskúti otthonában látogatott meg.
Megfejtették a bálnák énekének titkát
Egy tudóscsoport megfejtette a bálnák énekének titkát. A Nature folyóiratban publikált tanulmányban bemutatják, hogy az óceánok legnagyobb bálnái hogyan képesek a kísértetiesnek hangzó, összetett hangok kiadására – számolt be róla csütörtökön a BBC News.
Ikerkutatást végző ikerdocensek
Köztudottan különleges kapocs van az ikrek között, nem véletlen tehát, hogy élénk a velük kapcsolatos tudományos érdeklődés is. Többek között ennek a történetéről mesél – más érdekes adalékok mellett – dr. Tárnoki Ádám Domonkos és dr. Tárnoki Dávid László, akik maguk is ikrek.
Sosem tanult meg úszni az ember, aki először hajózta körül vitorlással a Földet
Száznyolcvan éve, 1844. február 20-án született Joshua Slocum, aki először hajózta körül egyedül vitorlással a Földet. Tengeri kalandjairól írt könyvéből meggazdagodott, fényűző életet élhetett volna, a tenger vonzásától azonban sosem szabadult, így újra vízre szállt.
Kétszáz éve kezdtünk el rajongani az őslényekért
Kétszáz évvel ezelőtt adtak először hivatalos nevet egy több millió évvel ezelőtt kihalt dinoszaurusznak: 1824. február 20-án nevezte el William Buckland angol természettudós és teológus Megalosaurusnak, vagyis óriásgyíknak azt az állatot, amelynek csontjait egy Oxford melletti faluban, Stonesfieldben találták meg.
Az oktatás és a művészet nagy támogatója volt a lengyel történelem egyik legfontosabb királynője
Hatszázötven éve, 1374. február 18-án született Anjou Szent Hedvig (Jadwiga) lengyel királynő, magyar hercegnő, Lengyelország védőszentje, Litvánia apostola. Már halálakor a szentség hírében állt, a hivatalos szentté avatásra azonban 1997-ig várni kellett.
TBC-s volt a neandervölgyiek nagy része
Új tanulmányok szerint a bükki Suba-lyukban feltárt neandervölgyiek tuberkolózistól szenvedtek. A szakértők szerint a betegség hozzájárulhatott kihalásukhoz is.