A Történeti Múzeum nevében viseli a Budapest szót, munkatársainak meggyőződése volt, hogy a főváros létrejöttének 150 évfordulójáról kötelességük új időszaki kiállítással megemlékezni. Az időszak szerencsére elég hosszú ahhoz, hogy az anyagban akár több alkalommal is búvárkodjunk, gyönyörködjünk, hiszen 2024. március 31-ig látogatható.
Népessy Noémi történész, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatója, a kiállítás kurátora a sajtóbemutatón elmondta, hogy olyan anyagot kívántak a közönség elé bocsátani, amely számít a közönség beleélő képességére és aktivitására. A kiállítás alapja 41 interjú, amelyből a budapesti identitás formái és rétegei megrajzolhatóvá válnak. A megszólalók köre szubjektív válogatás, ezt a szubejektivitást Népessy Noémi vállalja.
Személyes történetek szólalnak meg: az óbudai régiségkereskedőé, a cukrászdinasztia tagjáé, a fotómodellé, a vízilabdázóé, a színészé, a csillárkészítőé, a rockzenészé, a buddhista vagy az LMBTQ-közösség tagjáé. Többek között Kemény Dénes vízilabdázó, Lakatos Mónika énekesnő, Pataki Ágnes modell és filmproducer, Saly Noémi történész, Csőre Gábor színművész, Pál Marci aktivista, Oltai Kata művészettörténész, valamint a Gundel és az Auguszt család tagjai mesélnek Budapesthez fűződő viszonyukról.
Beszélhetünk egyáltalán „budapestiségről”? Ha csak az 1873 óta eltelt másfél évszázadot vesszük alapul, a város képét és kultúráját alapvetően meghatározta a „befogadás” gesztusa, az, hogy a magyarok mellett németek, zsidók, romák, közeli és távoli vidékről betelepülők találták meg helyüket, hozták létre a maguk közösségeit itt, és adták a „közösbe” a saját hagyományaikat. Óbuda, Buda és Pest egyesülését követően apróbb-nagyobb települések csatlakoztak a városhoz, ma már a nagytétényi vagy a soroksári, a cinkotai vagy a békásmegyeri lakos ugyanúgy budapestinek tekinti magát, mint a rózsadombi vagy az erzsébetvárosi.
Az első „hatás” a látogatót a tárlat nyitányaként a Barokk csarnokban felállított gigantikus dobozinstallációban éri, ahol filmhíradókkal és filmrészletekkel ragadhatja el a nosztalgia. De ez csak a ráhangolódás.
Az interjúkat 7 interaktív „toronynál” lehet megnézni-hallgatni, vigyázat: a kiállítótérbe telepített Duna-installáció sejtelmesen csillogó víztükre igazi víz. Civilek és ismert emberek – összeköti őket, hogy mindannyiuk életét meghatározza a Budapest-hatás. Nyilvánvalóan más élmény felnőni a Rákosmenti kertvárosban, Zugligeten vagy a Tabánban, kamasznak lenni Újpesten vagy a Havanna-lakótelepen. Másfajta kötődést érez a városhoz, akinek családja nemzedékek óta itt él, vagy Erdélyből vándorolt be már felnőttként. A kiállítás „storytelling” része azt mutatja be, hogy milyen formát öltenek az ezekből a történetekből szövődő identitások, mit jelent a családi hagyomány vagy a lakóközösség összetartása, kötődés egy városrészhez, vallási vagy kulturális csoporthoz.
A kiállításon szerepel a járókelő hangja is, a véletlenszerűen kiválasztott nyilatkozók gondolatai a főváros illatáról, színéről, a pestiségről vagy a budaiságról. Mintha csak a Népligetben a piros padon megpihenve hallgatnánk bele a beszélgetésekbe. Ugyanakkor lehetővé válik, hogy a látogató is kifejezze véleményét, elhelyezze magát Budapest térképén, és a virtuális vendégkönyvben alakíthatja a Budapest-hatás folyamatosan alakuló szófelhőjét.
Egy múzeum, legyen szó bármilyen formabontó kiállításról is, nem mondhat le a kulturális örökség bemutatásáról. Az identitás különböző rétegeihez tárgyak, tárgyegyüttesek kapcsolódnak, melyeket a Budapesti Történeti Múzeum Újkori Várostörténeti Osztálya egyedülálló gyűjteményéből válogattak. Az „örökség” nem csak festményekkel, szobrokkal, szakmákhoz vagy egyesületekhez kapcsolódó relikviákkal illusztrálható. A látogató beléphet a városi életképekbe, hajthatja az idővonalat előre vagy hátra, a távcsőben a főváros eltérő időmetszetekben rögzített panorámájában gyönyörködhet. A plafonról belógatott fejfedők alá állhat, hogy hallja a város hangjait, a helyzetre és korra jellemzően.
Van az a bizonyos „közös tudás”, amit versek, filmrészletek és zenei betétek hívnak elő. Az alkotók igazán bőkezűen bántak Budapesttel. (Már megint a Budapest-hatás: a város mint ihlet, mint múzsa!) Nyilván bárki tudna slágerszövegeket idézni a régi sanzonoktól Cseh Tamásig, filmjelenetekről mesélni, ahol a főváros díszletként szerepel, vagy éppen ő maga a főszereplő.
A Népessy Noémi kurátori koncepciója alapján létrehozott kiállítás alapvetően a városlakókra épít. Azokra, akik megszólaltak, az arcukat, a hangjukat és a történetüket adták – de csak a látogatók aktivitásával válik teljessé. Mindenki egyfajta attitűddel érkezik, a saját viszonyulásával a városhoz, és reményeink szerint ez átalakul, gazdagodik vagy árnyaltabbá válik a tárlat végére érve.
Népessy Noémi társkurátora Horváth Péter, az Óbudai Múzeum történész-muzeológusa, történészszakértője Perényi Roland történész, a Kiscelli Múzeum igazgatója.
Fotók: Budapesti Történeti Múzeum
