Zene

Erzsébet napon jelenik meg az Opera legújabb Erkel-felvétele

Erzsébet napra időzítve, 2020. november 19-én jelenteti meg a Magyar Állami Operaház OperaTrezor-sorozatában az Erzsébet című opera Erkel Ferenc által komponált II. felvonásának élő CD-felvételét Kolonits Klárával a címszerepben.

Imázsfilmmel ünnepel a Budapesti Filharmóniai Társaság

A Budapesti Filharmóniai Társaságot 1853-ban Erkel Ferenc indítottja útjára, mely Magyarország első, rendszeres koncerttevékenységet folytató hivatásos szimfonikus együttese. Első koncertjüket 1853. november 20-án, a Magyar Nemzeti Múzeumban rendezték meg.

„Átengedni magunkat a zeneműveknek” – Interjú Ránki Dezsővel

Ha öncélúan akarunk egyediek lenni, az biztosan tévútra vezet – vallja Ránki Dezső. A Nemzet Művésze díjjal kitüntetett zongoraművészt véletlenekről, mindig újjászülető művekről és nyilvánosságról is kérdeztük. Írásban válaszolt.

Elhunyt Benkő László, az Omega billentyűse

A Kossuth- és Liszt-díjas Omega együttes billentyűse, zeneszerzője 77 éves korában rákbetegségben halt meg.

Megjelent az AGAVOID új nagylemeze

Fantasztikus hírünk van az elektronika és experimentális-pop kedvelői számára: megjelent az Agavoid második nagylemeze, a STRATUM, amit most már teljes egészében meghallgathatunk YouTube-on.

„Nem marad más, csak bombatölcsér” – A Beatrice Támadás! című koncertlemezéről

Támadás! címmel megjelent a Beatrice „első nagy korszakát” dokumentáló vinyl koncertlemez, amely bizonyos szempontból a zenekar történetének legfontosabb kiadványa lehet. Rögtön megmagyarázzuk!

Erdélyi fiatalokkal forgatott koncertfilmet Molnár Levente

Nemzeti összetartozás címmel forgattak filmet az idei ARTSTART4U Mesterkurzuson, amelyet a Molnár Levente által vezetett egyesületek ötödik alkalommal rendeztek meg Székelyföldön, a Vámszer Géza Művészeti Népiskolával közösen.

Könnyek közt? – avagy egyik szemünk sír, a másik meg…

A Pannon Filharmonikusok annak ellenére, hogy közönsége személyesen nem lehet jelen a Kodály Központban, mégis játszik és örömmel közvetíti élőben hangversenyeit. A kulturális rendezvényeket érintő hatályos rendelkezések tudomásulvételével a zenekar menedzsmentje újra- és újra áttervezi műsorait. Így maradt a soron következő, november 21-i hangverseny eredeti címéből (Könnyek és csínyek) csupán a Könnyek.

Pénteki kultúrrandi Krecsmáry Zsolt énekes-dobossal

Péntekenként megjelenő sorozatunkban különleges, sokszínű alkotókat mutatunk be.

Kultúrában nincs tiszta lap – Interjú Demeter Szilárddal

Magyar online zenei tartalomfejlesztéssel, hosszú távon ható műfaji innovációkkal, intézményesült könnyűzene-oktatással húzná ki a gödörből a magyar könnyűzeneipart. Tudatosan és trendin adná tovább fiataljainknak a saját kultúránkról szóló tudást, és nem látja katasztrófának, ha Közép-Európa kitermeli a saját popsztárjait. Demeter Szilárd miniszteri biztossal, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójával beszélgettünk.

„Ezután sem lesz üresjárat az életemben” – interjú Binder Károllyal

Ami tegnap biztos volt, holnapra megváltozhat. Már jóval korábban elkelt minden jegy Binder Károly, Borbély Mihály és Juhász Gábor november 29-i koncertjére. Két félidő, két duó, kétféle hangulat – a közös nevező Binder Károly zongoraművész, zeneszerző.

„Szeretném elérni, hogy minél több korombeli zenerajongó kóstoljon bele az igényesebb műfajokba”

Az Év Fiatal Jazz-Zenésze 2020 verseny történetében még nem volt példa arra, hogy a közönség és a szakmai zsűri is ugyanarra a zenészre szavazzon. Idén ez történt: a megmérettetés abszolút győztese a 21 éves zongorista, Horváth Albert lett. Interjú.

„Elsősorban művészi szempontokat veszek figyelembe egy kiadvány tervezésénél”

15 éves a Moiras kiadó, amely a magyar rockzene fehér foltjait színezi ki, azaz olyan produkciókat emel a középpontba, és jelentet meg főleg vinylen, amelyek az elmúlt hatvan évben valamiért háttérbe szorultak. Kovács Lászlóval, a lemezkiadó vezetőjével beszélgettünk.

Megjelent A Bence kalandjai első lemeze, a Tengerek

Az őszinte, akusztikus dalok az elmúlt két év kalandos történéseit dolgozzák fel. A felvételeket nagyban alakította a Covid-helyzet, de talán pont ez kellett ahhoz, hogy a Tengerek dalai mind nagyon természetesen, közvetlenül szóljanak.

Negyven év után rekonstruált Beatrice-koncertfelvételek

Támadás! címmel rocktörténeti jelentőségű Beatrice-koncertanyag jelent meg vinyllemezen, népszerűbb nevén bakeliten. A negyvenéves felvétel most először látott napvilágot teljes egészében.

A zeneipar jövőjéről szól a Music Hungary Konferencia Veszprémben

Elkezdődött a 8. Music Hungary Konferencia Veszprémben. A zeneipar jövőjét mérlegelő rendezvényen a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa kormánybiztosa az ágazatot a gazdasági élet egyik oszlopának nevezte.