megy_still__foszereplok_16.jpg

A közönség is szavazhat a legjobb magyar filmekre

Június 12-én a veszprémi História Kertben a Ma este gyilkolunk című krimivígjáték premier előtti gálavetítésével kezdődik és négy napon át tart a hazai filmek legnagyobb ünnepe, új nevén a MOZ.GO, a Magyar Mozgókép Fesztivál.

A Nemzeti Filmintézet és a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program szervezésében Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban, 12 helyszínen közel 100 magyar filmet láthatnak a filmbarátok jelképes 500 forintos áron, és mintegy 50 film alkotóival találkozhat a közönség.

Június 12-én a veszprémi História Kertben a Ma este gyilkolunk premier előtti gálavetítésével kezdődik a MOZ.GO, ahol jelen lesz többek között Fazakas Péter rendező és a főszereplő, Kern András, valamint Pogány Judit, Bodrogi Gyula, Jordán Tamás és Koltai Róbert. Június 13-án a veszprémi Hangvillában láthatja a közönség a tavalyi év legnagyobb magyar sikerét, a legtöbb díjra jelölt, Semmelweis című alkotást. A filmet elkíséri Koltai Lajos rendező, Mészáros Blanka és Nagy Katica főszereplő. Aznap az Agórában vetítik a Cicaverzum című romantikus vígjátékot. A film után a közönség találkozhat Szeleczki Rozália rendezővel és Csobot Adéllal.

Ők tudják mi a szerelem_fotókredit_FilmPositive.jpg
Blaskó Péter és Udvaros Dorottya az Ők tudják, mi a szerelem című filmben. Fotó: FilmPositive

Csütörtökön a Hangvillában lesz a díszbemutatója az Ők tudják, mi a szerelem című filmnek. Hubay Miklós legendás darabját a Nemzeti Színház színpada után a kamerák előtt is megrendezte Rátóti Zoltán. A vetítés után jelen lesznek a film alkotói, köztük a rendező és Udvaros Dorottya.

Június 14-én látható a Köntörfalak. Dyga Zsombor alkotását a május végén elhunyt Tompos Kátya emlékére vetítik le, aki élete egyik legemlékezetesebb alakítását nyújtotta a sajátos hangvételű kamaradrámában. Aznap a balatonfüredi Balaton Moziban az Országház építészeti, történelmi és iparművészeti gazdagságát bemutató, Az ország háza című dokumentumfilm készítőivel is találkozhat a közönség. A Hangvillában lesz a Kaláka – a Kárpátoktól a Karib-tengerig premierje az alkotók és a zenekar részvételével.

Lefkovicsek_jelenetfoto2_Mozinet.jpg
Bezerédi Zoltán és Szabó Kimmel Tamás a Lefkovicsék gyászolnak című film egyik jelenetében. Fotó: Mozinet

Pénteken a veszprémi Lohonyay Vendéglő különleges gasztroprogrammal készül. A Lefkovicsék gyászolnak című filmhez kapcsolódóan lecsó, friss kovászos kenyér, smarni és egy pohár bor vagy limonádé mellett Breier Ádám rendezővel és Bezerédi Zoltán főszereplővel beszélgethetnek az ínyencek. Aznap a História Kertben vetítik a filmet, utána közönségtalálkozó lesz a két alkotóval, míg a Hangvillában a Valami madarak lesz műsoron, utána beszélgetés Hevér Dániel rendezővel és Szacsvay Lászlóval.

Június 15-én a Fotonban a Variety szerint „minden idők egyik legepikusabb európai tévés produkciójá”-hoz, a télen a képernyőre kerülő tízrészes Hunyadi-sorozathoz kapcsolódóan lesz kerekasztal-beszélgetés. Két rendező, Nagypál Orsi és Lengyel Balázs, a Szilágyi Erzsébetet megformáló Rujder Vivien és a Hunyadit játszó Kádár L. Gellért mesél a forgatásról, valamint egy látványos beharangozó anyagot is láthat a közönség. A moderátor Kinizsi Ottó lesz. A sorozat producere a magyar származású Robert Lantos, rendezői az Oscar-jelölt és Emmy-díjas Robert Dornhelm, Nagypál Orsi, Szász Attila és Lengyel Balázs. A több mint 600 színészt és kaszkadőrt megmozgató Hunyadit a valaha készült legnagyobb volumenű magyar produkcióként tartják számon. A sorozat nem csak a történelem szerelmeseinek szól: a botrányok, politikai, hatalmi játszmák, udvari intrikák és az erős női karakterek magával ragadó történetet kínálnak.

Hunyadi sorozat fotó Galgóczi Németh Kristóf.jpg
A címszerepet alakító Kádár L. Gellért a Hunyadi-sorozatban. Fotó: Galgóczi Németh Kristóf

Június 15-én délig a közönség idén is szavazhat ide kattintva a legjobb mozifilm kategóriákban versenyző alkotásokra. A szavazók között értékes ajándékokat sorsolnak ki. A közönségdíjat a Magyar Mozgókép Díjakkal együtt szombat este a veszprémi Petőfi Színházban adják át.

Ez is érdekelheti

A lélek fényképésze, aki csoki Oscar-díjat kapott Weinsteintől

A MOZ.GO-n életműdíjjal tüntették ki Koltai Lajos operatőr, filmrendezőt, akitől megkérdeztük, mit tanít növendékeinek az SZFE rendezői mesterképzésén.

Magyar független filmes a világ legsikeresebb rendezői között

Az utóbbi években számos nemzetközi elismerést nyert, legutóbb pedig a Moz.Go Fesztiválon közönségdíjat kapott Pozsgai Zsolt bekerült a Beyond Hollywood – The Top Independent Creators of 2025 című válogatásba.

Arnold Schwarzenegger is gratulált Piroch Gábornak

Az amerikai színész frissen közzétett videóüzenetében gratulált és kívánt minden jót Piroch Gábornak, akivel jó barátok lettek közös munkájuk során. A jókívánságok annak alkalmából szóltak, hogy a kaszkadőr és akciórendező hétvégén átvehette a Magyar Filmakadémia életműdíját a Magyar Mozgókép Fesztiválon.

Blaskó Péter és Molnár Piroska is díjat kapott a MOZ.GO-n

A Hogyan tudnék élni nélküled? kapta a legjobb játékfilmnek járó díjat szombat este Balatonfüreden, a MOZ.GO – Magyar Mozgókép Fesztivál gáláján, Blaskó Péter és Molnár Piroska lett a legjobb férfi és női főszereplő.