Bánki Éva: „Velence olyan, mint az ópium”
Velencére gyerekkora óta álomvárosként tekint, rajongása tárgyának az Aranyhímzésben és a Fordított idő-trilógiában is fontos szerepe van. Bánki Éva a Telihold Velencében című regényében azzal próbálkozott, hogy a kora középkortól indulva fejlődési ívet rajzolhasson meg, amelyet útinaplószerű városnézéssel, regényszerű elemekkel és vallomásformával vegyített. Az esszék többségükben az európaiságot, a közép-európaiság kérdését piszkálják: azt, hogy harminc évvel a rendszerváltás után hogyan is vagyunk mi, magyarok otthon Európában.
Lanczkor Gábor: „A halálra való felkészülés most másként, vagyis ugyanúgy tabu a társadalom széles rétegeiben, mint korábban volt”
Lanckor Gábor legutóbbi kötete, a Sarjerdő egy temetőjáró könyv. Időben és térben az összmagyar temető a fő témája, meg az utazás, a zarándoklat, valamint a jelenlét. Szerinte a maguk halk és bensőséges vagy időnként nyers és pusztuló módján a temetők sokkal többet elmondanak az adott településről, mint a tereik, utcáik vagy akár azok, akik eleven lakják ezeket az utcákat és tereket. Könyvében provokatív gesztusként az is benne foglaltatik, hogy a halálra való felkészülés most másként, vagyis ugyanúgy tabu a társadalom széles rétegeiben, mint korábban volt.
Lányi András: „Festőnek egy kicsit filozófus, filozófusnak egy kicsit regényíró, regényírónak egy kicsit mozgalmár volt”
Lányi András filozófus, ökopolitikai gondolkodó, az ELTE humánökológia karának alapítója Karátson Gábor címmel írt könyvet 2015-ben elhunyt harcostársáról. A szerző esszékötetében arra vállalkozott, hogy a már-már polihisztor Karátson Gábor filozófust, művészeti írót, képzőművészt, szépirodalmárt és az ökológiai gondolkodót úgy mutassa be, hogy a nagyon egységes, ugyanakkor nehezen elhelyezhető életműve érthetővé váljon, és felismerjék valódi jelentőségét.
Király László: „Mindig a hazatérés témája foglalkoztatott, folyamatosan útban voltunk hazafelé”
Király László erdélyi magyar költő, író idén kapta meg a Kossuth-díjat. Jókedvében, tánc vagy éneklés helyett, de szomorúságában is verset ír, de soha nem öncélúan: szerinte az irodalomhoz nemcsak szerző, olvasó is kell. A közel ezer versét végigkísérik az erdélyi magyarok létkérdései, illetve az a „szellemi szülőföld”, amelyet pályája elejétől épít, mintegy megpecsételve a fogadalmat, amelyet első kötetének nyitóversében tett: „A gyerekkor el nem hagy soha.” A népballadák és avantgárd irodalom eszköztárát is magabiztosan használó alkotó most a Sókert című prózai művön dolgozik.
Lakatos Richárd: „Egyetlen népnek sem volt még soha ennyire szüksége egy igazi hősre”
Minden szuperhősnek megvan a maga mítosza, kultúrája vagy társadalmi üzenete, ám Ushalin mind közül kiemelkedik. Ő ugyanis az első roma képregény főszereplője. Ushalint – akinek neve lovári nyelven árnyékot jelent – alapvetően ugyanazok a stílusjegyek jellemzik, mint a többi szuperhőst, de közben azok a roma és magyar kulturális sajátosságok is felismerhetők benne, amik miatt itthon igazán érthető lehet.
Horváth Péter: „Nekem kell megdolgoznom azért, hogy ha valaki a kezébe veszi a könyvemet, végig is akarja olvasni”
A Négykezes című kötet bár az irodalomtörténeti polcon landolt, jóval több annál. Egy beszélgetőskönyv, amelyben a hetvenéves Horváth Péter faggatja a kilencvenéves Szakonyi Károlyt irodalomról, gyerekkorról, házasságokról, barátokról és végső soron magáról az életről. A közös alkotásba megfontolások és elvárások nélkül vágtak bele, így a spontaneitás az egész művön érezhető. A disputát időnként novella- és regényrészletek szakítják meg, amelyekkel bepillantást nyerhetünk a két alkotó életművébe is.
Nagy Zsuka: „Az írásnak legyen élet- és lélekszaga”
Nyíregyháza a privát (lokál)világegyeteme. Szíve mindig hazahúzza szülővárosába, pedig egyre többet kell mennie: Nagy Zsuka költőt mind többen ismerik szűkebb pátriárján kívül is. Az alkotáshoz praktikusan viszonyul: csak leül és ír, a többihez nincs sok köze. Nem a honoráriumért alkot, és nem is szükséges neki az azonnali visszajelzés. Ahogy a tökéletességet sem hajszolja, szerinte az írásnak legyen élet- és lélekszaga.
Vonnák Diána: „Máshogy használom a fülemet”
Vonnák Diána Látlak című novelláskötete bekerült a Libri Irodalmi díj jelöltjei közé, és az első prózakötetes szerzőknek járó Margó-díjat is megkapta idén, pedig szépirodalommal komolyabban csak öt-hat éve kezdett el foglalkozni. Kulturális antropológusként szakmája egyrészt kérdéseket ad, másrészt tapasztalatot, életanyagot is. A Látlakban különböző élethelyzeteket helyezett egymás mellé: a kisgyerek görcsös jövőbe kapaszkodásától az idős ember kesernyés számvetéséig, a látogató szakember felszínes figyelmétől a nagyanyja életét történetével együtt értő unokáig, a traumája miatt a jelenbe ragadó béranyáig.
Fekete Vince: „A mindenség működik tovább”
Fekete Vince Halálgyakorlatok című kötetében számos gyásztörténet és figura van, akik a demencia különböző fázisaiban kénytelenek létezni. A szerző meg akarja élni őket, a sorsukat, a lényüket. Hogy ilyen módon szembesülhessen mindazzal, amivel ők szembesülnek. A szörnyű reménytelenséget, a kilátástalanságot, a magányt, a rettenetet a könyv végén születéssel oldja fel: mégis van remény, még ha nem a mi életünkben is, életidőnkben is, de a világ azért megy, halad, forog, a mindenség működik tovább.
Fenyvesi Orsolya: „Azt keresem, amiért lelkesedni lehet”
Gyerekként azért akart író lenni, hogy megmutathassa a világnak: az élet csodaszép. Ma már inkább azért foglalkozik irodalommal, mert jólesik neki. Pájer Lilla gyönyörű illusztrációival idén jelent meg az Ősvarázserdő című mesekötete, amely a féktelen, zabolázatlan érzelmek birodalma, ahol minden érzés elemi erővel sodorja magával az embert. Főhőse, Igazi Anna bénító szomorúságban és a mindent összekuszáló kétségbeesés közepette keresi a békét, a nyugalmat. Meg azt, hogyan éljünk együtt az érzéseinkkel, miként szemléljük azokat elfogadással. Rájön, hogy bár a gondolatoknak teremtő erejük van, ez még nem jelenti azt, hogy minden rossz gondolatunk valóra válhatna vagy hogy összedőlhetne tőlük a világ.
Adan Kovacsics: „A jó író könyvét könnyű, a rossz íróét nehéz fordítani”
A chilei születésű, magyar származású spanyol műfordító Adan Kovacsics többek között Hamvas Béla, Kertész Imre, Bodor Ádám és Krasznahorkai László könyveit ültette már át spanyolra. Bár a rendszerváltás előtt nem nagyon volt kereslet a magyar irodalomra Spanyolországban, ez mára megváltozott: van egy kis olvasóbázis, amely aktívan érdeklődik iránta, és általában a közép- és kelet-európai irodalomnak is van publikuma. Hogy a következő magyar író generáció is sikeres lehessen külföldön, az azon is múlik, hogy Kertészhez, Nádashoz vagy Krasznahorkaihoz hasonlóan ne csak Magyarországnak, de a világnak is írjanak.
Béres Judit: „A mai problémáink, dilemmáink kontextusában is sokat tud adni az irodalomterápia”
Béres Judit Élet a sorok között – Irodalomterápiás gyakorlatok mindenkinek című új könyve nagyon mai: a pandémia alatt íródott és a mellettünk zajló háború is megjelenik benne. Azt mutatja meg, hogy még ebben a pszichésen igen megterhelő időszakban is mennyire hatékonyan lehet alkalmazni az irodalomterápiát. A könyvben található, akár egyedül is elvégezhető gyakorlatok főleg kortárs szövegekre támaszkodnak, és többféle témát, például a testünkkel való viszonyunkat, a párkapcsolatot, az öregedést, a halált járják körbe. Abban is segít, hogy fókuszáltan, önmagunkra reflektálva tudjunk elmerülni a szövegekben, így ha már kellő rutint szereztünk, akár a fentebb említett műveket is olvashatjuk terápiás célzattal.
Nyitókép: Lányi András író, filozófus. Fotó: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu
