A szuperprodukciókat jegyző, tutira menő Bernd Eichingerből, az Elemi részecskék produceréből aligha váltana ki osztatlan rajongást, ha azt javasolnám, kerítsen másik címet új filmjéhez. Pedig a magyarul is megjelent, Németországban több százezer példányban elkapkodott könyvhöz alig van köze mozijának. És nem azért, mert a film az eredetihez képest néhány évvel később, pár száz kilométerrel odébb játszódik. A rendező-forgatókönyvíró Oskar Roehler alaposan átrágta magát Houllebecq "Európai Psychó"-ján, majd előállt egy felhasználóbarátabb verzióval. Indulatokat felkavaró új tárgyilagosság helyett maradt a bevált régi dramaturgiánál. És mégsem a regény korhatáros besorolás nélkülivé butított adaptációját hozza, hanem egyéni, rokonszenves értelmezését.
A két (fél)testvér, Michael és Bruno ugyanarra a kérdésre keresi a választ gyerekkora óta. Az egyik mindentudónak hitt mikroszkópja fölé görnyedve, a másik sötét szex-klubok mélyén. Kimondatlan kérdésük: hol ronthatták el? Hogy valami nem stimmel velük, az biztos. A szex nélküli szaporodást (!) kutató, eredményeiért majdan Nobel-díjat érdemlő, szüzességét negyvenen túl elveszítő fiú például gyerekkora óta viseli ugyanazt a szemüveget.
Elemi részecskék
(Elementarteilchen)
színes feliratos német filmdráma, 113 perc
rendező: Oskar Roehler
író: Michel Houellebecq
forgatókönyvíró: Oskar Roehler
operatőr: Carl-Friedrich Koschnick
vágó: Peter R. Adam
Igaz, hogy utódot képtelen nemzeni, de írországi főnökével együtt büszkén szemléli a klónozási kísérleteiből született teheneket. Testvére sem üresfejű ösztönlény. Pedáns rendben sárgállik háta mögött a Reclam-sorozat a könyvszekrényben, miközben gimnáziumi lánytanítványának irodalomdolgozatára onanizál. Ahogy neki az idegszanatóriumban belediktált pirulák csak pillanatnyi nyugalmat hozhatnak, úgy tudós testvére sem fejt meg semmit, a laboratóriumban hiába vagdossa egyre kisebb darabokra imádott génjeit. Mire való a nagy tudás, ha ágyban és asztalnál egyformán tehetetlen mindkettő?
A két fiú alig találkozik egymással a vásznon, a szexmániás Bruno (a kiváló Moritz Bleibtreu) életmozaikjai kidolgozottabbak. Roehler filmje a regényben erős filozófiai, vallási szálat fel sem veszi, helyette inkább megható, végül a giccs határán tétovázó love storyt kreál. Bár arról, hogy mind boldogan éltek, míg meg nem haltak, egyáltalán nem vagyok meggyőződve.
