Hadifogságba esett, börtönben ült és segédmunkásként is dolgozott a finom irónia nagymestere

Budapesten született földbirtokos ősökkel rendelkező polgárcsaládban. Zongorázni a konzervatóriumot végzett anyja tanította már kisgyermekkorától, a Champagnan papi elemiben sajátította el a francia nyelvet, majd a bencésekhez járt. A második világháború idején, hogy elkerülje a katonai behívót, 1944-ben a mosonmagyaróvári mezőgazdasági főiskolába iratkozott be, ám az intézményt a nyilasok feloszlatták. A közeledő szovjet csapatok elől Ausztriába menekült, ott esett amerikai hadifogságba, ahonnan 1945 novemberében került haza.

A háború után tisztviselő lett, de fellépett a jezsuiták rendházában, a Katolikus Színpadon is. 1946-ban felvették a Országos Magyar Színművészeti Akadémiára (később Színház- és Filmművészeti Főiskola, ma Egyetem), társai piszkálódásai miatt azonban fél év múltán átment az Országos Színészegyesület Színészképző Iskolájába. 1947-ben megnősült, első házasságából három gyermeke született. A főiskolára Várkonyi Zoltán hozta vissza, akinek Művész Színházában már ösztöndíjas volt. A főiskolán származása miatt osztályidegennek minősült, végül azzal az indokkal távolították el, hogy nem látogatta rendesen az órákat. Az elkeseredett fiatalember megpróbált disszidálni, és bár az utolsó pillanatban meggondolta magát, tizenhárom hónap elzárást kapott illegális határátlépés szándéka miatt.

Szabadulása után statisztált a Nemzeti és a Madách Színházban, majd 1952-ben a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött, ahol eljátszhatta Rómeót és Hamletet is, és a kritika is kedvezően írt róla. Színművészeti tanulmányait levelezőn folytatta, diplomáját 1954-ben kapta meg. 1957-ben a Madách társulatának tagja lett, szerepelt a Bolond április és a Hannibál tanár úr című alkotásokban. 1958 augusztusában perbe fogták, mert Debrecenben

a szervezkedésben való aktív tevékenységéért két év börtönre ítélték. Végül kilenc hónapot kellett letöltenie Márianosztrán, amnesztiával kiszabadult, ami után segédmunkásként, majd pincérként dolgozott. Első feleségétől elvált, majd 1968-ban újra megnősült.

Berényi Gábornak, a szolnoki színház igazgatójának csak 1961 őszén sikerült kijárnia a kultúrpolitika mindenható irányítójánál, Aczél Györgynél, hogy a színészt szerződtethesse. Mensáros 1964 szeptemberében léphetett fel ismét a Madách Színházban, és e társulat tagja maradt húsz éven át, 1984 után nyugdíjasként is főként itt szerepelt. 1987-től a nyíregyházi teátrumban is fellépett, illetve rendezett és játszott a Nemzetiben, valamint a Gór Nagy Mária Színitanodában (2022-ben megszűnt) is tanított.

Számos emlékezetes alakítást nyújtott: Hamlet és Rómeó mellett megformálta több Molière- és Csehov-darab címszerepét. Játszott a Koldusoperában, az Ármány és szerelemben, a Ványa bácsiban és a Kései találkozásban, Illyés Gyula és Gyurkovics Tibor darabjaiban. Intellektuális színész, a finom irónia nagymestere volt, játékát átgondolt elemzés, igen gazdag színészi eszköztár roppant tudatos és fegyelmezett használata jellemezte, mégsem volt száraz vagy elvont, sokkal inkább elegáns.

Előadóművészként 1963-ban az Egyetemi Színpadon A XX. század című estjével szerkesztőként és gondolkodóként is megmutatta magát. A maga által összeállított műsor fordulópontot jelentett a magyar pódiumművészet történetében, bár először betiltották, végül mégis engedélyezték, és 1500 előadást élt meg. Az MMA Kiadó 2019-ben megjelent kötete visszaemlékezések és tanulmányok segítségével idézi fel a legendás előadás kulisszatitkait. Mensáros László 1983-ban legkedvesebb költőjét, Arany Jánost választotta országjáró estje anyagául, és e műsorral is maradandót alkotott. (1989-ben a Hungaroton lemezt is kiadott, amelyen a színész Arany János verseit tolmácsolja.) Az Arany-estnek állít emléket az MMA Kiadó 2018-ban publikált könyve, amely a verseken túl tanulmányokon és visszaemlékezéseken keresztül mutatja be a legendás művészt.

Mensáros László számos játék- és tévéfilmben nyújtott kiemelkedő alakítást. Többször alakított orvost (Nyár a hegyen, Lássátok feleim, Szerelem), katona- vagy rendőrtisztet (Változó felhőzet, Szerelmi álmok, Várakozók, Redl ezredes), igazgatót (Szevasz, Vera, Az utolsó kör, Magyar ugaron). Emlékezetes rezonőrszerepe Ruttkai Éva mellett a Butaságom történetében, illetve tragikus tanáralakja az Aranysárkány című filmben.

Élete utolsó másfél évtizedében sokat betegeskedett: 1978-ban infarktust kapott, ezután majd minden évben műtötték. Istenhite segítette át a nehézségeken – idősebb korában kezdett teológiai tanulmányokba a Pázmány Péter Hittudományi Akadémián (ma Pázmány Péter Katolikus Egyetem). Szinte haláláig játszott,

1993. február 7-én hunyt el, a Farkasréti temetőben nyugszik.

1956-ban és 1969-ben Jászai Mari-díjat kapott, 1972-ben érdemes művész, 1978-ban kiváló művész lett. Művészetét 1980-ban Kossuth-díjjal, 1989-ben Magyar Művészetért díjjal ismerték el. 1992-ben Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést kapott. 2001-ben posztumusz Magyar Örökség díjjal tüntették ki. Az 1993-ban létrejött Mensáros László Alapítvány díjat alapított emlékére, 2010-ben kiadta naplóit a Kairosz Kiadóval. 2024-ben a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) postumus honoris causa címet adományozott neki.

Születésének 100. évfordulója alkalmából a kortárs magyar színművészet legfontosabb alakjai tisztelegtek emléke előtt az Örkény Színházban január 24-én.